A történet főhőse Dui, egy hányatott múltú férfiú, akit szülei helyett egy, a triádok kötelékébe tartozó úriember nevelt fel, akire Dui is apjaként tekint, illetve ő is fiaként kezeli a férfit. Természetesen Dui maga is bűnöző lett, de elsősorban csak sofőrként alkalmazzák, illetve remek barkácsolóképességét is igyekeznek kihasználni, a tönkrement fegyvereket mindig ő javítgatja meg. Főnöke aztán megbízza egy „önálló” akcióval, hogy menjen el átmenetileg dolgozni egy iskolába és ott ejtsen túszul egy gyereket. Dui el is megy, össze is haverkodik egy diákkal, valamint egy tanárnővel is jó viszonyba kerül, azonban előbb-utóbb mindenkiről kiderül, hogy kicsoda is valójában.


A film sokkal inkább dráma, mint akció, a rendező elsősorban arra próbálta helyezni a hangsúlyt, hogy megmutassa, az élet sötét oldalára is kerülhetnek jobb sorsra érdemes emberek. Ezzel nincs is gond, Dui értékeinek bemutatása egyértelműen a film legjobb része (ahogyan barkácsolgat a suliban, igyekszik segíteni másoknak, stb.). Összehaverkodása a nem túlzottan beszédes kisgyerekkel is aranyosan van bemutatva. Sajnos azonban maga a történet valahogy számomra túlzottan is kiszámítható volt (egyedül a tanárnő valódi énjére nem jöttem rá hamarabb), ráadásul a fordulatokat szép hosszan, sajátos stílusban igyekezett a rendező felvezetni, amik miatt a már előre sejtett dolgok nem ütöttek túl nagyot és kissé vontatottá tették számomra a filmet.


Van egy olyan sejtésem is, hogy a stáb annak idején látta a főszereplő Eason Chan Crazy N' the City című filmjét és egy kicsit arra is hasonlító elemeket igyekeztek belerakni a történetbe. Gyakorlatilag Eason egy ugyanolyan életunt figurát játszik, aki egy kelletlenül elvállalt melónak köszönhetően szembesül azzal, hogy az élete akár szép is lehetne. Az ilyen szerepek egész testhezállóak a számára, jóval hitelesebb ezekben, mint például a Brothers (Hing dai)-ben általa alakított figura volt. Tulajdonképpen a többi szereplő is jól játszik, megkockáztatom, hogy a kisfiút alakító Man Chun-faikap majd egy jelölést a HKFA-n is az év felfedezettje díjra (akárcsak tavaly az After this Our Exile-ben játszó kisgyerek), sok kifogást a tanárnőt alakító kínai Lin Yuan játékával kapcsolatban sem lehet találni és a mellékszereplők sem rosszak (a fiú anyját Loletta Lee, Diu pótapját az ezúttal a remek játéka mellett az idétlen parókájával is feltűnő Eric Tsang, a fiú apját pedig a „Charles Bronson-os” külsővel bíró George Lam játszotta), bár az is igaz, hogy igazán egyikük sem kiemelkedő.


Amit még feltétlenül meg kell említeni, az a nagyszerű operatőri és kinematográfusi munka. A képi világot remekül eltalálták, látványos jelenetek egész sora igyekszik fokozni a hangulatot (pl. a film elején az esőben szálló papírrepülők).


Összességében a filmen azonban nagyon látszik, hogy egy „kezdő” készítette. Mivel a történet fordulatai előre kiszámíthatóak, már a jelenetek elején tudja a néző, hogy mi lesz az adott jelenet vége, így a hosszabb részeket kissé nehéz végigülni. A film első felén ez még nem érződik annyira, de a későbbiekben már egyre nyilvánvalóbb lesz és ez eléggé lerontja a film élvezhetőségét. Mindettől függetlenül senkit sem akarok lebeszélni arról, hogy megnézze, mert a film simán nézhető, de minden valószínűség szerint senkiben sem fog mély nyomokat hagyni.