iMDB

Sokan tartják úgy, hogy a japán konyha inkább az esztétikát, mint az ízeket preferálja, s ételeik elsőre bár íncsiklandóak, mégsem olyan finomak, mint ahogy kinéznek. Egy biztos, akik így gondolkodnak azok csak gaijinok lehetnek, hiszen a japánok szinte katartikus élményt tudnak átélni egy-egy fogás elfogyasztása közben, s szinte mindenre képesek az olyan, „soul food”-nak tartott ételeikért, mint a mindenki által ismert ramen, vagy példának okáért az udon.

De mi is az az udon? Aki ismeri a japánok másik, hagyományos gyorsételét, a rament, annak nem fog nagy erőfeszítésébe kerülni ennek az ételnek a behatárolása sem. Be kell vallanom, én például nem sok különbséget látok a kettő között, bár ez utóbbit még nem kóstoltam, sőt, ramenből sem ettem még tradicionális verziót. Mindenesetre az alap ugyanaz: fogunk egy csomó vizet, folyamatosan forrásban tartjuk, belepakolunk egy csomó (s itt a leglényegesebb különbség) halat, eközben elkészítjük a megfelelő vastagságú és állagú tésztát, s egy csészébe téve ráöntjük a levet. Ezt ezután még ízesíthetjük tetszés szerint, legfőképpen póréhagymával. 

Na de itt az ideje, hogy véget vessek ennek a gasztronómiai bemutatónak, s visszatérjek a cikk tárgyához, a Fuji TV 2006 nyarán levetített filmjéhez, melynek címe – mi is lehetne más- Udon! A japán mozi történetében egyáltalán nem ismeretlen az ételekről szóló film, mint külön stílus. Az egyik legismertebb, nemzetközi hírű alkotás Juzo Itami Tampopo-ja volt, mely egy özvegy kalandos útját mutatta be, melynek fennkölt célja a tökéletes Ramen Shokudo létrehozása volt. Az idei évben is született egy hasonló témájú, szintén nagy sikert aratott film, a Kamome Shokudo, melyben azonban nem kifejezetten egy étel volt a központban, hanem inkább a vendéglő élete, illetve nyilvánvaló kísérletet tett a japán konyha nyugaton való népszerűsítésére.

Katsuyuki Motohiro (Bayside Shakedown, Space Travelers ) új filmje inkább visszanyúl a gyökerekhez, Itami munkájához, s csak és kizárólag egy ételre koncentrál. A főhős, Kyosuke, miután megbukott New York-ban, mint humorista, visszatér otthonába, abba a megyébe, melynek beceneve Udon Ország. Ennek egyetlen magyarázata abban rejlik, hogy ugyan Japán legkisebb megyéje – mindössze egymillió lakossal – mégis itt a legtöbb udont szervírozó étkezde, mintegy kilencszáz. Összevetésképp azt is megtudhatjuk, hogy egész Tokióra ötszáz McDonald’s jut. Kyosuke apja, aki természetesen szintén az udonból él, nem szívesen látja fiát, így annak más munkát kell keresnie. Rövidesen be is lép a helyi, kis példányszámmal működő laphoz, s egyből egy új ötlettel rukkol elő. Készítsenek olyan újságot, mely felderíti ezeket a kis, gyakorlatilag alig észrevehető, sőt néha szinte megközelíthetetlen helyen lévő családi vendéglátóhelyeket. A lap sikeres lesz, s a megyét elkezdik elárasztani az újabb és újabb élményekre vágyó udon-kalandorok.

A Fuji TV filmjeiről azt szokták mondani, hogy általában úgy néznek ki, mintha sokba kerültek volna, holott ez nem teljesen igaz. Ez ebben az esetben is helytálló lehet, hiszen egy szépen kivitelezett, gyönyörűen fényképezett, profin összerakott filmet kapunk, hatalmas stábbal, és hagyományosan jó színészekkel. Külön kiemelném azt a fergeteges animációs betétet, melyben Udon Kapitány kedvenc ételével elintézi a főgonoszt, akit az egy kameo erejéig megjelenő Susumu Terajima alakít. A film azonban több, komoly veszélyt is rejt magában. Az első, és legkeményebb, az az éhségérzet, ami kb. az első húsz perc után jelentkezik, s csak egyre erősödik a film hátralévő két órájában. A film igazi főszereplőjét, az udont, ugyanis rengeteg módon elkészítve, gyönyörűen prezentálva és persze a színészek által szinte mániákus módon elfogyasztva láthatjuk. Hiába nem ismertem ezt az ételt, a film felénél úgy éreztem, hogy muszáj lesz szereznem valahonnan, ott, akkor, rögtön és azonnal.

A következő veszély a film hossza, mely húsz perccel haladja meg a két órát. Ennek oka, hogy gyakorlatilag két történetet gyúrták egybe, egyrészt a lap sikersztoriját, másrészt egy komplett családi tragikomédiát. Mindkettő szépen megállja a helyét, nincs is velük semmi gond, de sajnos rá kell áldozni az időt.

Mindezek mellett az Udon egy nagyon kellemes és szórakoztató film. Nincs benne semmi kiemelkedő (természetesen az udonon kívül), de semmi túlzottan negatív elem sem. Néha megnevettet, néha megríkat, de leginkább éhessé tesz. Szóval, aki ismer egy udon shokudot a környéken az azonnal szóljon nekem.