A Shinobi no Mono sorozat nagy népszerűségnek örvendett a 1960-as években, de végül csak elérkezett a befejezéséhez. A nyolcadik rész viszont egyfajta előzetese lett a sorozat első filmjeinek, ha az időrendet tekintjük. Ehhez a furcsasághoz már a 7. részben is hozzászokhatott a néző. De teljesen különálló, a többihez egyáltalán nem kapcsolódó történetről lévén szó, a dolog nem zavaró.

Az 1500-as évek közepén Japán a nagy belháborúk korszakát éli. Nagy kereslete van hát a puskapornak. Egy kisfiú kénytelen végignézni az édesapja kegyetlen végzetét, aki egy újfajta, nagy erejű robbanószert fejlesztett ki. Felnővén, a nindzsává lett ifjú veszélyes küldetést vállal, mert így lehetősége nyílik az egykori gyilkosok elleni bosszúra. Nem egyszerű feladat, mert az ellenségei képzett harcosok, nagy tapasztalattal. Eközben a tartományt Takeda Shingen és az ifjú Ieyasu Tokugawa összecsapása dúlja fel…

Ezt a filmet gyakran hasonlítják össze a western-klasszikus Nevada Smith mozival, amiben a fiatal Steve McQueen kutat három ismeretlen gyilkos után. Nem tudom, melyik volt az eredeti történet, de az biztos, hogy a forgatókönyv szempontjából messze ez a legjobb a teljes sorozaton belül. Feszes, jó ritmusú történet, melyben kellő mértékben oszlanak meg a kalandos elemek a drámai helyzetekkel. Az erőteljes felvezetést a jövő világos helyzet ismertetése követi, majd jön váltakozó lüktetésű fősodor. Így végig fenntartják a néző figyelmét. Visszatértek az első részek realista megközelítéséhez. A nindzsák éppúgy hétköznapi életet élnek, az átlagemberek nézeteltéréseivel, mint Japán más falvainak lakói. Szerelmesek lesznek, kötelezettséget vállalnak, ellenségeket szereznek, ha melléfognak, megnyomorodnak. Csak persze, náluk a halál a szakmai kockázat része. Kiderül az is, milyen keserű tapasztalatok formálták a nindzsák könyörtelennek tűnő szokásrendszerét, miért van az, hogy csak önmagukban bíznak. A shinobik férfiközpontú világában végre ismét igazi, erőteljes nők jelennek meg, akik ezúttal méltó képviselői a szebbik nemnek. Ugyanolyan fontosak a mesefolyamban, mint a férfi társaik. Újra valódi történelmi eseményeket láthatunk a háttérben. Megtudhatjuk például, hogy az ország későbbi ura bizony majdnem ottmaradt az első hadjáratában. A valószerű megközelítés meglátszik a színészek teljesítményén is. Most nem a sablonszerepek eszköztárát veszik elő. Sokukat lehet látni ennek az időszaknak a kalandfilmjeiben, de csak kevésszer adatik meg nekik, hogy igazi jellemformálási lehetőséget kapnak. Láthatóan élvezik az alakításokat, s kiderül, mennyivel többre képesek, mint papírmasé alakok sokadszori felvezetése. Ichikawa ugyan jócskán kinőtte a 20-as éveit a felvételek idején, mégis kiválóan hozza az elszánt, ám tapasztalatlan ifjonc botladozásait és a többiek is remekelnek. Pedig fizikailag aztán kemény próbatételnek vetik alá őket. A testközelben felvett összecsapások a mozi erősségei. Ezúttal minimális a technikai rásegítés, ember-ember elleni harc folyik, melyek néha sokkoló módon zárulnak. De a rendező nem kéjeleg a fölösleges naturalista elemek alkalmazásában, csak annyit vet be belőlük, amennyi a borzongáshoz kell.

Összességében elmondható, hogy a film a 60-as évek kalandfilm termésének kiemelkedő darabja, tulajdonképpen túllépi a műfajának határait, az igazi drámai alkotások irányába. Valószerűsége, elsőrangú színészi alakításai, akciódús megközelítése, mely drámai elemekkel párosul, kiemeli a nagy átlagból. Ezért mindenkinek ajánlom, de elsősorban Raizo Ichikawa és a nindzsa mozik rajongói ne hagyják ki.

Megjegyzés: Gyakran a sorozathoz tartozóként tüntetik fel az Owls’ Castle című mozit, amit kétségtelenül Ichikawának írtak, de a halála után javarészt mással forgattak le. Vele meglehetősen kevés jelenet készült el. Én nem veszem be az ismertetők sorába, mert úgy érzem, pusztán az egykori nagy sztár hírneve miatt van így. Nincs Shinobi No Mono film őnélküle.

Főszereplők: Raizo Ichikawa; Ito Yunosuke
Rendezte: Ikehiro Kazuo
(1966; fekete-fehér; 91 perc)

imdb