Következzen a Hongkongból idén dömpingszerűen áradó alacsony költségvetésű, sötét hangulatú, DV technikával rögzített thrillerek újabb darabja, a Herman Yau által megrendezett Chaos. Mielőtt bármiféle elemzésbe is kezdenénk, nem árt megjegyezni, hogy ugyanazon stúdió berkein belül készült, mint a nemrég tárgyalt Fate, így a képi világ és a színpadias díszletek nem véletlenül hasonlítanak annyira egymásra. De vajon nyújt-e bármi újat a film azon kívül, hogy a mágikus 2046-ban játszódik?

YEZy: Az évszám persze nem véletlen, jópár korábbi történetben hangsúlyos szerepet kapott már, hiszen ebben az évben lesz pont 50 éve annak, hogy Hongkong ismét kínai fennhatóság alá került. Yau felfogásában nem vár túlságosan szép jövő a szigetlakókra, a forgatókönyv ugyanis a tipikus, C kategóriás amerikai sci-fik hagyományait követő ötleteken alapul. 2046-ra óriási lesz a bűnözés, aminek következtében a lakosság mintegy fele börtönlakóvá válik, ám ezt csak úgy tudja az állam veszteség nélkül finanszírozni, ha fallal kerítenek be egyes településeket. Ezeket a helyeket a bentlakó elítéltek egyike vezeti kénye kedve szerint, pénzhez jutni pedig legkönnyebben illegális véradással lehet. Egy ilyen helyre esik be szó szerint egy rendőr és az általa egy másik börtönbe szállítandó bűnöző, jelenlétük pedig teljesen felforgatja a kis közösség egyébként nem túlságosan békés életét.


Többek szerint a történethez a francia Banlieue 13 című, Luc Besson jegyezte sci-fi adta az inspirációt, bár a Chaos egyáltalán nem nevezhető remake-nek. Az alapötlet és a felvázolt világ ugyan egyszerre nevezhető elcsépeltnek (végülis 25 évvel ezelőtt Mad Max is valami hasonló helyen randalírozott) és ötletesnek (hongkongi filmekben nem nagyon látható ilyesmi), ám a szegényes kivitelezés és a rendező képességeinek hiánya gyakorlatilag megöli az egészet.

Ez utóbbi egy eléggé sarkalatos pont. Herman Yau kultrendezői státuszát egyértelműen a The Untold Story-nak köszönheti, ám ahogy egyre több filmjét látom, úgy válik egyre világosabbá, hogy annak az alkotásnak a sikere inkább Danny Lee és Anthony Wong érdeme, mintsem Yau-é. Azóta ugyanis szinte kivétel nélkül csak közepes horrorok és gyengécske akciók kerülnek ki a mester kezei közül...

 

 

 

Sajnos a Chaos is ezek közé tartozik. A színpadias díszletek és a DV technika együttes használata nem tudja visszaadni azt a sötétséget, mocskot és káoszt, amit egy ilyen világtól elvárna a néző. Ahhoz képest, hogy egy szinte szabályok nélküli, majdhogynem anarchista, zárt közösségben játszódik a sztori, meglepően könnyen lehet egyedül maradni és nincs az a túlságosan nagy tömeg sem az újonnan érkezett emberek körül, ami nehezen hihető. Yau ugyan néhány aprósággal igyekszik sokkolni a nézőt (lásd az elején a gyerekek veszekedését az autónál), de ezek olyannyira előre látható dolgok, hogy szinte szemünk sem rebben közben. Jobban tette volna, ha egyik-másik karaktert kicsit közelebb engedi a nézőhöz, úgy esetleg a velük történtek hatásosabbak, érdeklődést kiváltóak lettek volna, így azonban csak teljesen érdektelen figurák semmitmondó ténykedését figyelhetjük unott ásítások közepette.

 

 

Hasonlóképpen szürke a színészi felhozatal is. Egyrészről örvendetes, hogy olyan emberek kerültek a középpontba, akik általában apróbb mellékszerepeket kapnak csak, de egyúttal az is kiderül róluk, hogy nem véletlenül kiegészítő személyek. Sem Lam Ka Tung, sem Andrew Lin, sem Kristal Tin, sem pedig Charmaine Fong nem alkot maradandót.

A film címe tehát találó, mert a néző érzései legalább olyan kaotikusak a sztorival kapcsolatban, mint maga a történet. Csak remélni lehet, hogy egy múló divathóbort egyik újabb darabját láthattuk és nem ez lesz az új trend Hongkongban. Tudnak az ottaniak ennél jóval látványosabb dolgokat is produkálni!

 

 

 

Manu: A hosszú hajú ősmetálos, Iron Maiden rajongó Herman Yau, egy vele készült interjúban némileg magából kikelve hangsúlyozta az őt kérdezőnek, mennyire elege is van abból, hogy az Untold Story és az Ebola Syndrome miatt kultrendezőnek titulálják. Tudja magáról ugyanis, hogy trash filmeket készít, s egyetlen mentsége, hogy ez annál azért mégis jobb, mintha nem csinálna semmit, akkor érezné magát ugyanis totál idiótának. Nos, rendezőnk az utóbbi években mindent elkövet, hogy ezt el is hitesse velünk.

A beépített ügynökös On the Edge, a bérgyilkosos A Mob Story és az okkult horror Gong Tau középszerű, de élvezhető kliséi után Herman most igazán alacsonyra tette a lécet. A masszívan low-budget Chaos ugyanis nem csak kevés pénzből, de talán még annál is kevesebb szürkeállomány felhasználásával készült. Ezt gyönyörűen prezentálja a történet  és lehet is gyorsan versengeni, ki hány korábbi sikerfilm nyomait fedezi fel eme röpke ismertetőben:

 

 

 

A közeli jövőben a börtönök túlnépesednek. A kormányok, hogy megoldják ezt a problémát, egy rendkívül innovatív ötlettel állnak elő - autonómiát biztosítanak gonosztevők ezreinek, csak maradjanak ott, ahol vannak. Egy jófiú (zsaru) és egy rosszfiú (hát, ezt nem magyarázom) egy sajnálatos véletlen folytán pont egy ilyen önfenntartó börtön-faluban kötnek ki, ahol két nővel szövetséget kötve próbálják eltávolítani a kötelezően viselendő, fej-robbantó fülbevalókat, melyek az intézmény elhagyását hivatottak meggátolni. Mindeközben egy halálos vírus terjed megállíthatatlanul, mely először orrvérzéssel, majd erős hányással hívja fel magára tulaja figyelmét.

Bár a cím anarchizmust, a film külsőségei pedig némi náci életérzést sugallnak, valójában a két szék közül a földre esünk. A börtönéletről vajmi keveset tudunk meg, akárcsak a vírusról, vagy úgy általában bármiről. A szereplők össze-vissza rohangásznak az intézetben, mely inkább egy lerobbant lakóépületnek néz ki (sőt, minden valószínűség szerint eredetileg az is), mint fegyháznak. Az egyébként is szegényesen berendezett, semmitmondó helyszíneket túlhasználja a rendező, a párban menekülő négy főszereplő okán minden teret duplán szemlélhetünk meg. Ám a dialógusok teljesen illenek ebbe a környezetbe, pont olyan üresen konganak, mint a betonfalak, melyek között elhangoznak.

 

 

 

A pokolba azonban a történettel és a mélyenszántó párbeszédekkel! Egy Cat III filmről beszélünk! Ráadásul Herman Yau keze munkája! Ide nekünk a ciciket és a véres valótlanságot! A két női főszereplő gyönyörű, így egy esteleges ruhátlan jelenet utáni várakozás sokat segít a nézőnek a figyelem fenntartásában, ám a film vége felé közeledve egyre valószínűbbé válik, hogy ebben nem lesz részünk. Hát nem is. A brutalitás már inkább jelen van, s a mai hongkongi filmekhez képest egész nagy mennyiségben, ám pont olyan retro feelinget áraszt, egyfajta ’80-as évekbeli hangulatot, mint a film egésze. Sehol sincs a bevezetőben említett kultfilmek notórius kegyetlensége, a néhány kipukkanó koponya és a vírus tünetei inkább viccesek, mint gyomorforgatóak.

Ez a kizárólag DVD-re készült film egyszerű iparosmunka, Herman Yau mai munkásságának betetőzése. Negatíve. A rendező, mintha elvesztette volna minden lelkesedését, melyből már legutóbbi munkáiban is egyre kevesebbet lehetett felfedezni. Herman sajnos már csak nyomokban szórakoztató.

iMDB