iMDB

Mint az közismert, Japán társadalma nem kevés problémával küzd, ezek közül az egyik legnagyobb az elfolytott feszültség. Túl sokan vannak túl kis helyen, túl nehéz az előrejutás, s mindez szélsőséges magatartást szül. Ez leginkább a fiataloknál jelentkezik, akik megtagadják hagyományaikat, elvadulnak és pusztítanak. Egyre több film próbálja erre felhívni a figyelmet, s ezek közül egy a Scrap Heaven is.

Autóbuszeltérítés, öngyilkosság és három teljesen különböző fiatal barátsága - ezzel kezdődik a film. Bosszúállás megrendelésre, móka és kacagás, továbbá koszos WC ülőkék - ezzel folytatódik, majd a nitroglicerin is előkerül. Van egy outsider punk srác, egy furcsa, megközelíthetlen félszemű lány és persze egy láma gyerek, akivel mindenki könnyen azonosulhat, így közelebb érezheti magához a történéseket.

Sajnos ez a film is abba a hibába esik, mint a legtöbb népszerű témát feldolgozó, fiataloknak szóló alkotás. Nem megy tovább, mint a köznyelv vagy a közgondolkodás, megreked, és nem mer semmit kimondani, választ adni vagy legalább utat mutatni. Vitathatatlanul vannak benne nagyon jó pillanatok, képek, motívumok, de ezek mit sem érenk. Az egész elsikkad, mondanivaló nélkül marad. Pedig sokkal jobb sorsra érdemes film lehetett volna belőle, amit a szereposztás is mutat: Ryo Kase (Party 7, 69, Hana), Jo Odagiri (akit legutóbb a Shinobi főszerepében láthattunk) és Chiaki Kuriyama (akit pedig a Battle Royale-ból vagy legalábbis a Kill Billből mindenki ismerhet).