A 2009-es évben újfent jópár alkotás bizonyította, hogy a kínai filmipar elképesztő sebességgel fejlődik és már nincs igazából szüksége a hongkongi befolyásra. Ráadásul az innováció együtt jár a honfiúi büszkeség ábrázolásával, így (hasonlóképpen az 50-es évekbeli japán jidaigeki hullámhoz) nem véletlen, hogy számtalan hősies eposz került megfilmesítésre, amikben a legkülönfélébb szempontok szerint járták körül a háborúk időszakát. A Wheat remekül beleillik ebbe a sorba, bár akárcsak a Mulan, vagy éppen a The Warrior and the Wolf esetében volt, a háború csak a díszlet, a hangsúly másra terelődik. He Ping rendező azt igyekezett bemutatni, hogy a városokban hátra- és magukra hagyott nők hogyan élték meg a háborúsdit.
Nem sokkal azelőtt kapcsolódunk be a történésekbe, hogy a Qin hadsereg legyőzte a Zhao erőket és a Hősben is látható uralkodó bábáskodása alatt egyesítette Kínát. Egy Zhao falu hétköznapjaiba csöppenünk bele, ahol az otthon hagyott nők azon problémáznak, hogy mivel elérkezett az aratás ideje, hazajöhetnének már a férfiak a katonásdiból, mert elkelne a férfikéz a munkához. Egy reggel két öntudatlan férfit sodor partra a folyó, akiket a nők hazavisznek, abban a reményben, hogy a Zhao sereg győzelméről fognak hírt adni nekik. Így is történik, azonban elég hamar gyanakodni kezdenek, hogy valami nem stimmel...
He Ping, akit leginkább a Warriors of Heaven & Earth rendezőjeként ismerhetünk, nagyon ügyesen lavírozott a történet kidolgozásával. Egyrészt a tempót tekintve pont azon a keskeny sávon egyensúlyozott, amin a lassúság még nem csap át unalomba, másrészt minden erejével azon dolgozott, hogy a kevés férfi-rengeteg nő szituációból fakadó poénokat és problémákat kínai (cenzor) mércével is ízlésesen tálalja. A visszafogottság ellenére a gegek ülnek, a hírekre szomjazó asszonyságok pletykálkodása, illetőleg a hírközlés kezdetlegessége, valamint hiánya érdekes kontrasztot eredményez. A két férfi karaktere már kevésbé tetszett, az elit harcos rendben volt, de a szokásos tökkelütött primitív figurát valamivel hitelesebbre is faraghatták volna. A keveset takaró gatyájában mindenesetre felettébb mókás látványt nyújt.
A fentiek ellenére ez a produkció egy vérbeli dráma, amiben szép lassan kristályosodik ki szereplőinek kiszolgáltatottsága és tragédiája. Olyan gyönyörű, tökéletes képsorokkal festi mindezt alá a rendező, mint például a sztori elején látható madár ügyködése. Szintén nagyon erős a korabeli hétköznapi élet ábrázolása. A vének tanácsa, a sámán, a kiszolgáltatottságában is méltóságteljes úrnő, valamint a The Robbers főhőseihez hasonlóan nem egysíkúan ábrázolt Qin harcos megformálása gyakorlatilag tökéletes.
A Wheat tehát egy gyönyörűen kidolgozott, elsőosztályú képi világgal bíró alkotás, ami felér a 2009-es kínai felhozatal legjobbjaihoz. Bőven elbírja, hogy a közepe felé kicsit leül és még az sem árt neki, hogy a poszter és az előzetes alapján jóval akciódúsabb produkcióra számít a néző. Ez a sztori nem a háború hőseiről, hanem az áldozatairól szól, a kivitelezése pedig simán veri a szintén erre - kissé szerencsétlenül - fókuszálni próbáló The Warrior and the Wolf-ot. Nagyon megéri rászánni az időt!

iMDB