belépés∆

Memories of Matsuko (Kiraware Matsuko no isshô) (2006)

Memories of Matsuko (Kiraware Matsuko no isshô) (2006)

A 2005-ös fesztiválok egyik nagy közönség-kedvence Tetsuya Nakashima loli darabja, a Kamikaze Girls volt, így idén mindenki kíváncsian várta, hogy sikerül-e megismételnie a sikert. A Memories of Matsuko bizony nem hogy megismételte, hanem felül is múlta elődjét. Bár jóval több pénzből forgatták, mégsem ez volt a domináns a film megítélésében. Nakashima új mozija már egy jóval komolyabb darab, szinte minden téren felülmúlja elődjét, és a rendezőnek ezúttal engem is sikerült elbűvölnie.

 

Nehéz megfogalmazni, hogy a Memories of Matsuko vajon mi is akar lenni. Miközben néztem, sok más film, illetve könyv jutott eszembe, de pontos analógiát egyikhez sem tudtam kötni. A főszerelő lány egy kicsit Forest Gumpos, de akár az Amilie Csodálatos Életét is említhetném e tekintetben, ám ez a film nem vígjáték, hanem dráma, nem is akármilyen. A főhős története engem a De Sade márki Justine című regényére emlékeztetett, de nem a szadizmus, hanem a végtelen balszerencse felől közelítve.

Memories of Matsuko (Kiraware Matsuko no isshô) (2006)Memories of Matsuko (Kiraware Matsuko no isshô) (2006)

Matsuko regénye az utolsó lapnál kezdődik, mikor egyik rokonát, egy fiatal, dekadens srácot szülei megbíznak, hogy takarítsa ki egy éppen elhalálozott hozzátartozójuk lakását. Természetesen ez a lakás nem másé, mint Matsukóé, és tartogat egy-két furcsaságot a fiatalember számára, aki lassan, szeletenként felfedezi főhősnőnk zaklatott, tragédiákkal teli életét.

Matsukót egy fiatal, bájos és sikeres énektanárnőként ismerhetjük meg, aki éppen randevúzni készül a tantestület egy nagyon vonzó férfitagjával, ám előtte rendbe kell tennie egy félreértést. Egyik tanulóját lopással vádolják, s ezért bizony ő a felelős. Miközben megpróbálja a gyereket tisztára mosni, sajnos elkövet egy-két teljesen abszurd hibát, amit viszont főnökei nem igazán tolerálnak, s elküldik az iskolából. Innen élete elkezd megállíthatatlanul lefelé ívelni, s egyetlen vágya az, hogy megtalálja maga számára az igazi férfit. Sajnos ebben sincs nagy szerencséje, egyre mélyebbre és mélyebbre kerül, s már a film elején könnyű kitalálni, hogy bizony nem happy enddel fog végződni a történet.

A Memories of Matsuko egy igen sajátos képződmény a mai mozi világában. A tartalom és a forma olyan szöges ellentétben áll egymással, mint ahogy a főszereplő személyisége és sorsa. A film látványvilága és általában véve egész megvalósítása a manapság annyira divatos, CG-vel agyontupírozott utat követi, amit már láthattunk a Citizen Dog-ban, vagy a Dasepo Naughty Girls-ben. Szintén ismerősek lehetnek ugyaninnen a zenés betétek, melyek nem annyira musical, mint inkább videoklip formáját öltik. Van itt romantikus popdal, de kemény r&b és rapszám is. Bár egyértelmű a hasonlóság az említett filmekkel, és talán ide sorolnám még a Huncut Felhőcske címűt is, amit kapunk, mégsem utánérzet. Ebben azonban nagy szerepe van annak, hogy a cukormáz egy nagyon komoly drámát takar, így egyfajta disszonanciát generál. Mintha a film valahogy egyszerre akarna megríkatni és megnevettetni, de ez utóbbiról valójában szó sincs. A rendező ezzel az ellentéttel akarta érzékeltetni talán azt a kettősséget, ami Matsuko életét jellemzi, hiszen annak ellenére, hogy ő egy végtelenül bájos, kedves és naiv lány, a világnak valahogy mégis sikerül teljesen megutálnia és kiközösítenie. A sors fintora, ahogy mondani szokták.

Memories of Matsuko (Kiraware Matsuko no isshô) (2006)Memories of Matsuko (Kiraware Matsuko no isshô) (2006)

Egy ilyen, talán egyszereplősnek, vagy pontosabban főszereplő-orientált filmnek bizony olyan színészt kellett találni, akinek nem okoz gondot bemutatni egy egész emberi életet, s ehhez igazodva kaméleonként tudja változtatni mind a külsejét. Tetsuya Nakashima meg is találta ezt az embert Miki Nakatani (Train Men, Shisso, Silk) személyében, akinek a kritikusok egybehangzó véleménye szerint ez eddigi legnagyobb alakítása. Igazi, karakteres, megragadó, szexi és hiteles. Az Asian Film Awardson jelölték is a legjobb női főszereplő díjára, s nem alaptalanul.

Ahogy az eredeti cím iróniája is kifejezi (Memories of Hateful Matsuko), ez egy igazi keleti keserédes dráma, amit mindenképp érdemes megnézni. Bár nem kifejezetten az a visszafogott stílus, ami szinte dokumentarista pontossággal mutatja be a történéseket, mégis valahogy "japános" érzelmekkel van telítve, és magán hordozza a szigetországból származó filmek igényes kivitelezését.

imdb

 

Hozzászólások   

#5 henky111 2011-02-08 15:41
Én is úgy voltam vele mint a 3. hozzászóló. Már régóta tudtam a filmről, de ez a borítókép elriasztott. Ne ítélj meg egy filmet a borítójáról?
Tényleg kár volt ez alapján megítélni, mert még mindig a film hatása alatt alatt vagyok. Nagyon érdekes és szép a film képi világa, szakadtam a poénokon és megható volt a vége.
Fuckin crazye
#4 Ódor Endre 2007-07-22 04:03
naon kiváló, first class...nézzéte k
#3 Guest 2007-04-19 11:47
Kicsit furcsa volt számomra ez a vicces-szomorú kettősség, de megérte megnézni. Tetszetős képi világ, a zene meg jól passzol a filmhez. Egyedül a dvd borító miatt mondtam le a majdnem a megnézéséről. A grimaszos arc miatt azt hittem, valami bárgyú film lesz. Hát nem az...
#2 Geri Gergő Gergely 2007-03-18 21:02
Ez halálkirály
#1 arnold 2007-03-04 22:59
egy kicsit drámai, egy kicsit, vígjáték, egy kicsit horror, egy kicsit krimi, egy kicsit musical, egy kicsit vicces, egy kicsit pörgős, egy kicsit lassú, egy kicsit vagány, egy kicsit szerény, egy kicsit morbid, egy kicsit meseszerű, egy kicsit véres, egy kicsit színes, egy kicsit egyszerű, egy kicsit komplex, egy kicsit szomorú, egy kicsit gyerekes, egy kicsit komoly, egy kicsit... látni kell... :-)

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

Little Big Soldier (Da Bing Xiao Jiang) (2010)

Little Big Soldier (Da Bing Xiao Jiang) (2010)

Pont olyan, mint egy tipikus Jackie Chan film.

Falusi fotóalbum (Mura no shashinshuu) (2004)

Falusi fotóalbum (Mura no shashinshuu) (2004)

A Japán Alapítvány által szervezett Japán Filmklub vetítések keretein belül idén tavasszal magyar moziban is látható volt Mihara Mitsuhiro melodrámai felhangoktól sem mentes filmje. Amellett, hogy talán az a legnagyobb érdekessége, hogy egy valódi falu...

The Story of Hideyoshi (Taikoki) (1987)

The Story of Hideyoshi (Taikoki) (1987)

    Eredeti cím: TaikokiFőszereplők: Shibata Kyohei; Matsuka Hiroki; Sonny ChibaRendező: Okamoto Kihachi(TBS TV 1987; 120 és 100 perc)Egy fiatal vidéki szamuráj szerencsésen túlél egy vesztett ütközetet, földönfutóvá lesz, majd egy jóslatot követve "üldözni kezdi" a...

Taga Tameni (2005)

Taga Tameni (2005)

  iMDB  A japán filmművészetben az az egyik legszebb, hogy ragaszkodik hagyományaihoz. Gyakran a fiatal rendezők, még ha más a stílusuk és más a trend is, szinte kötelezőnek érzik, hogy készítsenek egy filmet, mely a...