belépés∆

My Sassy Girl (Yeopgijeogin geunyeo) (2001)


My Sassy Girl (Yeopgijeogin geunyeo) (2001)


Ez a film megtörtént eseményeken alapul, egy Ho-sik Kim nevű blogger a későbbiekben nagy sikerű könyvben is kiadott írásai ihlették a készítőket. A történet főhőse Gyeon-woo (Tae Hyun-Cha), egy kissé kétbalkezes, saját bevallása szerint is balek fickó, aki egy este hazafelé menet a vasútállomáson összeakad egy részeg lánnyal és ettől kezdve gyökeresen megváltozik az élete. A meglehetősen vehemens természetű és sokszor különös dolgokat kitaláló lánnyal sok-sok furcsa, humoros, néha pedig drámai kalandokba keveredik.

My Sassy Girl (Yeopgijeogin geunyeo) (2001)

A történetről ennél bővebben nem érdemes beszélni, mert óhatatlanul is lelőné az író a poénokat. Ha két szóban kellene értékelni a filmet, az így hangzana: kötelező darab. A koreai romantikus komédiák egyik legjobb rendezője és forgatókönyvírója, Jae-young Kwak már ebben a debütáló filmjében gyakorlatilag tökéleteset alkotott, sőt, még az is elképzelhető, hogy egyben ez volt a legjobb filmje (pedig a későbbi próbálkozásai, a The Classic és a Windstruck se voltak rosszak). A remekül vezetett történet, amit kiegészít néhány elrejtett apróság is, amik megkeresése az újranézés során nyújthat újabb izgalmakat (konkrétan az ötösikrek és az időutazás rejtett bemutatásáról van szó), valamint a nagyszerű színészi játék mellett a koreai filmekre hagyományosan jellemző gyönyörű fényképezés is szót érdemel. Külön kiemelném a szokásostól eltérő karakterű főhősöket, a nagyszerű humort, a remek helyzetkomikumot, valamint a sok-sok apró ötletet, amivel tovább csavarták az egyes jelenetek hatását.

My Sassy Girl (Yeopgijeogin geunyeo) (2001)

Megjelenésekor a film tarolt a különféle filmfesztiválokon és díjkiosztókon, többek között a HongKong Film Awards-on az év legjobb ázsiai filmjének választották, míg a koreai Grand Bell Awards-on a legjobb forgatókönyv mellett a női főszereplő, Jun Ji-Hyun kapta meg a legjobb színésznőnek járó díjat az alakításáért. Még talán azoknak is érdemes lehet megnézni, akik amúgy nem szeretik a romantikus filmeket, ha más miatt nem is, de azért, hogy elmondhassák magukról, hogy legalább a legjobbat látták, valamint remek kezdeti darab a távol-keleti filmekért egyébként nem rajongó ismerősök meggyőzésére is. Ez utóbbival egyébként igyekezni kell, mert hamarosan ennek a filmnek is elkészül a minden valószínűség szerint borzalmas amerikai remake-je.

My Sassy Girl (Yeopgijeogin geunyeo) (2001)

Hozzászólások   

#18 henky111 2010-02-13 03:07
Az amerikai változat tartalmát nézegettem éppen és így találtam rá az eredetire. Ezek után az amerikai változat már nem is érdekel. :)
Volt benne néhány vicces jelenet főleg az elején jól mulattam, a közepe felé viszont volt, hogy kicsit uncsinak illetve túlságosan elnyújtottnak éreztem.
A vége egyszerűen hihetetlen! Férfi létemre majdhogynem meghatódtam :D
Összehasonlíthatatlanul nagy a különbség a távol-keleti és az amerikai romantikus filmek között, az utóbbiak egyszerűen szemetek.
#17 Constantine Murati 2010-02-06 02:49
10/10 nagyon nagyon nagyon tetszett, és remek volt a helyszín, a szereplők, a zene kiválasztása, egyszóval MINDEN!
#16 Kiss Gellért 2009-01-27 18:06
Tényleg nagyon jó film, a vége meg ... A zene is fantasztikus, szóval kötelező De a Moment to remember nálam még mindig az első helyen van
#15 Tamás Gábor 2009-01-20 01:22
Szia robeetfk ha még nem láttad akkor feltétlen nézd meg a windstruck c. filmet, és még tudom ajánlani a Sad movie-t is
#14 Cloud Strife 2009-01-19 22:31
Imádom ezt a filmet. A női főszereplő gyönyörű és zseniálisan játszott. Nagyokat nevettem rajta,majd felvertem a lakást, ugyanakkor voltak részek amik kegyetlenül meghatottak. Már rég nem láttam olyan filmet, ami alatt ennyi eltérő érzés keríti az embert hatalmába. Ha valaki tud ehhez hasonló/mérhető filmeket az írjon már pár címet. Köszi

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

The Unforgiven (Yongseobadji mothan ja) (2005)

The Unforgiven (Yongseobadji mothan ja) (2005)

A fiatal Jun Dzsongbin tavalyi filmjével a Nameless Gangster-rel viharos sikert aratott hazájában és külföldön is. Első független nagyjátékfilmje - The Unforgiven - egyben a főiskolás diplomamunkája volt, amit nemcsak rendezett, hanem a forgatókönyvét is...

Joey Wong Cho-Yin

Joey Wong Cho-Yin

Joey Wong Cho-Yin Joey Wong 1967 január 31-én született Tajvanon, Taipei városában. A középiskola elvégzése után a Kuo Kwan Művészeti Iskolának a dráma szakát is elvégezte. Apja profi kosárlabda játékos volt és Joey-t is arra...

Diva, Ah Hey! (Gwong yat cham... Tin Hau) (2003)

Diva, Ah Hey! (Gwong yat cham... Tin Hau) (2003)

iMDB Ahhoz, hogy megismerkedjünk a hongkongi „gagyi” filmek készítésének titkaival, keresve sem lehet jobb filmet találni, mint a 2003 áprilisában megjelent Twins album (Touch of Love) reklámjaként leforgatott Diva, Ah Hey!-t. Hogy mitől „gagyi” ez a...

Godzilla vs. Megagurius (2000)

Godzilla vs. Megagurius (2000)

 IMDb2000-es Godzilla film, semmi különös, szokásos. Van benne egy-két "látványos" csata, egy biológiailag, tematikailag totálisan értelmetlen mostra, meg egy olyan sztori, amire valójában már nem is nagyon emlékszem. Nem jó film, de Godzillát nem azért...