belépés∆

The Night Picnic (Yoru no pikunikku) (2006)

The Night Picnic (Yoru no pikunikku) (2006)

A japán tinédzserek életével kapcsolatosan a nyugati világban általában a túlzott stresszt és iskolai igénybevételt, az öngyilkosságokat és egyéb, kissé hatásvadász dolgokat szoktak kiemelni, újságcikkekben foglalkozni. Könnyen lehet, hogy ez így is van és az életük nem túlságosan rózsás, de aki egy kicsit is járatos a japán tinédzserfilmek világában, az azért hamar arra a következtetésre juthat, hogy azért jópár olyan dolog is történik velük, amit innen a világ túlsó feléről is megirigyelhetünk. A The Night Picnic hátteréül szolgáló nagy iskolai esemény is valami ilyesmi, mégha még elolvasni is fárasztó, hogy min mennek keresztül közben a diákok.

The Night Picnic (Yoru no pikunikku) (2006)

A színhely szokás szerint egy elragadó szépségű kisváros, aminek középiskolája az évenként megrendezésre kerülő sétafesztivált rendezi meg éppen. A diákoknak ezen a fesztiválon 24 óra alatt 80 kilométert kell legyalogolniuk, persze a túra több részre van osztva és igazi japános szervezettségre utal, hogy még egy mentőautó is kíséri őket közben (ennek amúgy fontos szerepe is van a sztori során). A főszereplők között van egy fiú és egy lány, akik között már az első pillanatoktól kezdve érezhető, hogy van valami kapcsolat, ám nem mernek egymáshoz közelíteni. Társaik is érzik és tudják ezt, így különféle trükkök segítségével igyekeznek összehozni őket. Közben pedig jópofa mellékszálak egész sora színesíti a történetet, amik során fény derül a tavalyi év „urban legend”-jére, azaz a senki által sem ismert diák személyazonosságára, megtudjuk, miért tekintik fontosnak a diákok ezt az egész eseményt, valamint egy Amerikába szakadt volt osztálytársuk rejtélyes levelének tartalma is idővel értelmet nyer.

The Night Picnic (Yoru no pikunikku) (2006)

Talán már megemlíteni sem érdemes, de mint szinte az összes magas színvonalú japán film esetében, úgy itt is egy többszörös díjnyertes regény, Onda Riku 2004 júliusában megjelent írása szolgáltatta az alapokat. Ennek megfelelően a forgatókönyvet és a rendezést is magára vállaló, rutinos tinédzserfilm készítő Nagasawa Masahiko-nak (Thirteen Steps, Way of Blue Sky) nem volt túlságosan nehéz dolga, hiszen a remek történetvezetés és a kidolgozott karakterek adottak voltak, „mindössze” annyi volt a feladata, hogy a remek hangulatot át tudja ültetni a mozivászonra. Természetesen ez sikerült is neki, ugyanis hiába néz ki elsőre a történet kicsit unalmasnak (mi érdekes van abban, hogy egy rakat diák gyalogol?), az okosan szőtt sztorinak és a valóban emberi, egymásra is odafigyelő karaktereknek köszönhetően a mintegy 2 órás alkotás az elejétől a végéig leköti a nézőt.

The Night Picnic (Yoru no pikunikku) (2006)

A főbb szereplők szinte mindegyike ismerős arc lehet már más ismert filmekből. Többek között Tabe Mikako a Super Monkey-ből, Emoto Tasuku a The Graduates-ből, Ikematsu Sousuke az Udon-ból, Kanjiya Shihori a Swing Girls-ből, Kaku Tomohiro az All About Lily Chou Chou-ból, de rajtuk kívül is még olyan nevek játszanak kisebb-nagyobb szerepeket, mint Kato Rosa, Nishihara Aki, Matsuda Madoka és Takaba Ai. Hozzátenném, hogy a színészi játék ugyan nem rossz, de néhány jelenetben már-már zavaróan harsány és kissé erőltetett (pl. a rocker gyerek reakciói, vagy a lányoké, amikor Takako mamája közli velük a nagy hírt), de egyrészt ez még bőven belefér, másrészt valószínűleg mindenkinek vannak hasonló emlékei egy-két kissé hibbantabb osztálytársról a tinédzserkorából, így akár még a hitelesség emeléseképpen is felfogható mindez.

The Night Picnic (Yoru no pikunikku) (2006)

A Yoru no Pikunikku tehát hozza mindazt a magas színvonalat, ami elvárható mind a japán drámáktól, mind a tinédzserfilmektől és elsősorban a hangulata az, ami megfogja a nézőt. A magam részéről mindenkinek csak ajánlani tudom, aki szereti a sulis sztorikat, biztosan nem fog csalódni benne.

The Night Picnic (Yoru no pikunikku) (2006)

eredeti cím: 夜のピクニック
iMDB


Hozzászólások   

#4 GaboJa 2008-05-21 11:47
Most voltam túl én is ezen a filmen. Igazán tetszett. jó kis film és azért 80 km gyaloglás az elég kemény tud lenni. Nemrég tekertem le 50 km-t hát a belem ki volt és az bicikli az könnyebb.
Amúgy én is koppantam a végén, szeretem az ilyen filmeket:-)
#3 Nuszbaum Ferenc 2008-05-14 03:38
hú, én azt nem mertem, a plakát elriasztott :-)
#2 YEZy 2008-05-13 22:45
Az Under the Faraway Sky is tervben van, de előbb a Maiko Haaan-t kellene megnézni végre... 8)
#1 Nuszbaum Ferenc 2008-05-13 17:03
Egy kicsit idegesített már, hogy a srác meg a lány csak kerülgetik egymást, ennyire nem lehet balfék egyik sem, aztán a vége felé nagyot koppantam :-) ezt szeretem a japán drámákban : )
a Kiss smink meg kicsit fura volt az ápolónőkön, miközben Black Sabbath szólt :-) (asszem, ha jól emlékszem a Paranoid, de egy japán banda játszotta, a végén ki van írva)
de nagyon jó film volt, köszönöm, hogy felhívtad rá a figyelmem :-)
A szerep-túljátsz ás nem zavart, nem zavar, mióta túl vagyok az Under the faraway sky-on :-) (szintén bitang jó film, top 5-ban benne van, csak ajánlani tdom :-))

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

Dog in a Sidecar (Saido ka ni inu) (2007)

Dog in a Sidecar (Saido ka ni inu) (2007)

A kisemberek hétköznapi történeteit bemutató drámák szinte végeláthatatlan sorokban kerültek ki a japán filmesek kezei közül már a filmtörténet kezdeteitől fogva. Ugyan az utóbbi néhány évben egyre több hazai blockbuster kerül a japán mozikba, szerencsére...

Princess-D (Seung fei) (2002)

Princess-D (Seung fei) (2002)

Princess-D (Seung fei) (2002)iMDBA 70-es és 80-as évek egyik felkapott színésznője, Sylvia Chang az idők folyamán a kamera túloldalán is igyekezett eredményeket felmutatni és rendezőként, valamint forgatókönyvíróként is több jól sikerült, nem hétköznapi témákat bemutató...

Papa loves you (Che goh ang ang chan baau cha) (2004)

Papa loves you (Che goh ang ang chan baau cha) (2004)

Papa loves you (Che goh ang ang chan baau cha) (2004)  IMDb 

Yakuza Demon aka Kikoku (2003)

Yakuza Demon aka Kikoku (2003)

  IMDb Miike imádja a yakuza filmeket, ez kiderül egyrészt abból, hogy nem kis számú filmjeinek jelentős része foglalkozik e bűnszervezettel, s a bennük élők életével, másrészt abból, hogy hány féle képpen nyúl a témához. Vannak pörgős-komoly,...