Hitoshi Matsumoto munkásságát mifelénk csak a keleti mozik megszállott rajongói ismerik. Majd két évtizeden át a televízióban tevékenykedett, a vígjátékok területén. Első játékfilmje 2007-ben a "Big Man Japan" volt, amit külföldön jobban fogadtak, mint odahaza.

Az oka? Mondjuk azért, mert szereti feszegetni a hagyományos filmes fogások határait, vizuális- és ötletparádékat zúdít a néző nyakába. Ezek néha működnek, néha meg nem. Ezúttal egy komoly témát vegyített vígjátéki környezettel. Ám a mozi korántsem csupán a megmosolyogtató mozzanatokra összpontosít.

Az Edo korszak vége felé járunk. Kandzsuro, a lerongyolódott, szánalmas külsejű szamuráj menekülőben van a tartományon belül, mert a felesége halála után megszabadult a kardjától és otthagyta a hűbérurát. A kislányával együtt vándorol fejvadászokkal a nyomában, hiszen a volt gazdája nem tűrheti el, hogy csak úgy lelépjen. Hamarosan elfogják, majd harakiri elkövetésére ítélik. Ám kap egy szokatlan lehetőséget. Ha harminc napon belül módot talál rá, hogy az uraság búskomor kisfiát megnevetteti, az ítéletet megváltoztatják. Furcsa módon, Kandzsurót különösebben nem izgatja a feladat megoldása, viszont a kislánya korántsem akar belenyugodni abba, hogy a másik szülőjét is elveszítse.

Az indítás inkább valami manga feldolgozást idéz, ahogy a vérdíjra vadászók véres, lassított felvételű lecsapásával az áldozatukra, majd a meseszerű menekülést látjuk. Utána a komikus és egyben jelképes tárgyalás következik, durva ítélettel, mindez varietébe illő színvilággal tálalva. A harmadik lépés az első humor morzsák bevetése, amik nem éppen a kifinomult poénok, hanem inkább enyhén idióták. Szóval, az elején csak kapkodja a fejét az ember, hogy mi folyik a vásznon. Ám aki átvészeli a kaotikus indítást, - én, bevallom, kis híján besokalltam - utána nem bánja meg, hogy maradt a történetnél.

Mi hát a központi téma ebben a moziban? Több is van. Azt hiszem, az egyik legfőbb bemutatandó a kétségbeesés, és annak személyenkénti feldolgozása. Egy apa, aki kétségbeesetten gyászolja elveszett feleségét. Annyira szerelmes volt belé, hogy nem képes megtalálni az élete értelmét egy másik szeretetben, amit a kislánya jelenthetne. Egy másik apa, aki azt reméli, megmentheti a katatóniás állapotban vegetáló gyermekét, úgy, hogy hűbéresét kényszeríti a természete ellenében cselekedni. Egy gyermek, aki kétségbeesetten igyekszik megóvni önmagát az árvaságtól. A másik téma a közöny. Nézzük-e tétlenül egy számunkra közömbös személy erőfeszítését, netán segítsük tettel, vagy lelki támogatással? A mindennapok gyakran tesznek minket próbára ilyen téren, bár néha észre sem vesszük. Érdemes átgondolni.

A főhőst a rendező eleveníti meg. A hagyományos szamuráj kép paródiáját adja nekünk. A koszos ruhájú, hiányos fogazatú, ronda szemüveget viselő harcos már önmagában eléggé meghökkentő jelenség. Ehhez jön még, hogy szinte hivalkodóan viseli az üres kardhüvelyt. Vagyis nem a Harakiriből ismert motívumról van szó, miszerint az elszegényedett hűbéres eladja a kardját, de a látszatot őrizve bambusz faragvánnyal helyettesíti. Ő messziről hirdeti, hogy védtelen... és alkalmatlan. Az első nevettetési kísérletei szánalmasak. Mintha Buster Keaton tévedt volna el a Távol-keletre, víve magával az örök gyermeki naivitást és vívja állandó harcát az ellenséges külvilággal. Viszont hogy veszi ki magát mindez egy szamurájnál? Rosszul.

Hitoshi azért ügyesen játssza el ezt a parodisztikus karaktert. A kislányát alakító Sea Kumada pedig az életkorát meghazudtolóan érett alakítást tár elénk. A gügye őrt megszemélyesítő Tokio Emotónak ugyancsak vannak emlékezetes pillanatai. Szóval jó a felhozatal, igazából egyetlen színészre sem lehet panasz.

Úgy érzem, balfogás a moziban, hogy a mindennap bemutatandó nevettetési kísérletet szigorúan, szám szerint megkapjuk. Időnként már fárasztóak. Bár a rendező szándéka sejthető, miszerint Kandzsurónak végig kell járnia az útját, hogy minden balfácánkodása ellenére elnyerhesse a néző szimpátiáját. Sőt, a lakosságét is, köztük az egykori üldözőiét. Egy kis idő múltán az őrei sem bírnak kimaradni az ötletelésből, végül magán az uraságon is látni, hogy neki szurkol. A legfőbb "hajcsára" mégis a kislánya, aki a legszigorúbb kritikus. Ő érzi át igazán, mit veszíthet a kudarc esetén. Kandzsuro igazából végig passzív marad. Mint szamuráj, végrehajtja a reá kirótt feladatot, de a lelke távol van az egészből. Visszatekintéses képekben ennek oka megfejtődik, de a megoldás korántsem mondható eredetinek.

A film képi világa elsőrangú. Matsumoto ezúttal tartózkodott az extravagáns megoldásoktól, de a harsányság nem áll távol tőle. A mindennapi próbák a kezdeti bukdácsolásokon át eljutnak az ottani valóságból vett megoldásokig, majd a Japánon túli kitekintésig. Mintha valami rituális utazáson vennénk részt. Balladai ismétlődéssel halljuk a halálos ítélet megerősítését, kiút nem mutatkozik. Nem csoda, a szamuráj korban vagyunk, ami nem az elnéző magatartásról volt híres.

Szerintem a mozi valójában inkább szellemi központú, mint a poén megoldások híve, bár azokból szintén bőven akad. Azt az elején borítékolni mertem volna, boldog végkifejlet nem lesz. A lezárás viszont korántsem a várható módon jön létre, a csavar a történetben pont időben lép be. Főhősünk bebizonyítja, hogy mégis igazi szamuráj. A történet pedig azt, hogy egy tragikus kifejlettel sem lehetetlen életigenlést sugallni. A keleti életszemlélet ilyen ellentmondást is képes hihetően elénk tárni. Nem könnyű, az biztos.

Rágódtam egy ideig azon, vajon mit akarhatott átadni a nézőinek a rendező. Minden bizonnyal több megoldásos a sokváltozós egyenlet. Számomra a legfőbb tanulság az volt, hogy még a szeretet is lehet káros, ha nem ismerünk benne mértéket. A túlzásba vitele megfosztja az embert attól, hogy ragaszkodjon az életéhez. Márpedig a baj jön, előbb vagy utóbb. Aki nem képes végképp elereszteni a szeretett személyt, az maga lesz egy másik tragédia előidézője. Az élet ugyanis élni akar. Ez a világ rendje, tartsuk hát szem előtt mindannyian.

A mozi nem azoknak készült, akik a szokásos szamuráj világot szeretik a japán filmekben. Igazából néhány emberi viselkedés mozgatórugóit tárja elénk, bár eléggé szélsőséges körülmények között és az ehhez illő kitalációkkal fűszerezve. Szerzői művészfilm ez, szokatlan megoldásokkal. Olyanoknak ajánlott, akik szeretnek tovább "agyalni" a látottakon.

imdb