Az Aaja Nachle mindenképpen 2007 legnagyobb bollywoodi meglepetés-filmje, és egyben talán az év legjobbja is. Alapjait tekintve a Waterboys és a Swing Girls jól bevált sémájára épül - adott néhány lelkes hétköznapi figura és nekik kell a szinte lehetetlent véghez vinniük, egy klasszikus színpadi darabot kell bemutatniuk városuk lakói előtt. A lineáris felépítésű film ugyanúgy az amatőrök bénázásával indul, a csapattá válással és az akadályok legyőzésével folytatódik, hogy aztán a tetőpontot a bemutatón érje el.
Bollywood most megemberelte magát, a kivitelezésre nem lehet panasz és végre azt teszi, amihez a legjobban ért: táncol, énekel és olyan látványvilágot varázsol elő a semmiből, hogy a sokat próbált bw-fanok álla is leesik, miközben árad belőle a gyermeki báj és a naiv őszinteség.

Az Aaja Nachle számtalan ponton szakít az áltag bw-produkciókkal, az indiai közönség valószínűleg ezért nem tudott mit kezdeni vele. Először is nem hagyták, hogy egy szupersztár rátelepedjen a filmre. Még ha Madhuri Dixit szerepel is többször a vásznon, a különböző karakterek lehetőséget kapnak mellette a kibontakozásra. Az álmos, poros kisváros lakóinak köszönhetően emberközeli, intim hangulatot teremtenek - a néző könnyen tud azonosulni velük, míg mondjuk egy Hrithik Roshan vagy egy Bipasha Basu esetében inkább csak a nyálelválasztása indul be, de nem érzi magáénak az elérhetetlen színészt.
Következő szokatlan momentum, hogy a cselekmény végig a világvégi településen zajlik. Ez az igazi teljesítmény, ugyanis ennek ellenére (!) az Aaja Nachle látványban így is lazán lepipálja a svájci Alpokat, Dubait, Párizst és Kuala Lumpurt forgatási helyszínként felvonultató szuperprodukciókat. Ehhez már tényleg érteni kell a mesterséget!
Hiszen könnyű luxuskörülmények között, egzotikus tájakon élő volt szépségkirálynőkkel, fotómodellekkel, dögös kocsikkal és jó pasikkal cool(nak látszó) filmet kihozni (lásd Race).
Ugyanezt a hatást elérni egy poros faluban, szó szerint a sárból kivakart tramplival jóval nehezebb - de az Aaja Nachle készítői (a filmbéli szereplőkhöz hasonlóan) legyőzik a lehetetlent.

Adott egy isten háta mögötti falu, melynek ősi szabadtéri színházát az illetékes szervek eldózerolnák egy bevásárlóközpont kedvéért. Adott egy hazatérő táncosnő, aki botrányos körülmények közepette, közmegvetésnek örvendve hagyta el 10 éve a települést. Ha valaki nem látott még bollywoodi filmet és igazából nem is érdekli a hindi filmgyártásnak ezen része, valahol belül legalább egyre mégis kíváncsi, annak tökéletes választás az Aaja Nachle.

Hiszen a történet gyakorlatilag megköveteli a masala filmekre általában jellemző felületességet, így egyáltalán nem zavaró, sőt mivel egy szabadtéri színházról van szó, a rutintalan néző nem veszi zokon a zenés betéteket sem.

Nyugati szemmel furcsa lehet a történetet illetően a már szinte népmesei szintű, jóindulatú elnagyoltság, mert azért nekünk nehezen hihető, hogy a kappanhangú helyi kocsmárosból Pavarotti válik egy hónap alatt, vagy hogy amire Eliza Doolittle-nek is egy év kellett, azzal Anokhi 30 nap alatt megbirkózik. Ilyen apróságokon azonban Bollywoodban nem szabad fennakadni.

Az előadásra szánt színdarab Laila és Majnu regéje. A klasszikus közel-keleti szerelmes eposz az arab kultúrkörben az időtlen, őrült szerelem szinonimája, ugyanúgy, mint ahogyan Nyugaton a Rómeó és Júlia. Olyan nagy hatással volt a korabeli emberekre, hogy végül a szerelmétől elszakított és kétségbeesésében megbomlott elméjű beduin költő, Majnu neve melléknévvé vált a perzsa és arab nyelvekben, ahol a "majnun" szó jelentése: "őrült".
A hetedik században élt szerelmesek emlékét a szájhagyomány őrizte, míg a XII. században írott formában is bekerült a perzsa irodalomba. A családjaik által elválasztott, tragikus sorsú fiatalok története egyesek szerint arab kereskedők segítségével Velencén át Európába is eljuthatott, de a Shakespeare-szakértők minden kapcsolatot cáfolnak a két mű között.

A film főszereplője az 1967-ben született, Amerikában élő Madhuri Dixit, aki uralta a hindi filmipart a nyolcvanas, kilencvenes években, és aki Bollywood egyik legnagyobb sztárja. Képzett kathak táncos, aki csaknem évtizedes kihagyás után ezzel a filmmel tért vissza a mozi világába. A kedvező kritikák ellenére az Aaja Nachle mégis csak erős közepes siker volt a pénztáraknál, így egyáltalán nem biztos, hogy a már 41 éves színésznőért kapkodnak majd a rendezők és a producerek és hogy újra joggal betöltheti szupersztár-státuszát. Valószínűleg túlbecsülték a neve jelentette húzóerőt, a mai fiatalok időközben már új idolokat találtak maguknak.

A sárban totyogó kiskacsát a valóságban nem is rút Konkona Sen Sharma alakítja, a lassan hattyúvá váló falusi liba szerepében szó szerint eljátssza, hogy ő csúnya. Nem hiába gyűjtött be már pár nívós hazai filmes díjat, eddig a legjobb női mellékszereplőnek járó elismerésből kettőt is, a legjobb női főszereplőnek járóból pedig egyet.
A hölgyekre két órányi aktív olvadás vár a szándokános szakállú vadember, Kunal Kapoor révén; míg a magányos helyi fogadós szerepében az a Ranvir Shorey játszik, aki a My Sassy Girl bollywoodi remakejének főszereplője (és civilben Konkona Sen Sharma jegyese).

És mielőtt végül elárulnám a film titkát, hogy mitől fantasztikus és mi emeli ki a tengernyi bollywoodi produkció közül, spoiler-veszély miatt megállok. Aki szereti a bw-mozikat, aki megbíz az értékítéletemben és kíváncsi egy könnyed, ám értékes zenés filmre, az nézze meg a magyar feliratos trailert, majd TÖRTÉNJEN BÁRMI, csukja be böngészőjének ezt az ablakát! Szigorúan saját érdekében. Az utolsó videót pedig semmi esetre se nézze meg, mert csak saját magát fosztja meg vele egy nagy élménytől.

A film első háromnegyede a poros kisvárosban játszódik, a néző szeme megszokja a színeket, az arcokat, a realitást, majd következik a bemutató a szabadtéri színpadon. Hatalmas ugrás térben és időben, és a már lement zenés betétek mellé az előadás képében kapunk egy majd' félórás, 11 színből álló kvázi mini-musicalt bónuszként. A település helyét mesebeli díszletek veszik át, az utcai viseleteket felváltják a jelmezek, a vendéglősből király lesz, a biztosítási ügynökből gazdag nemes.
A készítők azzal, hogy hozzászokatták a nézőt a valóság színeihez, szinte letaglózzák a nem várt látványossággal. És ez volt a cél.

Persze ehhez az is kell, hogy olyan materiális kérdések ne merüljenek fel bennünk, hogy hogyan is kerül oda hirtelen egy forgószínpad, hogy hol volt eddig a többi statiszta? Nagy az átmenet, hirtelen a váltás a próbák és a végeredmény között, de ez kellett a meglepetés erejéhez. Ráadásul szegény falu kb. kétéves teljes GDP-jét kitevő összeg rámehetett arra az egyetlen estére, vagy ott a tény, hogy ebben a formában színpadon kivitelezhetetlen a történet, de érdemes gyorsan elhallgattatni ezt a kétkedő hangot és átadni magunkat a hamisítatlan bollywoodi zenés-táncos, látványos színorgiának.

imdb