belépés∆

Ballistic Kiss (1998)

Ballistic Kiss (1998)

Ballistic Kiss (1998)

iMDB

Category III besorolást kapott fantasy akciófilm Donnie Yen rendezésében? A mezei néző valószínűleg semmi ilyesmire nem számítana az elsősorban akciósztárként ismert színésztől. A koncepciót pedig a film megtekintése után sem tudom igazán hová tenni, ugyanis attól függően, hogy honnan közelítem meg a filmet, teljesen más értékelést lehet róla írni.

Ballistic Kiss (1998)

Az értékelés előtt azonban röviden a sztoriról. Természetesen a főszerepet is Donnie Yen alakítja, egy egykori zsarut játszik, akit társa az Egyesült Államokban elárult, emiatt pedig új életet kell kezdenie. A triádok berkein belül talál munkát, a legfélelmetesebb bérgyilkosként szerez hírnevet magának, ám ki akar szállni, de még utoljára elvállal egy munkát, ami (ahogy az már lenni szokott) nem várt következményeket hordoz magában.

Ballistic Kiss (1998)

Mielőtt megnéztem a filmet, csak annyit tudtam róla, hogy Donnie játszik benne, semmi mást. A kezdeti, sötét helyeken játszódó jelenetekben alig ismertem fel, amit az is elősegített, hogy mind a lövöldözős, mind a verekedős részek nagyon furán, sűrű vágásokkal lettek leforgatva. Ahogy haladt előre a cselekmény, úgy vált egyre inkább világossá, hogy ez a film egyáltalán nem az, mint amit egy Donnie Yen filmtől „elvár” a néző. Furcsa színvilágú helyszínek, össze-vissza vagdosott akciójelenetek, néhány röpke erotikus bevágás, hogy meglegyen a cat. III hangulat, a történet vége felé pedig egyre több filozofálás és egyre irreálisabb lövöldözős akciók, amikben a néhány évvel korábbi John Woo filmek duplapisztolyos lövöldözéseit is „lenyúlta” Yen. Mikor a végére értem az egésznek, úgy éreztem, hogy nagyon gyenge filmet láttam. A verekedések nem olyanok voltak, mint amikre számítottam, a lövöldözős részek a „nemszeretem” egész tárat a 4 méterre levő ellenségre ellövöldöző, de sosem találó kategóriába tartoztak, ráadásul a sokszor csak néhány pillanatra felvillanó beégetett felirat sem segített a történet teljes megértésében.

Ballistic Kiss (1998)

Jobban utánagondolva a filmnek azonban már árnyaltabb a kép, ugyanis a film tipikus példája annak, ahogyan egy akciósztár, meglovagolva azt a lehetőséget, hogy a saját ötleteit és filmes elgondolásait is megvalósíthatja rendezőként, egy tőle teljességgel szokatlan alkotást hoz össze. Ennek megfelelően Yen egyáltalán nem arra koncentrált, hogy saját magát (és a harcművészeti képességeit) tolja előtérbe, hanem sokkal inkább egy sajátos „noir” hangulatot próbált megragadni (ehhez jó kiindulópontok voltak a John Woo filmekhez hasonló eltúlzott, minden realitást nélkülöző akciójelenetek, de már az is ezt az érzetet próbálja kelteni, ahogyan a fekete-fehér képekkel kezdődik a film), hozzátéve egy eltúlzott színekkel tarkított látványvilágot (ami helyenként Wong Kar-Wai álomszerű képeire emlékeztet). Az általa alakított karakter egy tipikus antihős, aki magányát egyedül egy éjszakai rádiós műsorvezetővel való beszélgetéssel próbálja enyhíteni, persze egy idő után közbeszól a romantikus szál is egy csinos rendőrnő (Annie Wu) személyében. Valószínűleg közel állhat Yen gondolatvilágához a film végi filozofálás is azzal kapcsolatban, hogy vajon mi számít helyesnek, illetve elítélendőnek ebben a világban.

Ballistic Kiss (1998)

Mindezeket figyelembe véve sem mondható, hogy ez a film kiemelkedő lenne. Elsősorban azok számára lehet érdekes, akiket érdekel Yen filmes hitvallása, azoknak viszont, akik a Category III filmek jellegzetességeiért néznék meg, nem ajánlott (se nem erotikus, se nem túl véres), akik pedig igazi Donnie Yen akciót szeretnének látni, azok inkább az SPL-t, a DTG-t, vagy a mára már klasszikussá nemesedett In the Line of Duty IV-et válasszák ez helyett.

Hozzászólások   

#3 YEZy 2007-08-28 20:37
Meglehet, hogy az ajánlóból nem jön át, de nem azért éreztem gyengének a filmet, mert nem volt tele "igazi" bunyóval, hanem azért, mert amit kaptam, az nem volt az ízlésemnek megfelelő. A látványvilág nagyon is rendben van, Donnie is valóban jobban játszik, mint általában, de hiába a látvány, ha a sztori sekélyes és az általam nem szeretett módon irreálisak a lövöldözések. A filozofálós rész tetszett (bár már jópár más filmben hallottam hasonló gondolatokat), de mindent egybevetve nem tartom a filmet közepesnél jobbnak, inkább egy érdekes próbálkozásnak. Ezt akartam kifejezni az ajánlóval is, de nem minden esetben szokott sikerülni... :zzz
#2 fea 2007-08-28 19:55
Nekem nem kell két óra pusztakezes harc. Elég annyi, amit Wu Jin és Donnie az SPL-ben nyomtak.
Ez a mozi viszont érdekesnek tűnik. Bár Donnie tényleg nem sokra tartom, mint színészt, ettől függetlenül mégis szeretem. Mindig láttam benne valamit. Talán ebből a filmből kiderül, pontosan mit :-)
#1 asiafan 2007-08-28 11:23
szerintem meg az egyik lejobb filmje, amin nagyon látszik, hogy saját, őszinte, még -önmagát meghazudtolva- szinészi teljesítménye is rendben van.. plusz remek zene. azt nem értem, hogy miért lenne egy film rossz attól, mert ismeretlenül vmi tökmást vártál.
catiii-t egyébként erőszakra is adnak, nemcsak cicikre, nem emlékszem, ebben mi volt. már látom előre h a flash pointot is mindenki azért fogja fikázni,mert nem 2 óra pusztakezes párbaj van benne, akinek az kell, nézzen videójátékot.

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

Dynamite Warrior (2006)

Dynamite Warrior (2006)

IMDb  Most már kétségtelen, a keletet elérte a vadnyugat romantikája. Az elmúlt hónapokban egymás után érkeztek a hírek a készülő westernekről, melyek közül a legnagyobb várakozás Takashi Miike filmjé t övezi, s természetesen a...

Portrait of a Beauty (Miin-do) (2008)

Portrait of a Beauty (Miin-do) (2008)

    A gyönyörűen fényképezett, a szexualitást és a női testet a koreai mainstream médiában eddigi legkendőzetlenebb formában megjelenítő kosztümös film korhatáros besorolása ellenére lett igazi közönségsiker. A helyi viszonyok fényében ez azért meglepő, mert az ország...

Princess-D (Seung fei) (2002)

Princess-D (Seung fei) (2002)

Princess-D (Seung fei) (2002)iMDBA 70-es és 80-as évek egyik felkapott színésznője, Sylvia Chang az idők folyamán a kamera túloldalán is igyekezett eredményeket felmutatni és rendezőként, valamint forgatókönyvíróként is több jól sikerült, nem hétköznapi témákat bemutató...

Submersion of Japan (Nippon Chinbotsu) (1973)

Submersion of Japan (Nippon Chinbotsu) (1973)

Submersion of Japan (日本沈没) (1973)iMDBEgy Japán északi részén található szigeten furcsa dolgok történnek, ugyanis elkezd süllyedni. Néhány tudós egy tengeralattjáróval lemerül a tengerfenékre, hogy tájékozódjanak, mi is zajlik odalent. A megdöbbentő szembesülés után már nem...