IMDb 

A '90-es évek közepén a Category III filmek virágkorukat élték. Az alkotók lassan minden trükköt és lehetőséget eljátszottak, amire az erőszak, a vér és a meztelen keblek különböző mértékű párosítása és keverése lehetőséget nyújtott. Mielőtt azonban a stílus végképp hanyatlásnak indult volna, egy rendező, Herman Yau, The Untold Story című mozijával valami újat alkotott, átlépte a határokat, amit azóta is előszeretettel emlegetnek a témában kicsit jártasabb filmrajongók. Ezért övezte nagy érdeklődés Yau új filmjének, a Gong Tau-nak előkészületeit, mellyel a rendező visszanyúl ehhez a letűnt, de legalábbis háttérbe szorult stílushoz, hogy újra életet leheljen bele.

A Gong Tau, ahogy az angol cím is utal rá, egyfajta fekete mágia, gyakorlatilag a woodoo távol-keleti megfelelője. Vérrel, hajszállal, mindenféle bogarakkal, szalmabábúkkal, tűkkel és ki tudja még mivel a használó képes távolról ártani, sőt meg is ölni haragosát. A film főszereplője egy rendőr, Rockman (ami valójában Lok-man lenne, de az angol fordítók nemes egyszerűséggel, s gondolom némi akaratlan humorral így honosították a nevet), éppen egy sorozatgyilkos ügyén dolgozik, aki egymás után öli meg kollégáit, miközben feleségével, s még csecsemő-korú gyermekével félelmetes dolgok történnek. Az asszony, mint aki eszét vesztette, vagy sokkot kapott, folyamatosan önkívületben sír és pánikol, emellett képtelen lefeküdni, mert úgy érzi, tűkkel szurkálják a hátát. Bár Rockman beviszi a kórházba, ott nem tudnak segíteni rajta, s egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a nő a Gong Tau áldozata. A kérdés csak az, ki irányíthatja a rontást?

A Cat III filmek rajongói elégedettek lehetnek. A Gong Tau hozza mindazt, amit a stílus megkövetel, így kapunk megfelelő mennyiségű, öncélú erőszakot, undorítóbbnál undorítóbb, gyakran kifejezetten felesleges véres jelenetet, és persze gyönyörű, meztelen idomokat Teng Tzu-Hsuan prezentálásában. A probléma mindezzel valójában az, hogy ezek az összetevők mára már idejét múlttá váltak, egy gyakorlottabb filmnézőt nem fognak megbotránkoztatni, eltekintve talán a záró jelenet ínyencségitől. Emellett, mivel Yau modernizálta az egészet, hiányzik belőle az a romantika, ami a ’80-as évek végének, '90-es évek elejének filmjeit mai szemmel nézve jellemezte, tehát az akkori divat, a hónaljig felhúzott nadrágok, az atomtangák és miegymás. Ez egy húsz évvel ezelőtti film, 21. századi külsőségekkel, amihez azért hozzá kell tenni, hogy maga Yau is csak egy '76-os, hasonló címre hallgató Shaw Brothers filmet vett elő és dolgozott át.

A Cat III filmeknél nem túl illendő a színészi játék minőségéről beszélni, pedig ha meggondoljuk, valójában a The Untold Story-t is leginkább Anthony Wong vitte a hátán. Ő adta mellé azt a emberi, vagy inkább nem emberi plusszt, ami miatt ma is elővesszük a filmet. Jelen esetben sajnos ez is a szabványok szerint alakul, erősen középszerű alakításokat láthatunk, kidolgozatlan karakterekkel, ami Maggie Siu esetében kifejezetten idegesítő, mert a hölgy a film 99%-ában magán kívül sikoltozik, és halálán van.

A CG és a trükk-technika is a nyolcvanas éveket idézi, néha teljesen egyértelmű, hogy ebbe bizony belenyúltak a készítők. Ez azonban valójában nem jelent gond, hiszen itt vágódik be az a romantika, amiről fentebb beszéltem, s ha ehhez hozzá vesszük a zárójelenetben megjelenő főgonosz megjelenési formáját, mely az utóbbi idők legviccesebb látványelemi közé tartozik, akkor könnyedén megbocsátható.

Bár a kritikám kicsit negatívra sikeredett, ez azért van, mert többet vártam a filmtől. Aki nosztalgiázni akar, vagy megrögzött old school horror rajongó, az ne hagyja ki, végre egy darab hosszú hajú kislány szellem miatt sem kell unottan ásítoznia. Korrekt, a stílushoz minden tekintetben hű alkotás.