belépés∆

Abe Hiroshi

Abe Hiroshi

 

Abe Hiroshi 1964 június 22-én született a Japán Kanagawa prefektúrájában található Yokohama városában. Felsőfokú tanulmányait a híres Chuuou Egyetemen végezte, ahonnan rengeteg japán híresség is kikerült, többek között Nakamura Kengo, a japán futballválogatott egyik alapembere, Suzuki Osamu, a Suzuki nagyvállalat jelenlegi vezetője, Tanba Tetsuro, a 70-es évek exploitation filmjeinek egyik állandó szereplője, illetve a mostani tévésorozatok egyik közkedvelt fiatal színésznője, Horikita Maki. Abe a tanulás mellett modellként igyekezett eleinte pénzt keresni és már ekkor felfigyeltek elsőszámú jellegzetességére, mégpedig a Japánban igen ritka 189 centis magasságára.

Abe Hiroshi


A modellkedést 1985-ben kezdte, amikor a nővére tanácsára benevezett, majd megnyerte a Shuueisha kiadó 3rd Nonno Boyfriend Champion címét. A többek között a Playboy japán kiadását is menedzselő Shuueisha Nonno című kiadványa a japán tinédzserek egyik legnépszerűbb magazinja volt akkoriban és amikor a „Men’s Nonno” elindult, az első 43 számának állandó modellje Abe volt, amivel állítólag még a Rekordok Könyvébe is bekerült, mint a leghosszabb ideig állandó modell ugyanannál a lapnál.

Abe Hiroshi


Természetesen hamar kiderült, hogy a sármos fiatal férfi sokkal több annál, minthogy csak egy jóképű arc legyen az újságokban, elsősorban a humorérzékét díjazták, aminek következtében gyakran megjelent a Fuji TV napközbeni showműsorában, a Waratte Iiitomo-ban (a műsor címe magyarul kb. Szabad nevetni), annak is a „cool guys” szekciójában. 1987-ben színészként is átesett a tűzkeresztségen a Haikara-san ga tooru (Trendy Girl Passes By) című filmben, egy évvel később pedig, mint a legtöbb idol, úgy ő is kiadott egy zenei albumot, amit nem sokkal később még egy követett, rövidke zenei pályafutása során pedig összesen 4 videoklipet is készített. Saját maga elfogadtatása azonban nem ment könnyedén, eleinte a filmes világban lenézték azért, mert úgymond modellként érkezett közéjük és nem több egy jóképű idolnál, így szinte csak és kizárólag romantikus szerepeket osztottak rá (első tévésorozat szerepét a beszédes című Let's have romance című sorozatban kapta). Ez azonban csak tovább nehezítette a dolgát, a magassága miatt ugyanis a színésznők nem szerettek vele dolgozni, mondván túl nagydarab és nem mutatnak jól együtt a képernyőn.

Abe Hiroshi


Így aztán kénytelen-kelletlen elvállalta egy tévéshow, a hatalmas nézettségű „Ano hito wa ima?” egyik „tárgyának” szerepét, aki után a játékosok „nyomozhattak”. Ha jól értem a szöveget, ez valami reality show-szerű műsor lehetett, aminek keretein belül a hírességek életébe nyerhetett betekintést a néző és Abe mellett olyan sztárok is szerepeltek benne az évek során, mint Vivian Hsu, az orosz t.A.T.u., vagy éppen a j-pop sztár Ozawa Kenji. 1992-ben pedig az NHK egyik sorozatában, a Chiroru no banka-ban egy olyan szerepet is elvállalt, amiben meg sem kellett szólalnia, csak azért, hogy hátha ennek segítségével is előrébb léphet.

Abe Hiroshi


1993-ban a kínai származású Tsuka Kouhei színházi darabjában, az Atami Gyilkossági Ügy-ben az egyik főszerepet, Okama nyomozóét kapta meg, ami fordulópontot jelentett az életében. Végre kiléphetett a romantikus szerepeket játszó férfiú skatulyájából, megmutathatta színészi képességeit és egyben megalapozhatta vele a későbbi karrierjét. A korszakalkotó éve pedig 1994 volt, amikoris Hosono Tatsuoki Shinoi Dare című filmjében Yakusho Kouji-val játszhatott együtt, míg a Kyouju Luger P08-beli alakításáért elnyerte a Japanese Professional Movie Awards nagydíját. A sikereknek és az elismeréseknek köszönhetően pedig végleg megszabadulhatott az addigi beskatulyázástól. 1995-ben már az NHK nagyszabású történelmi sorozatában, a Hachidai Shougun Yoshimune-ban Matsudaira Norisato-t formálhatta meg és nagyszerű alakítást nyújtott, aminek köszönhetően egyre több „jidaigeki”-ben, azaz történelmi filmben és sorozatban kapott újabb és újabb szerepeket (pl. a Genroku Ryouran 1999-ben, a Musashi 2003-ban és a Yoshitsune 2005-ben). A 90-es évek közepétől egyébként egyre több filmszerephez is hozzájutott, bár a filmjeinek többsége nem tartozik a legismertebb japán filmek közé. Az érdekesebb szerepei közé tartozik ebből az időszakból az 1994-es The Mystery of Ranpo, az Orochi, the Eight-Headed Dragon, a French Dressing és a Godzilla 2000.

Abe Hiroshi


Az igazi áttörést és a népszerűséget azonban elsősorban a 2000-ben elindított Trick című sorozatnak köszönheti, amiben Nakama Yukie-vel játszott együtt és az egyes epizódok során rengeteget kamatoztathatta a humorát, a nézők többek között azt díjazták nagyon, amikor a saját, fiatalkori, modellként készített képeivel riogatta önmagát. A Trick-et pedig további népszerű sorozatok követték, többek között a Hero (a legnézettebb programok egyike a japán televíziózás történetében), amiben egy ügyészt alakított, de szintén nagy siker volt a My Little Chef, a Smile, a Dragonzakura és a Kekkon Dekinai Otoko is. Egyébként 1996 óta megállás nélkül látható a tévésorozatokban, azaz a Japánban megszokott évszakonkénti bontások miatt évente legalább 4, de inkább több szériában feltűnt és már több mint 100 sorozatszerep van a háta mögött. A Shotgun Wedding-ért 2001-ben, a Runaway-ért 2004-ben kapta meg a Legjobb Mellékszereplő díjat a Television Drama Academy Awards-on, míg a Legjobb Színész díjat a Dragonzakura-ért 2005-ben, a Kekkon Dekinai Otoko-ért pedig 2006-ban nyerte el.

Abe Hiroshi


Az ezredfordulótól kezdve a korábbiaknál ugyan talán kevesebb, ám azoknál jóval nívósabb filmekben szerepelhetett. A javarészt Japánban forgatott hongkongi Tokyo Raiders főgonoszát, Katagiri Mitsuo-t igencsak emlékezetesen formálta meg, természetesen ő is játszott a Trick sorozatból készült mindkét filmben, egy fura figurát játszott a Platonic Sex-ben, de mindezek mellett is olyan ismert filmek fűződnek a nevéhez, mint a River of First Love, a Hana & Alice, a My Lover is a Sniper, a Survive Style 5+, a Hasami Otoko, valamint a Summer of Ubume.

Abe Hiroshi


2006-ban új kihívás elé nézett, ugyanis felkérést kapott, hogy egy anime karakternek adja a hangját a Fist of the North Star címet viselő rajzfilmben (bár az egyik forrásoldal szerint már 1996-ban is volt seiyuu felkérése). A kísérlet úgy látszik, bevált, mert a sorozat már (legalább) az ötödik részénél tart, ez utóbbit, a Hokuto no Ken-t 2008-ban fogják bemutatni. Napjaink egyik legnépszerűbb japán színészeként pedig a filmvásznon is sorban kapja a szerepeket, 2006-ban a Forbidden Siren, a Trick 2., a The Ode to Joy és az Adiantum Blue főszerepeiben tündökölt, 2007-ben pedig a Boom or Bust-ban a leendő miniszterelnököt, a The Sword of Alexander-ben a furcsa jellemű főhőst alakította, ezek mellett pedig a The Suicide Song, a Hero filmváltozata, a Happily Ever After és a Kyougokudou 2 is a nevéhez fűződik.

Abe Hiroshi


Magánéletével kapcsolatban érdekesség, hogy a sokszor macho szerepben tündöklő színész egy nálánál 15 évvel fiatalabb „mezei” office lady-t készül elvenni 2008 tavaszán. A nagy eseményt nem sokkal a Kekkon Dekinai Otoko (a sorozat címe magyarul kb. A férfi, aki képtelen házasságot kötni) bemutatása után jelentette be egy sajtótájékoztatón, jókora derültségre okot adva.

Abe Hiroshi


A közeljövőben a tévében az NHK nagy volumenű Clouds over the Hill-jében lesz majd látható, igaz ennek a sorozatnak a bemutatása még jócskán odébb van, hiszen csak 2009-ben kerül majd a japán tévék képernyőjére. A filmek terén pedig Koreeda Hirokazu új drámájában, az Even If You Walk and Walk-ban fog játszani Kiki Kirin és Terajima Susumu társaságában, továbbá a „jajháteztmiértkellett?” kategóriába tartozó Kurosawa remake-ben, a The Hidden Fortress-ben is játszani fog, szerintem ő fogja „helyettesíteni” Mifune Toshiro-t. A film biztos, hogy nem lesz olyan jó, mint az eredeti, de ezen a téren a szereposztás legalább a legjobb, Abe-nál alkalmasabb színész erre a szerepre a mai japán „felhozatalban” nincsen.

Hozzászólások   

#1 fea 2008-01-08 22:15
Én a Bubble He Go-ban figyeltem fel rá, aztán a Sword of Alexander-ben is nagyon bejött a figura, bár még szerintem nem igazán mutathatta meg magát. Ez a Kore-eda film viszont nagy dobás lehet neki. Kiváncsi leszek.

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

Oldboy (2003)

Oldboy (2003)

 iMDB  Ez egy bosszúfilmnek néz ki, pedig nem az. Adott Oh Dae-soo (Choi Min-sik), egy átlagos férfi, aki éli a szokásos családi életét, azonban egy nap elrabolják, és egy magánzárkában tartják hosszú időn keresztül...

20th Century Boys (20 seiki shounen) (2008)

20th Century Boys (20 seiki shounen) (2008)

 Az utóbbi időben, de főleg az elmúlt 2-3 év során egyre látványosabban fejlődik a japán filmipar. A helyi filmesek végre rájöttek arra, hogy a legtöbb nézőt leginkább csak a látványra hangolt „blockbuster” kategóriába tartozó...

Color of Pain (2002)

Color of Pain (2002)

Color of Pain (2002)iMDBSam Leong akciófilmje tulajdonképpen csak egy a Hongkongban futószalagon készülő egyszer nézhető, szabványunalmas piff-puffok közül, azonban egy-két apróbb érdekesség miatt azért érdemes róla megemlékezni. Ezek közül pedig talán a leginkább figyelemreméltó az,...

Purple Butterfly (Zi Hudie) (2003)

Purple Butterfly (Zi Hudie) (2003)

Filmrendezőként tevékenykedni a kínai anyaországban nem túl egyszerű feladat, főleg abban az esetben, ha az ember nem veszi figyelembe, hogy az elkészült alkotását jóvá kell hagyatnia a hatóságokkal is. Az 1965-ös születésű és az úgynevezett...