belépés∆

Three Kingdoms: Resurrection of the Dragon (2008)

Three Kingdoms: Resurrection of the Dragon (2008)

 

A Romance of Three Kingdoms a kínai irodalom négy leginkább respektált regényeinek egyike (a másik három a Water Margin, a Dream of the Red Chamber és a Nyugati Utazás), így természetszerűleg az ottani filmipar szinte a kezdetektől előszeretettel nyúlt a témához. A mozik mellett a szórakoztatóipar szinte minden szegmense elővette a történetet, született belőle TV-sorozat, videojáték, kínai manhua (képregény), japán manga és még gyűjtögetős kártyajáték is. Épp ezért nem volt meglepő, mikor több, mint egy évvel ezelőtt John Woo bejelentette, hogy elkészíti saját adaptációját, Red Cliff címmel. Az viszont már annál inkább, hogy hónapokra rá szinte a semmiből előkerült egy trónkövetelő, mely hasonlóan nagyszabásúnak ígérkezett, ám a Red Cliff folyamatos botrányokkal tarkított, akadozó produkciós folyamatával szemben sokkal jobban előkészítettnek tűnt. Vagy csak a biztos siker érdekében összecsapták, hogy a jóval nagyobb várakozással övezett versenytárs előtt kerülhessen a moziba?

Three Kingdoms: Resurrection of the Dragon (2008)Three Kingdoms: Resurrection of the Dragon (2008)Three Kingdoms: Resurrection of the Dragon (2008)

Nemzeti eposz feldolgozása lévén a fentebb felvázolt versenyhelyzet koránt sem lehetett olyan éles, minthogy első látásra tűnhet. Mindkét mozi nyilván megkapta a maga nem csekély mértékű állami finanszírozását, s még valószínűbb a kínai filmgyártás általános tendenciáit figyelembe véve, hogy központi kezdeményezés sugallta a filmek elkészítését, s így az alkotóknak nem kell túlzottan aggódniuk egy esetleges bukás miatt.

Three Kingdoms: Resurrection of the Dragon (2008)Three Kingdoms: Resurrection of the Dragon (2008)

A nagyobb kihívás viszont szintén a regényből fakadt, mely eredetileg (még a XIV. században) 24 kötetben jelent meg, s összesen 120 fejezetet számlál. Egy ilyen hosszúságú, rengeteg szereplőt felvonultató és nagy időintervallumot átfogó történetet filmre vinni szinte lehetetlen. A Three Kingdoms: Resurrection of the Dragon rendezője, Daniel Lee így kénytelen volt sajátos eszközökhöz nyúlni, hogy megbirkózzon a feladattal. A film csak egy karakterre, a nevenincs közkatonából legendás tábornokká avanzsált, hősként tisztelt Zilong történetére koncentrál, ami egyértelműen hálás téma egy ilyen film számára. Szinte tálcán kínálja mind a nagy csatajeleneteket, mind az egyéni párbajokat, az intrikát és a szerelmi szálat nem is említve. Lee azonban ezzel nem elégedett meg, s egy sajátos eszközhöz nyúlt.

Three Kingdoms: Resurrection of the Dragon (2008)Three Kingdoms: Resurrection of the Dragon (2008)Three Kingdoms: Resurrection of the Dragon (2008)

A film tempója iszonyatosan fel lett pörgetve - nyilván, hogy minden beleférjen – olyannyira, hogy az egész alig több, mint másfél óra. Ezalatt a főszereplő életéből 32 évnyi történést ismerhetünk meg, kisebb-nagyobb ugrásokkal, jobban mondva ismernénk, de az igazság az, hogy szinte semmivel nem kerülünk hozzá közelebb, mint az első öt percben. S ha már a központi karakterrel így érez a néző, el lehet képzelni, hogy a mellékszereplők jelleme, akiknek száma egy tucat körül mozog, mennyire lett kidolgozva.  Az egyik csata torkollik a másikba, s a köztes narratív részek szinte csak jelzés értékkel vázolják fel, hogy miről is szólna a cselekmény, mik a szereplők motivációi és milyen viszony fűzi őket egymáshoz. Ráadásul ezen kapcsolatok folyamatosan változnak, ám ezt érzékeltetni nem volt több lehetőség egy-egy mondatnál. A színészek mindent megtettek, de egyszerűen nem kaptak elég mozgásteret: Andy Lau-nak egyszerre kellett megformálnia egy huszonéves ifjoncot és egy agg tábornokot, s jellemfejlődésének érzékeltetésére összesen, ha három snitt szolgált. Sammo Hung szinte alig jut szóhoz, s ha igen akkor csak egyetlen mondatot ismételget, Maggie Q többet játszik egy húros hangszeren és párbajozik Andy-vel, mint amennyit beszél, s amit mond, az is nagyrészt súlytalan.

Three Kingdoms: Resurrection of the Dragon (2008)Three Kingdoms: Resurrection of the Dragon (2008)

Maguk a csatajelenetek és párbajok egyébként rendkívül látványosra sikeredtek, jól és logikusan lettek kidolgozva, s a film első részben remekül kiegészíti őket a fentebb említett gyors történetmesélés, amit egy darabig akár sajátos filmnyelvnek is lehet értelmezni. Azonban ahogy telik az idő a mögöttes tartalom hiánya miatt a lendület kifúj, s mintha maga a rendező is feladta volna a küzdelmet, hogy lépést tartson saját munkájával. Az utolsó ütközet már maga a káosz.

A Three Kingdomson látszik a próbálkozás, ám a végeredmény sajnos egy hack ’n’ slash játékra emlékeztet, amiből még a hangulat is hiányzik az itt-ott felcsendülő, igen jól sikerült zenei aláfestés ellenére is.

imdb

Hozzászólások   

#3 Z 2009-03-28 22:51
Ez a film egyszerűen nem nyújt semmit - kidolgozatlan karakterek, semelyikkel sem lehet azonosulni, így aztán teljesen mindegy, hogy ki győz vagy hal meg. Szerintem a csatajelenetek is elnagyoltak, a folytonos lassítások inkább csak szaggatottá tették a képet. Az egész film olyan, mintha csak elhadarták volna a történetet. Sem érzelmileg, sem pedig a látványvilág nem tudott megfogni, véleményem szerint kár rááldozni még ezt a másfél órát is.
#2 máté 2008-06-16 19:10
Heló

épp most néztem meg a filmet, amerikai felirattal, amelynek köszönhetően, nem került olyan megfoghatatlan kategóriába, mint azok a hasonló ázsiai filmek, amelyeket magyar felirattal tekintettem meg,

a film maga jól meg van szerintem csinálva. látványosra vannak a jelmezek készítve, nem tudom, hogy milyennek kellene lenniük, de nekem a valósághű kategóriába beleférnek :-)

a karakterek valóban nem nagyon tudtak megszemélyesedn i, de ezt vegyük tényleg a film rövidségének a hibájának.

összességében:
8/10

szia

m2003
#1 YEZy 2008-04-26 10:33
Egyetértek a leírtakkal, ez egy tipikusan olyan film volt, amit még jócskán nyújthattak volna, talán egy 140 perc körüli változatban kicsit jobban megoldhatták volna a karakterek bemutatását és a jellemfejlődést . A sztori egyébként a szokásos kliségyűjtemény , a harcok pedig a sűrű vágások miatt számomra gyakorlatilag élvezhetetlenek voltak, de a nem képzett harcművész főszereplők miatt valószínűleg csak így lehetett őket megcsinálni.
Ahogy az iMDB-n is írta az egyik kommentelő, Andy Lau tökéletes választás volt Zilong szerepére, mert zseniálisan el tudná játszani, azonban ebben a filmben minderre nem volt lehetősége. Nekem egyébként Sammo karaktere tetszett legjobban, még azzal együtt is, hogy abszolút kidolgozatlan figura volt. A nyugati vígjátékok kliséje szokott lenni, hogy a hallgatag, de nagy tudású főhős mellett van egy nagy dumás, kétbalkezes idióta, aki a röhögtetést szolgálja, itt azonban ez a karakter sincs szánalmas balekra formálva, valószínűleg az eredeti regényben tényleges és nagy szerepe van. Egyébként a poszter alapján arra számítottam, hogy Maggie Q is főszereplő lesz, ehhez képest kábé az utolsó 20-30 perc során van csak jelen.
Ez a film tehát véleményem szerint simán nézhető, de a könnyen felejthető, igazából semmi extrát nem nyújtó alkotások közé tartozik.

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

Date Masamune - The One-eyed Dragon (Dokoganryu no Yabo Date Masa…

Date Masamune - The One-eyed Dragon (Dokoganryu no Yabo Date Masamune) (1993)

A japán hadurak élete bőséges anyagot biztosít a TV társaságok számára. Ezúttal egy mifelénk kevésbé ismert, de a felkelő nap országában jónevű klánúr került terítékre.

Switching Goodbye Me (Tenkousei: Sayonara anata) (2007)

Switching Goodbye Me (Tenkousei: Sayonara anata) (2007)

Obayashi Nobuhiko filmje egy remake, aminek érdekessége, hogy az eredeti változatot 1982-ben szintén ő rendezte, az újraforgatás apropóját pedig az annak idején a Yokohamai Filmfesztivál legjobb filmjének választott történet 25. évfordulója adta. Az 1982-es változatot...

Stop the Bitch Campaign Again (Enjo kousai bokumetsu undou: jigok…

Stop the Bitch Campaign Again (Enjo kousai bokumetsu undou: jigoku-hen) (2004)

Stop the Bitch Campaign Again (援助交際撲滅運動:地獄変) (2004)iMDBMiután a 60-as és 70-es évek pink filmjeinek divatja leáldozott, a nagyközönség számára készített exploitation filmek eltűntek a piacról. A helyüket átvették az inkább a pornográfiát előtérbe helyező úgynevezett...

Toei Movie Land

Toei Movie Land

Tavaly október-novemberben volt szerencsém egy hónapot Japánban tölteni és ha már ott jártam, igyekeztem néhány, a filmekkel is kapcsolatos helyre ellátogatni. A szokásos filmajánlók helyett tehát következzék most egy exkluzív beszámoló a Toei...