belépés∆

Mini (2006)



Mini (2006)

 

iMDB

Vannak filmek, amik ránézésre nagyon érdekesnek tűnnek és az ember nagy reményeket fűz hozzájuk, aztán már az első 20 perc után kiderül, hogy bizony egyáltalán nem nyújtják azt a színvonalat és szórakozást, amit vártunk volna tőlük. Nálam a Mini esett bele ebbe a csapdába. Annyit tudtam róla, hogy egy népszerű kínai regényből adaptálták és a főszerepeket nem akárkikre bízták. A végeredmény pedig ehhez képest csapnivaló...

Mini (2006)

Pedig a felvezetés nem akármilyen. A forrásul szolgáló regényt az a Wang An Yi írta, akinek a nevéhez korábban olyan híres filmek fűződtek, mint a Temptress Moon és az Everlasting Regret, a főszerepeket pedig olyan remek színészekre bízták, mint Angelica Lee, Liu Ye és a mindig zseniális Roy Cheung. Sajnos azonban Wang An Yi ezúttal nem remekelt, a Mini ugyanis mindössze egy teljességgel sablonos és dögunalmas romantikus történet.
Mini (2006)

A címszerepet alakító Mini egy cirkuszban dolgozik artistaként, aki a levegőben mutat be jópár akrobatikus elemet. Egy napon aztán találkozik Ah Kang-gal, a lezser videótékás fiatal férfival, akivel ahogy az lenni szokott, hamarosan egymásra is találnak. Természetesen az efféle filmek tipikus és előre kiszámítható kliséi sem maradhattak ki, így Mini-vel is az történik, amire egy cirkuszi akrobatával kapcsolatban bajként tippelne az olvasó, míg a saját elmondása alapján „kutatási célból” időnként zsebtolvajlással is foglalkozó Ah Kang is lebukik. De vajon a kapcsolatuk túlélheti-e a problémákat? És hogy jön a képbe Roy Cheung? A filmből kiderül.

Mini (2006)

Mint fentebb olvasható, a történet abszolút sablonos, előre kiszámítható, így dögunalmas. Azonban jópár példát lehetne említeni a kínai filmművészetből arra, hogy egy ilyen filmet is fel lehet azért dobni pár okos ötlettel annak érdekében, hogy mégis úgy maradjon meg a nézőben, mint egy film, amit azért érdemes volt végigülni (erre remek példa a Leaving Me Loving You). A Mini esetében azonban erről szó sincsen. Nincsenek rendezői és operatőri bravúrok, ehelyett inkább arra koncentráltak, hogy minél realisztikusabb, életszagú filmet készítsenek. Ez azonban nem jött össze, a két főszereplő közötti kapcsolat bemutatása finoman szólva is erőltetett. Az még, hogy a lány érdeklődni kezd a srác iránt, még rendben van, de azután, hogy ráébred, hogy a srác lop, már egyre inkább valószerűtlenné válik az egész, a sztori végefelé pedig, amikor a „tragikus konfliktusnak” kellene következnie, már inkább a fejét fogja a rendezési bakik láttán.

Mini (2006)
ez itt az akar lenni, hogy Time's up...

Külön poén az egészben a zseniális angol feliratozás. A kínai/hongkongi filmek mindig is híresek voltak arról, hogy a hozzájuk adott felirat általában az „english” helyett inkább „chinglish”, de ebben a filmben ennél jóval tovább mentek. Egyrészt egy rakat mondatnak gyakorlatilag semmiféle értelme sincsen, másrészt időnként röhejes gépelési és értelmezési hibák fűszerezik az egészet. Számomra a feliratozás jelentette az egész filmben a legnagyobb élményt, a filmre gyakorlatilag felesleges is szót pazarolni.

Mini (2006)

A színészi játék gyakorlatilag értékelhetetlen, a rendező hiába szerződtetett nagyszerű színészeket, képtelen volt a tehetségüket kiaknázni. Liu Ye egyáltalán nem néz ki olyan menőnek abban az idétlen szerelésében, mint amilyennek a rendező láttatni szeretné, Angelica Lee karaktere túlságosan is sablonos ahhoz, hogy valami emlékezeteset lehessen kihozni belőle, Roy Cheung pedig szinte csak arra korlátozódik, hogy bemutatót tartson abból, hogyan tud óriási profizmussal bort tölteni.

Mini (2006)

A Mini tehát egy nagyon művészinek szánt és emiatt nagyon rossz film, talán annak is köszönhetően, hogy a társrendező, Michelle Chen korábban csak dokumentumfilmet rendezett és fogalma sem volt arról, hogy hogyan is kellene a karakterek közötti kapcsolatokat hitelesen ábrázolni. Talán ha a Temptress Moon-hoz hasonlóan ezt a történetet is egy nagynevű, rutinos rendezőnek adják, minden sablonossága ellenére is jobban meg tudta volna valósítani. Ebben a formájában azonban gyakorlatilag nézhetetlen.

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

PTU (2003)

PTU (2003)

PTU (2003)  IMDb  Johnnie To akciófilmjei általában arról nevezetesek, hogy a néző úgy áll fel utánuk a székről, hogy hát ebből többet is ki lehetett volna hozni, pedig az alapötlet jó volt… Nos, a PTU is...

Wakamatsu dupla: Season of Terror & Shinjuku Mad

Wakamatsu dupla: Season of Terror & Shinjuku Mad

Szélsőbaloldali agitpornó Japán legelvetemültebb rendezőjétől

Jun Ji-Hyun

Jun Ji-Hyun

Jun Ji-Hyun (전지현)Jun Ji-Hyun még Wang Ji-Hyun néven 1981. október 30-án született Szöulban a család második gyermekeként, egy bátyja van. Tanulmányait az Unbuk általános iskolában, az Unju és a Jinsun középiskolában (a koreai iskolarendszer hasonló...

Forest of Death (Sum yuen) (2007)

Forest of Death (Sum yuen) (2007)

Forest of Death (Sum yuen) (2007)iMDBA rettenetesen rosszul sikerült The Haunted School-lal kapcsolatban merült fel bennem, hogy ezeket a kommersz, a horror és a misztikum határán ingadozó filmeket Hongkongban meg kellene hagyni a Pang testvéreknek,...