Régen nem ütött ekkorát japán film all star szereposztása, mint Yukihiko Tsitsumi 2007-es, Happily Ever After című filmjéé. Miki Nakatani és Abe Hiroshi párosa egyedülálló, mintha eddig csak erre a filmre vártak volna, ezért alakították volna az elmúlt években filmes imázsukat. Most viszont jó pillanatban, jó filmet kaptak, és megalkották a modern japán film legösszeillőbb házaspárját.

Az 1985 és 1990 között, főleg a középkorú nők köreiben nagy népszerűségnek örvendő manga adaptációja egy első ránézésre átlagos, lecsúszott család életébe vezeti be a nézőt. A férfi munkanélküli, aki a Japánban igen népszerű pachinko automaták világában tengeti hétköznapjait, miközben felesége folyamatosan dolgozik, s esténként szívét - lelkét kiteszi, hogy férje kényelmesen érezze magát... amit persze annak esze ágában sincs értékelni. Klasszikus japán családmodell, legalábbis a férfi-nő viszonyt tekintve. Ennek ellenére a nő imádja trehány, mihaszna férjét, s csak vele hajlandó elképzelni jövőjét. A most felvetődő „miért”-re ad választ a film.

A filmben oly gyakran felbukkanó un. „chabudai gaeshi”, azaz az asztal szélének a férfi általi megmarkolása, majd egy hirtelen, határozott mozdulattal való megemelése és magunktól való ellökése oly módon, hogy az lehetőleg 180 fokban megforduljon, tehát a feje tetejére álljon a japán popkultúra egyik igen divatos metaforája volt az anakronisztikus férfi-női kapcsolatnak. A '80-as, '90-es években kezdtek el végleg szakítani Japánban azzal az elképzeléssel, hogy a férj feleségének teljes jogú ura, de ez a változás még napjainkban is tart. Tehát a plakáton szereplő és több alkalommal, slow motionban bemutatott asztaldobálás remekül írja le szavak nélkül a két főszereplő viszonyát, s teremti meg a film alaphangulatát - keserédes komédia, némi drámával vegyítve.
A Happily Ever After első látásra talán hasonlít Nakatani előző, Memories of Matsuko című filmjéhez, hiszen a színésznő itt is egy sorscsapásokkal tarkított női életet formáz meg, ám ez csak látszólagos egyezés. Egyrészt itt egy pár életébe kapunk bepillantást, másrészt a HEA közel sem olyan érzelmi hullámvasút, és a drámai elemek is inkább viccesre vannak véve benne. Talán ez egyébként a film egyetlen hibája, annyira hűen akarja követni a mangát, hogy attól statikus, helyenként egyenesen üres lesz. Bármennyire ügyes a két színész, valahogy mintha béklyókban vergődnének. Abe morcos kőarca és Miki együgyű idealizmusa néhol bizony erőltetettnek tűnik.

Ettől függetlenül a film igen szórakoztató, nem szokványos romantikus film és végképp nem szokványos komédia, ezért férfitársaimnak is erősen ajánlott.

imdb