belépés∆

Sarutobi Sasuke and The Army of Darkness 3 - The Wind Chapter (Sarutobi Sasuke Yami no Gundan Kaze no Maki) (2005)

Sarutobi Sasuke 3

Szépen araszolgatunk előre a történetben, aminek ideje is volt már. A nagy merényletre készülő Koga nindzsákat eddig állandóan megakasztotta valami, de majd ezúttal!

Sarutobi Sasuke a Toyotomi erők urától azt a parancsot kapja, hogy szerezze meg a Tokugawákra hagyományosan balszerencsét hozó, Masamune kardkovács által készített pengét. Nem ígérkezik könnyűnek, mert három is van, de csak az egyik az igazi, s jó ideje eltűntnek számítanak. Az sem valószínű, hogy az őrzőik önként átadnák. Ráadásul feltűnik a színen Yagyu Jubei, a szintén legendás Iga nindzsa. Érik a nagy találkozás. Mindkét fél erősítés után néz…

EllenfelekGoemon

Nos, ezúttal a hagyományosnak mondható kalandfilm felépítést kapjuk, legalábbis az elején. Végy egy válsághelyzetet, adj ki egy „mission impossible” jellegű feladatot pár elszánt embernek, lehetőleg nagyszámú ellenfél legyen, aztán cselezzék ki őket, ha tudják. Nindzsa trükkök nindzsák ellen, ez mindig látványosan megjeleníthető. A megmaradt régiek, pár új arccal kiegészítve mindkét részről, és „indulhat a banzáj”. Azért valamit sejthettek az készítők, hogy ez önmagában nem fogja kitölteni a vetítési időt az amúgy szépen megkavart történetben, muszáj lesz új elemeket, rejtélyeket belevinni. Az egyik jó ötlet volt a Shinobi no Mono sorozat főhősének, Goemonnak a beírása. Igazi kultikus figura, bőven lehet neki szerepet adni. Meg kell hagyni, nem akarták az eredeti karaktert másolni, a mostani Goemon semmilyen tekintetben nem igazodik a Raizo Ichikawa által megformált Iga hőshöz. Pláne, hogy a hősi vonásait megszüntették. Sonny Chiba „reaktivizálása” borítékolható volt, inkább az a csoda, hogy eddig vártak vele. Lehet, hogy egyeztetési okai voltak, mert egy ennyire elhúzódó filmfolyam forgatása nem kis idő. Ezt azon is látni, hogy a Tokugawa klánvezér és Sanada nagyúr, az ellenfele, nincsenek arcilag jelen, csak testdublőrük akad. A vége felé leesik a rendezőnek, hogy ők eddig nem a tradicionális kalandfilm stílusban dolgoztak, így aztán hirtelen megint mágiázunk és vérengzünk. Nem lövik el az összes puskaport, a Toyotomik és Tokugawák között még mindig feszül a húr, a két nindzsa klán szedi össze a még mozgatható embereket, és a két fő ellenfél, Sarutobi és Yagyu Jubei továbbra sem húztak kardot egymásra. A negyedik részre várható a nagy összeugrás.

MegbízatásŐrök

Summa summárum, a sorozat folytatása talán az eddigi legélvezhetőbb részt hozta össze. A hagyományok kedvelőinek mindenképp. A baljós Masamune kardok legendaköre csakugyan köthető a Tokugawák családjában számos gyászos eseményhez. A hatalomra jutásuk után mindent megtettek, hogy összeszedjék őket, nehogy az ellenfeleik kezére jussanak. A mágikus részek az eddiginél némileg visszafogottabb ötletekkel operálnak, elmegy a dolog. A kalandok, harcok jók, az új nindzsa lányok szemrevalóak. Csak azért nem írom, hogy másfél óra laza szórakozás, mert egyrészt nincs annyi az idő, másrészt a végére már megint kinyílt a vércsap. De a maga lökött módján továbbra is élvezetes a sorozat.

Főszereplők: Matsukata Hiroki, Yoshioka Takeshi, Sonny Chiba

Rendezte: Miyasaka Takeshi

(2005, kb. 85 perc)

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

Linger (Hu die fei) (2008)

Linger (Hu die fei) (2008)

Johnnie To az utóbbi néhány hónapban alaposan belehúzott a filmrendezésbe, hiszen októberben került a mozikba a két régi nagy névvel közösen összehozott Triangle, november végén az aktuális természetfeletti zsarus témájú Mad Detective, februárban pedig a...

In Memoriam Kurosawa Akira: High and Low (Tengoku to Jigoku) (196…

In Memoriam Kurosawa Akira: High and Low (Tengoku to Jigoku) (1963)

Kurosawa Akira már az 1949-ben forgatott Stray Dog-gal bizonyította, hogy a krimik világában is nagyszerű filmet tud készíteni. Ebben a 14 évvel később forgatott és eredetileg Menny és pokol címet kapott filmben még a {ln:Stray...

Sky of Love (Koizora) (2007)

Sky of Love (Koizora) (2007)

A Koizora eredetileg egy mobiltelefonra és mobiltelefonon írt regény volt, ami először a mahou no rando nevezetű népszerű weboldalon jelent meg egy amatőr szerző, bizonyos Mika billentyűzetéből. A hatalmas, elsősorban a középiskolások körében aratott sikernek...

A Bloody Aria (Guta-yubalja-deul) (2006)

A Bloody Aria (Guta-yubalja-deul) (2006)

Kevés film van, amiről ennyire nehéz lenne írni, mint az A Bloody Ariáról anélkül, hogy lelőném a film lényegét és poénját. Mindenestre megpróbálom.