belépés∆

Waterboys (2001)

Waterboys (2001)


Az öt főhős iskolájába egy új, gyönyörű tanárnő érkezik, aki annak rendje és módja szerint bekapcsolódik az iskolai sportéletbe is. Az általa vezetendő edzésről tartott megbeszélés azonban furcsa véget ér, miután kiderül, hogy a tanárnő szinkronúszást tud (és szeretne) tanítani. Csak az öt, kissé "lúzer" típusú főhős marad a teremben és kezdi meg a gyakorlást.

Néhányuk eleinte még úszni sem tud, a többieknek sincs sok fogalma a szinkronúszás mikéntjéről, ráadásul az egyik első óra után a tanárnő rájön, hogy valójában 8 hónapos terhes és onnantól magukra maradnak a srácok. Ez nem is lenne baj, de addigra már híre ment, hogy ők ezt a produkciót majd bemutatják és hogy ne égjenek le, ezért megtesznek minden tőlük telhetőt a siker érdekében. Egy új "edző" segítségével, valamint sok-sok mókás jelenet után aztán elérkezik a bemutató ideje a szomszédos lányiskolában...

Azt hiszem, erről a filmről elég annyit mondani, hogy ennek a "folytatása" a Swing Girls. Ugyanaz a rendező, a főhősök közül is többen szerepelnek mindkét filmben és a történet vezetése is hasonló. Én ezt a filmet láttam előbb, így nekem jobban tetszett, mint a lányos változat, kíváncsi leszek, hogy aki a másikat látta előbb, milyen véleményt alkot. Röviden összefoglalva ez egy nagyon aranyos és nagyon jó japán vígjáték, mindenkinek ajánlott!

Hozzászólások   

#7 YEZy 2007-07-19 23:54
Ja és van még egy nagyon hasonló film ezekhez, mégpedig a Sumo Do Sumo Don't, ahol ugyanígy iskoláskorú lúzerek kezdenek el szumózni. Én még az egyik Japán Filmhéten láttam úgy 2-3 éve, azóta sajna nem bukkant fel sehol sem...
#6 YEZy 2007-07-19 23:52
Ez igaz, de ebben az esetben elveszne az egész fő poénja, mert hát abban semmi extra nincs, ha lányok szinkronúsznak. .. :D
#5 Guest 2007-07-19 23:30
Engem akkor érdekelne a leginkább ez az úszócsapatos film, ha itt is lányok lennének a főszereplők... :D
#4 Guest 2007-07-19 23:25
Ez... ez...
halálos, van amiben jobb mint a swing girls, a poénok jobban ütnek... az a témája miatt jobban közel áll viszont hozzám :-)
Olyan ez a japán humor, hogy először bitangul lefáraszt, de ahányszor ujranézem egyre jobban hat, a végén már szabályos röhögőgörcs :zzz
#3 Guest 2007-06-25 04:19
Swing Girls volt előbb - egyformán nagyokat röhögtem :-)
Zenészként elfogult vagyok, de ez is kész - ebbe több poént zsúfoltak, de hát a szitu is olyan, h itt minden mozdulatba lehet gegeket pakolni :-)
Naon teccett :-)

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

Story of Ricky (Lik wong) (1991)

Story of Ricky (Lik wong) (1991)

 A kínai Ichi the killer! Ultabrutális, gonosz, cinikus, éjfekete humorú történet egy srácról, aki az ártatlanokon esett sérelmeken véres bosszút áll, emiatt börtönbe jut, de ott sem tűri az igazságtalanságokat. A film annyiban más, mint...

Switching Goodbye Me (Tenkousei: Sayonara anata) (2007)

Switching Goodbye Me (Tenkousei: Sayonara anata) (2007)

Obayashi Nobuhiko filmje egy remake, aminek érdekessége, hogy az eredeti változatot 1982-ben szintén ő rendezte, az újraforgatás apropóját pedig az annak idején a Yokohamai Filmfesztivál legjobb filmjének választott történet 25. évfordulója adta. Az 1982-es változatot...

Erotic Ghost Story (Liu jai yim taam) (1987)

Erotic Ghost Story (Liu jai yim taam) (1987)

Erotic Ghost Story (Liu jai yim taam) (1987)iMDBEz a film sok szempontból is az ellentmondások filmje. Már a leforgatásának ideje is vita tárgyát képezi, egyes források 1987-re, mások 1990-re datálják, mindenesetre az iMDB szerint a...

Dragon Fight (Lung joi tin aai) (1989)

Dragon Fight (Lung joi tin aai) (1989)

Dragon Fight (Lung joi tin aai) (1989)iMDBEgy tradícionális kínai harcművészetet bemutató csoport érkezik San Franciscoba, hogy egy látványos műsor keretében mutasson be egy kicsit a tudásából, valamint a kínai kultúrából. A műsor fénypontját két gyerekkori...