belépés∆

A szállító (The Transporter) (2002)

A szállító (The Transporter) (2002)

Luc Besson neve úgy a 90-es évek második feléig sokak számára egyet jelentett a minőséggel és amikor egy-egy újabb rendezése került a mozikba, az mindig érdekességeket rejtegetett. A 90-es évek vége felé aztán a rendezés helyett inkább a forgatókönyvek összedobására (szó szerint tessék érteni) és a producerkedésre kezdett hangsúlyt fektetni, a komoly filmek helyett pedig egyre kommerszebb és sablonosabb akcióvígjátékok kerültek ki a kezei közül. Ezen tömegfilmek között jópár tartalmazott ázsiai elemeket (mert azok nagyon menők) a Taxi 2-től kezdve a Sárkány csókján keresztül egészen a Wasabi-ig. Ebbe a sorba illeszkedik bele a 2002 őszén mozikba került, szándékosan eltúlzott akciójelenetekkel operáló A szállító is.

A szállító (The Transporter) (2002)

Előzményként annyit érdemes tudni, hogy Besson A sárkány csókjának forgatásakor dolgozott először együtt Cory Yuen-nel, aki ott Jet Li akciójeleneteinek koreográfusaként funkcionált, ám neve szinte összeforrt már régről a hongkongi kungfu akciókkal, illetőleg a girls with guns filmekkel. Így aztán nem volt meglepő, hogy amikor Besson előállt egy újabb, feltételezhetően egy oldalas forgatókönyvvel, amiből látványos akciófilmet kellett forgatni, Yuen mestert kérte fel rendezőnek. A scriptben relatíve nagy szerep jutott egy kínai női karakternek is, amire a Tigris és Sárkány elmulasztott főszerepe (és az ezzel elbukott világhírnév) után is nemzetközi ismertségre váró Shu Qi csapott le. Az már az ő személyes pechje, hogy a két film finoman fogalmazva sem egy kategória...

A szállító (The Transporter) (2002)

Néhány szó a történetről. Adott egy egykori katona, Frank, aki fekete BMW-jével magát néhány egyszerű szabályhoz kötve szállít bárkit, vagy bármit. Ám az egyik csomag szállításakor, némi balszerencsével ugyan, de megszegi saját szabályait és innentől kezdve jókora lavinát zúdít magára. Meg egy kínai hölgyet is...

A szállító (The Transporter) (2002)

Az alapkoncepció feltehetően az volt, hogy minél menőbb, látványosabb és pörgősebb akciót készítsenek. Ehhez tulajdonképpen minden feltétel adott is volt, leszámítva egy jó forgatókönyvet, de nem lehet minden tökéletes ugyebár. A költségvetés bőven elegendő volt arra, hogy az autós üldözéseknél rengeteg kocsit törjenek össze, a helyszínül szolgáló francia tengerpart gyönyörű hátteret nyújt, míg Cory Yuen tapasztalata is sokat jelentett a verekedések megkoreografálásánál.

A szállító (The Transporter) (2002)

Egy menő akciófilmhez azonban nem csak ezek szükségesek. Először is nem árt, ha némi humor is fellelhető, amivel ugyan próbálkoztak is a készítők, de az egész erőltetett és izzadságszagú, egy-két már-már jelentéktelen félmondatot leszámítva még csak halvány mosolyt sem fakaszt a néző arcán. Talán egyedül a Frank-kel beszélgető rendőrnyomozó figurája lett aránylag jól eltalálva. A poénok mellett nem árt, ha némi izgalom és feszültség is társul a látványhoz, A szállító azonban ezen a téren egyértelműen kudarcot vall. A lövöldözések annyira túl vannak húzva és Frank olyan lassúsággal ugrándozik el a golyók elől, hogy bőven átlépik a hihetetlen határát, így a néző a realitásérzékét szinte azonnal kikapcsolja. Ennek következtében azonban már csak két dologgal lehet feldobni a filmet, amiből az egyik (a humor) a fentebb írtak miatt már ki is esett, míg a másik a vér és a brutalitás, ám a PG-13 besorolás miatt ilyen pillanatokat sem láthatunk.

A szállító (The Transporter) (2002)

Ami marad, az nagyon kevés, ráadásul az is hülyeség. A lány apjának gondolkodásmódja nem vall kínaira, ki hallott már olyat, hogy valamelyikük is el akarja dobni a nyelvét és a kultúráját? Ehelyett általában inkább ha új helyre költöznek, ott előbb-utóbb kialakul egy chinatown. A párbeszédek sablonosak és logikátlanok, a nagynak szánt fordulatok ordító kliséket tartalmaznak (lásd a szökést a dutyiból), stb. stb. Az egyedüli jó ötlet a buszpályaudvaros bunyó, ahol Statham úr úgy intézi el az olajban csúszkáló ellenfeleket, mint ahogy Jet Li teszi a Once upon a time in China III-ban.

A szállító (The Transporter) (2002)

A végletekig stilizált, klisékből összegyúrt figurát jól hozó Jason Statham egyébként egyáltalán nem olyan rossz a verekedésekben, mint amire számítani lehetett. Kicsit darabos ugyan, de állítólagos harcművészeti múltja azért meglátszik, még azzal együtt is, hogy rengeteg vágás vágja szó szerint tönkre a bunyókat. Összefüggő akciókoreográfia csak nagyon kevés akad, úgy látszik, Yuen mester nem kapott elég időt ahhoz, hogy ezeket úgy begyakoroltathassa a kaszkadőrökkel, mint odahaza. Shu Qi sokkal jobban játszik, mint amit ez a sztori megérdemel, ám a karaktere annyira lekorlátozza, hogy esélye sincs bemutatni valódi képességeit. El is könyvelték nyugaton egy újabb jólábú kínainak, a szupersztár szerep pedig megmaradt Zhang Ziyi-nek. A többi színész gyakorlatilag szóra sem érdemes.

A szállító (The Transporter) (2002)

Ugyan A szállító nem a legrosszabb Luc Besson producerkedte film (az a Tulipános Fanfan 2003-as remake-je volt), de minden egyes pillanatán érződik, hogy ha más dolgokra fókuszáltak volna az eltúlzott akciók helyett, akkor egy sokkal élvezhetőbb alkotás születhetett volna belőle. Talán elég csak azt megemlíteni, hogy ha Besson kicsit jobban utánanéz Cory Yuen munkásságának, esetleg hírt kap akkori aktuális akciójáról, a Virtuális Hajnal-ról és csak annyit tesz, hogy a forgatókönyvben megcseréli a két szereplőt (Statham a csomagtartóban, Shu Qi a szállító), a girls with guns elemekkel már sokat lehetett volna dobni az egészen. Így azonban csak egy gyengécske, itt-ott HK akció utánérzésekkel operáló, felejthető filmet kapunk. Talán pont emiatt készült belőle immáron két újabb folytatás is, szerencsére kínaiak nélkül, így azokat nem kell végigszenvedni.

iMDB


Trailer

Hozzászólások   

#3 GaboJa 2008-09-24 22:57
Hát én is eléggé meglepődtem, hogy itt látom ezt a filmet. Inkább Francia filmnek mondanám, mint ázsiainak.
Na mind1 egy közepes akció ennyi.
#2 YEZy 2008-09-24 19:38
Én is agyaltam rajta, de aztán úgy döntöttem, határeset. :-) Végülis Hongkong is a koprodukciós nemzetek között van, meg a rendező is onnan jött... :-)
#1 edisonae86 2008-09-24 18:47
ŐŐŐ, igazán nem akarok kötekedni, de hogy illik ez a film erre az oldalra? Mert a koreográfuson meg egy szereplőn kívül nem sok ázsiai van benne. És ráadásul nem sok ázsiai stílust hordoz magában.
Ennyi erővel a csúcsformábant vagy a halálos fegyver 4-et is ide rakhatnánk. :-)

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

2 Young (Jo sok)

2 Young (Jo sok)

 IMDbKa Fu egy szegény családban nőtt fel, ami egy dologban volt csak gazdag, szeretetben. Natalie egy gazdag ügyvéd lányaként nő fel nagy luxusban, szülei mindent megadnak neki, de nagyon sokszor vannak távol, ráadásul igen szigorúak,...

Gen-X zsaruk (Gen-X Cops) (Dak ging san yan lui) (1999)

Gen-X zsaruk (Gen-X Cops) (Dak ging san yan lui) (1999)

Gen-X zsaruk (Dak ging san yan lui) (1999)iMDBHatalmas illegális fegyverüzletetre készül egy hongkongi alvilági csoportosulás, amit aztán busás haszonnal adnának tovább afrikai diktátoroknak. Azonban a banda vezetőjét, Dinoszauruszt megölik, helyét a nem éppen az eszéről...

Calling You / Only You Can Hear Me (Kimi ni shika kikoenai) (2007…

Calling You / Only You Can Hear Me (Kimi ni shika kikoenai) (2007)

Calling You / Only You Can Hear Me (きみにしか聞こえない) (2007)iMDBAz elsőfilmes Hagishima Tatsuya debütáló filmjéhez remek alapanyagot talált, ugyanis a történetet Adachi Hirotaka, alias Otsuichi írásai ihlették, akinek regényeiből korábban már olyan, jól eltalált drámák...

Bounce KO Gals (1997)

Bounce KO Gals (1997)

 IMDb A film a japán tinédzser-prostitúcióval foglalkozik. Az első felében nem igazán akart kiderülni számomra, hogy valami dokumentarista filmet akar a rendező, vagy sztorisat, amit nem kell annyira komolyan venni. Végül az utóbbi irányába tolódott...