Ázsiafilm

A Koizora eredetileg egy mobiltelefonra és mobiltelefonon írt regény volt, ami először a mahou no rando nevezetű népszerű weboldalon jelent meg egy amatőr szerző, bizonyos Mika billentyűzetéből. A hatalmas, elsősorban a középiskolások körében aratott sikernek köszönhetően könyv alakban is kiadták, ami 2007 elejére már több, mint 1.400.000 példányban fogyott el, ezzel a Deep Love mögött mindmáig a második legsikeresebb ilyen módon a köztudatba került történet. Már 2005 vége felé elkészült belőle a színpadi változat, de a megfilmesítésig egészen 2007-ig kellett várni. Hogy megérte-e, az már más kérdés, még azzal együtt is, hogy a rajongók a Mainichi Film Concours szavazásán a legjobb filmnek választották.

A sztori főszereplője egy, a kezdetekkor 15 éves diáklány, Tahara Mika, aki véletlenül elhagyja a telefonját és amikor megtalálja az iskola könyvtárában, egy telefonbetyárral is gazdagodik. A betyárkodásból aztán szerelem lesz, ám a vonzalom, ahogy egy igazi melodrámában lenni szokott, jókora buktatókkal és nem várt nehézségekkel jár együtt.


Eleinte úgy tűnt, hogy ez is egy jól eltalált, színvonalas tinédzserfilm lesz, a főszereplő páros telefonos jeleneteiből legalábbis erre lehetett következtetni. Aztán a személyes találkozástól kezdve az addigi hangulat odaveszik és megjelennek helyette a melodrámák bántóan közhelyes fordulatai és kliséi, amik miatt ahogy egyre jobban halad előre a történet, úgy válik egyre inkább hiteltelenné. Pedig óriási energiát öltek bele a készítők abba, hogy a nézőt megkönnyeztessék, de nálam ez nem működött, túlságosan is evidensek és előre kiszámíthatóak voltak a fordulatok mindehhez, nem is beszélve a pátoszosságról. Eleinte még nem annyira feltűnő a dolog, de amint a két főhős szeretkezni kezd az iskola könyvtárában egy olyan helyzet után, amikor is reálisan szemlélve a dolgokat a többi diák minden bizonnyal a nyomukban lenne, már nem lehetett komolyan venni a filmet.


Kár érte, mert amúgy szinte minden elemben a japán drámáktól megszokott színvonalat kapjuk ezúttal is. Gyönyörű a helyszínűl szolgáló városka és annak természeti adottságai, ráadásul remek operatőri munkával mutatják be mindezt a nézőnek. A rendezőnő, Imai Natsuki sem éppen zöldfülű még úgy sem, hogy ez az első mozifilmje, eddig csak tévésorozatokat rendezett, azokból azonban nem akármilyeneket (lásd pl. Koukou kyoushi, Ai nante iraneeyo natsu, Moto kare, Taiyou no uta, stb.) és a színészek sem rosszak, természetesen a műfaj határain belül szemlélve.


A rendezőnőt talán azért lehetne mégiscsak kritizálni, hogy nem érezte igazán a mozifilmes tempót. A dialógusok túl hosszúak, túl lassúak, ráadásul sokszor kicsit logikátlannak tűnnek, időnként a rosszemlékű My Sister, My Love-ot juttatják a néző eszébe. Ha a 2 órára nyúlt játékidő mintegy 20 perccel rövidebb lenne és azt mind a dialógusokból szedték volna le, akkor elég jó, emészthető tempójú film lenne az eredmény, bár az is igaz, hogy a melodrámákhoz nem illik a rohanás. Aki viszont erre érzékeny, annak meglehetősen unalmas lesz a cselekmény.


A főbb szereplők között több ismert név is megtalálható, kár, hogy a legjobb közülük kvázi mellékszerepet kapott csak. A Linda Linda Linda-ból, a Heavenly Forest-ből és a Kisaragi-ból ismerős Koide Keisuke alakítja ugyanis Mika második szerelmét és ezúttal is jól játszik, sokkal emlékezetesebb, mint a főhősnő maga. Aragaki Yui, aki 2007-ben több díjátadón is megkapta az év felfedezettje díjat, ezúttal számomra kicsit haloványnak tűnt, nem igazán tudott mit kezdeni ezzel a szereppel, a Tokyo Serendipity-ben sokkal hitelesebb volt. Az elsősorban a nem éppen hétköznapi küllemével kitűnő Miura Haruma tulajdonképpen nem okoz csalódást, nem ő tehet arról, hogy az ő karaktere sem áll össze igazi hiteles figurává. A kihidrogénezett haj, végtelenül menő, hihetetlen nyugodt(nak tűnő) természet tökéletes ellentétet alkot mindazzal, amit ennek a figurának végre kell hajtania.


A fentiek tükrében tehát óvatosan kell bánni ezzel a filmmel, csak akkor érdemes leülni elé, ha előre tudja a néző, hogy mit fog kapni. Aki vevő a melodrámákra és a sablonos, már sokszor elpuffogtatott fordulatok is meg tudják hatni, az mindenképpen szánja rá az időt, mert ezeken kívül pluszban még a gyönyörű helyszínekben is gyönyörködhet, aki azonban az életszerű és szórakoztató történeteket kedveli, az minél messzebbre kerülje el. Japánban ugyan több mint 3 millióan váltottak rá jegyet a mozikban, de ezen nézők java része minden bizonnyal tudta, hogy mire számíthat, mert olvasta a történetet vagy a telefonján, vagy könyvben. Akinek pedig esetleg a moziváltozat nem elég, már akkor sem kell sokat várnia, mert ugyanez a rendezőnő már készíti javában a tévé sorozat változatot is.

eredeti cím:　恋空
iMDB