A japán fantasy-film hullám következő állomásaként Kitaro és Dororo után egy újabb különös figura történetével ismerkedhetünk meg, nem más, mint Katsushiro Otomo, az Akira rendezőjének tolmácsolásában. A Mushishi bár látszólag beilleszkedik az aktuális trendbe, mégis nagyon sokban különbözik előző két társától. Ezúttal szó sincs gyerekes történetről, gumiszörnyekről, vagy idétlen youkai-okról. Otomo ismét kitett magáért.

A Yuki Urushibana díjnyertes mangáját feldolgozó film a XIX. századi misztikus Japánba kalauzol el minket, ahol természetfeletti erővel rendelkező, különös bogarak keserítik meg az emberek mindennapjait. Életerejükből táplálkozva különböző, kisebb-nagyobb betegségeket okoznak a nekik szállást adó gazdatesteknek. Ezen sajátos lényeket azonban csak kevesen láthatják, az úgynevezett Mushishi-k, akik sajátos fortélyokkal küzdenek a lények ellen. Ginko, a fél-szemű, ezüst hajú „bogármester” is nyughatatlanul rója az utakat és segít a bogarak által megszállt embereknek. Adottsága természetesen nem ingyen van, hiszen benne is lakozik egy ilyen szerzet, aki talán mind közül a legnagyobb hatalommal bír, s a leggonoszabb.

A film mind a manga, mind a fantasy rajongóinál betette a kaput. Szó sincs ugyanis azokról a klisékről, melyek ezt a stílust jellemzik. Bár a látványvilág gyönyörű, vannak benne misztikus lények és varázslás, ám a drámai helyzetek és fordulatok, a hatalmas csaták és párviadalok teljes mértékben elmaradnak. Otomo egy rendkívül lassú folyású, kizárólag az atmoszférára építő mozit hozott össze, ami ugyan egy blockbuster külsőségeivel rendelkezik, mégis inkább művészfilm. A sok CG-n kívül mindent az aszketizmus jellemez, a minimális akció, és a kevés, egyszerű dialógus nem segít a nézőnek megérteni, hogy valójában kik a Mushi-k, Ginko mi ellen küzd, és úgy általában mi is folyik a filmvásznon. A hangulat megteremtésében is kevésbé a zene, mint inkább a csend és a gyönyörű természeti képek segítenek, az ember egyfajta hipnotikus állapotba kerül, úgy süllyed el a film világában.

Egy gyors pillantást vetve a stáblistára gyorsan megállapíthatjuk, hogy nem csak Otomo neve hangzik ismerősen, legalábbis azoknak, akik a modern japán filmet valamennyire szemmel tartják. A főszerepet az a Jo Odagiri alakítja, akit a legtöbben a Shinobi-ból ismerhetnek, de emellett olyan nagy kaliberű mozikban szerepelt az elmúlt években, mint Japán Filmakadémia által a tavalyi év legjobb filmjének kikiáltott Tokyo Tower, Kiyoshi Kurosawa rémisztő alkotása, a Retribution, de láthattuk Chiyaki Kuriyama oldalán is, egy sajátos teenager drámában, a Scrap Heaven-ben. Párja Yu Aoi, aki szoborszerű szépségével és elbűvölő mosolyával szinte megbabonázta Japánban a mozilátogató közönséget, s fiatal kora ellenére már nyolc díjat tudhat magáénak olyan filmekért, mint a Hula Girls, a Honey & Clover és a Sugar and Spice. Mellékszerepen pedig feltűnik az Ichi the Killerből és a Vibratorból ismert Nao Omori is.

Mindebből látszik, hogy a Mushishi egy olyan sajátos entitás, mely egy igazi nézőcsalogató, nagy költségvetésű film tulajdonságait hordozza magán, de csak a felszínen. Élvezetéhez türelem kell, megértéséhez pedig még ez is kevés. A katarzisélmény hiánya, mely joggal lenne várható egy ilyen filmtől, sok emberben csalódottságot szülhet, úgyhogy csak elővigyázatosan álljunk neki, tartsuk szem előtt, hogy japán termékről van szó, ahol nem természetes, hogy a stílus és a nagy költségvetés predesztinálja a könnyed szórakozást. Azzal ugyanis a Mushishi nem fog szolgálni.

imdb