iMDB 

Talán az Always (San Chome no Yuhi) volt az a film, melynek sikere megindította a szentimentális drámák korszakát, de minden kétséget kizárólag ez a stílus uralta a 2006-os évet a japán mozikban. Ezen az oldalon az elmúlt hónapokban már szót ejtettünk olyan munkákról, mint a Riding the Metro , a Sugar & Spice , az Angel, a Hula Girl vagy a Letter , s most itt egy újabb darab, az életrajzi alapokon nyugvó, valós eseményeket feldolgozó Granny Gabai.

Akivel ezen események megtörténtek, az egy bizonyos Yoshichi Shimada nevű úriember, aki bestsellert írt fiatal korának 8 évéről, melyet különc nagyanyjánál töltött. A film ezen könyvet dolgozza fel, így némileg kilóg a fentebb említett drámák sorából, de erről majd később. Előbb nézzük, mitől is csodálatos ez a nagymama. Egy dologtól biztos, ő az az elem a filmben, aki miatt érdemes leülni a TV elé, mivel sajátos karakterével semlegesíti az erre a stílusra annyira jellemző erős, drámai érzelmeket és szentimentalizmust. Az a sajátos szemlélet, amivel a világra tekint, s amire unokáját tanítja gyakorlatilag abból fakad, hogy nem a pénzt, s a különféle materiális javakat részesíti előnyben, hanem a a belső értékeket. Ez közhelyesen hangzik, s be kell vallani az is, de egy ilyen mainstream filmnél ez elfogadható, s a kiváló előadásmód is megbocsáthatóvá teszi. Másrészről a szarkasztikus nagymama karaktere, aki semmit nem dob ki, mindent tartalékol, s minden lehetőséget megragad, hogy olcsóbban, vagy ingyen jusson hozzá dolgokhoz szerintem sokak számára ismerős és életszerű lehet, tehát könnyen átélhetővé teszi a filmet.

Valójában nem nagyon tudok többet írni, mivel a fentebb említett dömping miatt nem tudtam magában értékelni, objektív véleményt alkotni róla. Attól függetlenül, hogy még mindig nem arról van szó, mint gyakran Koreában vagy Hongkongban, hogy az alkotók gyakorlatilag (szerintük) működő sablonokból raknak össze egy filmet, úgy érzem a japán mozi kezd felhígulni, s a sokadik csöpögős dráma sajnos megülte a gyomromat. Emellett valójában a Granny Gabai nem hoz semmi újat, csak ami alapban várható, tehát hogy optimális esetben kapunk egy szívet melengető, izgalmas filmet, s annak a főszereplője remélhetőleg jól fog játszani, ha már ő van a középpontban.

Teljesen semleges élményt nyújtott, de legalább nem szenvedtem halálra magam rajta, ami a hasonló filmekkel gyakran előfordul, főleg amikor túlzásba viszik az érzelgősséget. Szerintem ezzel egyébként nem vagyok egyedül. Így, aki nem jár az én cipőmben, nem csömörlött még meg, tiszta fejjel tud leülni a film elé, s kedve támad egy könnyed két órát eltölteni, annak nyugodt szívvel ajánlom, a tavalyi hasonló filmek közül mindenképp az élvonalban végzett.