A fiatal Jun Dzsongbin tavalyi filmjével a Nameless Gangster-rel viharos sikert aratott hazájában és külföldön is. Első független nagyjátékfilmje - The Unforgiven - egyben a főiskolás diplomamunkája volt, amit nemcsak rendezett, hanem a forgatókönyvét is írta és az egyik főszerepét is eljátszotta.

Ezzel a kisköltségvetésű filmmel (Bevallása szerint kb. 20 ezer dollárból forgatták a darabot) azonnal felhívta magára a kritikusok és a hazai közönség figyelmét. A film nem az iskolai, hanem a katonaságnál jelenlévő bullying-ről szól. A katonaság, ahol hatványozottan érvényes a koreai társadalom szigorú hierarchiája kiváló terepet nyújt a jelenségnek, hogy valaki büntetlenül terrorizálja, szexuálisan és lelkileg is zaklassa az áldozatát. A szomorú igazság, hogy nemcsak büntetlenül élhetik ki az agressziójukat a rangban elöljárók, de hivatalosan el is várják tőlük, hogy bármilyen eszközzel engedelmességre neveljék a beosztottjaikat. Aki régebb ideje tölti a sorkatonai szolgálatot, maximális tiszteletet követelhet magának a később érkezettektől; a tegezés egymás között csak rangban egyenrangúak viszonylatában megengedett; a katonák, amikor egy magasabb rangú szól hozzájuk, azonnal haptákba vágják magukat és eldarálják a teljes nevüket és a beosztásukat, anélkül, hogy tekintetüket a szemben állóra emelnék - a szemlesütés az alárendeltség elismerése a koreai hagyományok szerint. A szexuális megalázás, a verés és az idióta feladatok elvégeztetése mindennapos rutin. A The King of Pigs-ben és a The Unforgiven-ben is szerepel az a jelenet, amikor a "bully" azzal fejezi ki hatalmát a másik felett, hogy annak nemi szervét markolássza és megjegyzéseket tesz rá. Ez a gesztus meglepően sok koreai filmben látható - többek közt a már említett Nameless Gangster-ben és a Memories of Murder-ben is, - feltételezhetjük tehát, hogy bevett gyakorlat a mindennapokban a "főnök" és az "alárendelt" között. Érdekes adalék, hogy az akkor végzős egyetemista rendező a filmet a hadügyminisztérium jóváhagyásával és támogatásával készítette, - innen az eredeti helyszín, egy szöuli laktanya, - de a beadott szinopszis szerint egy olyan történetet tálalt volna, ami "a hadseregben kialakult őszinte barátságokról és a bajtársiasság erényéről" szól. Ettől egy "hangyányit" eltér a tényleges történet. A hatóság félrevezetése miatt Jun Dzsongbin a támadások kereszttüzébe került és sokáig a feje felett lebegett valamilyen komoly büntetés lehetősége.

A középpontban két egykori barát, Szüngjong és Tedzsong ellentmondásos kapcsolata áll. A film ide-oda ugrál jelen és a múlt között. A jelenben Szüngjong még katona, aki eltávozáson van és felkeresi Tedzsong-ot, hogy megosszon vele valamit, de hosszú ideig nem derül ki, mi az, amiről beszélni akar. Tedzsong már rég leszerelt, elég jól boldogul a civil életben és igazából terhes neki Szüngjong társasága. Jól felismerhetően mindketten máshogy emlékeznek a hadseregnél eltöltött időkre. Hamarosan láthatjuk mindkettőjüket a múltban, amikor Szüngjong újoncként megérkezik a laktanyába és felfedezi, hogy Tedzsong, egykori barátja, lesz a közvetlen felettese. Tedzsong megörül korábbi osztálytársának, a szárnyai alá veszi az introvertált és túlérzékeny Szüngjongot és igyekszik megvédeni, de a katonai hierarchia szabályait követve nem vállalja fel a fiút barátjaként. Szüngjong, aki rettenetesen szenved a megaláztatásoktól és az értelmetlen fegyelmezéstől, megfogadja, hogy ahogy rangban előrelép, a beosztottjával szemben demokratikusan fog viselkedni. Az "utánpótlás" hamarosan meg is érkezik Dzsihun, a jóravaló, de kétbalkezes újonc képében. Szüngjong boldogan fog a feladathoz és beosztottját igyekszik a saját elvei szerint emberséges módon bevezetni a hadsereg mindennapi rutinjába. Azt azonban nem tudja megakadályozni, hogy a nála rangban magasabban állók ne zaklassák a magát megvédeni képtelen Dzsihunt.

A rendező okosan adagolja a feszültséget. A néző hosszú ideig nem érti, hogy mit akar Szüngjong Tedzsong-tól az eltávozáson, a történet előre haladtával azonban szép lassan összeáll a kép és a végkifejlet igazából előre gyanítható. Ami tényleg remek alkotássá teszi a filmet, az a tény, hogy Jun Dzsongbin nem akarja Szüngjongot ártatlan idealistaként ábrázolni, sőt sokkal okosabb annál, hogy csak arra építse fel a történetet, milyen kegyetlen a laktanyavilág. Szüngjong intellektuális és idealista attitűdje a hatalomhoz a visszájára sül el és azt az érzetet kelti a nézőben, hogy talán jobbat tett volna Dzsihunnal, ha a hierarchikus hagyományoknak megfelelően viselkedik vele. A viselkedése nem konzekvens és csak összezavarja vele a neki és a többieknek is kiszolgáltatott Dzsihunt.

A másik érzékeny pont, amit a rendező megpiszkál, a koreai patriarchális beidegződés, miszerint az igazi férfi nem panaszkodik, nem beszél a problémáiról, és nem terhel másokat a gondjaival és a kétségeivel. Ez a kibeszélésre való képtelenség a filmben tragédiá(k)hoz vezet, és biztos nem véletlen, hogy a koreai férfiak valóban az öngyilkossági listák élmezőnyében szerepelnek nemzetközi viszonylatban. A mozi egyik legemlékezetesebb jelenete, amikor Tedzsong a tükör előtt áll és saját magát győzködi, hogy a barátjával semmi gond, rendben visszatért a laktanyába. Egy álarcot próbálgat, amit a külvilág előtt és a hozzá legközelebb állók előtt is viselni fog a további életében.

A két főszereplő közötti kémia remekül működik - a fiatal Ha Dzsongu (a film forgatásakor még ismeretlen, napjainkban viszont a legnépszerűbb dél-koreai színész, a The Chaser, Yellow Sea és a Nameless Gangster sztárja) kiválóan alakítja az extrovertált és némileg felületes, de alapvetően jóindulatú Tedzsongot, akinek a macsóságát szépen ellenpontozza a törékeny, mélyérzelmű és feminin Szo Dzsangvon Szüngjong szerepében, - enyhén homoerotikus felhanggal. A kissé tökkelütött Dzsihun szerepét a rendező saját magára osztotta (A film annyira alacsony költségvetéssel készült, hogy az összes szereplő ingyen vállalta a szereplést.) és jól hozza a figurát, bár nyilván háttérbe szorul a karaktere a két főhős mellett. A mellékszereplők is hitelesen és meggyőzően alakítják a szerepüket.

Habár a filmen érződik némi egészséges amatőrség és látszik a pénz hiánya, továbbá gyenge pontja, hogy a végkifejlet előre megjósolható, azért a rendező intelligens kérdésfelvetése és a brutális őszinteség, amit a nézők arcába vág, mindenképp a "must-see" kategóriába emeli a darabot.

imdb