belépés∆

Big Man Japan (Dainipponjin) (2007)

Big Man Japan (大日本人)

Big Man Japan (Dainipponjin) (2007)

iMDB

A 2007-es év legelborultabb filmje címére pályázó alkotások közül a The Sword of Alexander jól vizsgázott, a The Insects Unlisted in the Encyclopedia viszont kevéssé váltotta be a hozzá fűzött reményeket, elsősorban a meglehetősen alacsony színvonalú humora miatt. A harmadik pályázó a Downtown néven jó régen befutott, máig aktív komikus duó egyik tagjának, Matsumoto Hitoshi-nak debütáló rendezése, a Kitano Kantoku Banzai című vígjátékéval nagyjából egyidőben bemutatott Big Man Japan, ami elborultságban mindenképpen vetekszik a fentebb említett két filmmel.

Big Man Japan (Dainipponjin) (2007)

A neten keringő trailerek alapján arra lehetett számítani, hogy egy alapvetően komikus hangvételű, a mindenki által ismert kaiju filmeket parodizáló vígjátékot kap majd a néző. Ez, ha nagyon szigorúan vesszük, így is van, ám senki se számítson óriási poénokra és vérfagyasztó kaiju harcokra, Matsumoto filmje ugyanis sokkal inkább egy szuperhős hétköznapjairól, illetőleg a "világmegmentésen" kívüli életéről szól.

Big Man Japan (Dainipponjin) (2007)

A történet főszereplője egy látszólag teljesen átlagos, illetve az átlagnál valamivel lepukkadtabb életmódott folytató figura, Daisatou úr (ha a neve elől lehagyjuk a Dai-t, ami magyarul egyszerűen csak nagyot jelent, akkor az egyik legtipikusabb japán vezetéknevet kapjuk), aki időnként óriásra nő és különféle furcsa szerzetekkel küzd meg, hogy megvédje tőlük az embereket. Daisatou-nak ezen képessége a megélhetése is, a csaták tévés jogdíjaiból és szponzori támogatásokból tengeti életét, ám mindez nem megy könnyen, ráadásul a magánélete is teljesen romokban hever, felesége válni akar, csak havonta egyszer láthatja a lányát, míg a nagyapja már időtlen idők óta egy öregek otthona lakója.

Big Man Japan (Dainipponjin) (2007)

Aki a cím alapján valami Godzilla-szerű tipikus kaiju filmre számít, az kerülje el minél messzebbre a Big Man Japant, mert relatíve kevés harc van benne felvonultatva és ezen harcok többsége (a legutolsót leszámítva mindegyik) számítógépes animáció. A szörnyek egyébként teljesen abszurd „lények”, semmi közük a kaiju filmek tipikus, hüllőszerű teremtményeihez. Van köztük teljesen gyermeteg lelkű óriás, egy igazi lábasfejű szerzet és egy nagy vörös (ha jól vettem ki, talán koreai) főgonosz is. Természetesen főhősünk is animált alakot vesz fel, amikor megnő és elég röhejesen néz ki olyankor, főleg azért, mert a testén a tetoválások mellett szponzori feliratokat is visel, mint a focisták a mezükön. A záró harc van egyedül élő szereplőkkel felvéve, de annak a kivitelezése szándékoltan olyan szinten gagyi, mint a 70-es években készült legelső tévés kaiju eposzoké. Ha nem tudnám, hogy direkt ilyen, simán szánalmasnak is nevezhetném.

Big Man Japan (Dainipponjin) (2007)

Aki könnyen érthető, vidám hangulatú, sok nevetésre okot adó vígjátékra számít, az is kerülje el messzire a filmet. Matsumoto ugyanis úgy találta ki az egész történetet, hogy egyfajta áldokumentumfilmként forgatja le, azaz a főhőst egy forgatócsoport kísérgeti el mindenhova és hol őt, hol a környezetét, hol az utca emberét faggatják arról, hogy mi a véleményük egyrészt Daisatou úrról, másrészt a Big Man Japan-ról, aki nemcsak egy személy, hanem egy tévéműsor is. A szándék egyértelmű, egy olyan figura bemutatása volt a cél, aki leszámítva a képességét, hogy nagyra tud nőni, a világon semmi különleges tulajdonsággal nem rendelkezik, ráadásul még kellőképpen szerencsétlen figura is. Ennek az előtérbe tolásával azonban a vígjáték jelleg teljesen kiveszik a történetből és egy teljesen abszurd és véleményem szerint nehezen nézhető filmet kapunk eredményül.

Big Man Japan (Dainipponjin) (2007)

Hogy a fentiek tudatában kiknek ajánlható a film? Erre a kérdésre nagyon nehéz válaszolni. Az abszurd humor kedvelőinek körében elvileg sikert arathat, de hozzá kell tenni, hogy annyira abszurd az egész, hogy már nem annyira vicces, hanem sokkal inkább fárasztó. Ráadásul Matsumoto jól telerakta még mindemellett a történetet némi társadalomkritikával, továbbá minden eszközzel igyekszik a főhősét teljesen megkülönböztetni nemcsak a többi kaiju film nagyranőtt lényeitől, hanem a „tipikus” szuperhős ábrázolástól is, azaz szegény Daisatou, amikor megnő, nem csak, hogy nem igazán különleges hős, hanem ráadásul még nem is olyan nagytudású (nem mindenkit tud lecsapni), nem tévedhetetlen és még csak nem is olyan jóképű, mint amerikai „sorstársai”.

Big Man Japan (Dainipponjin) (2007)

Szóval Matsumoto agymenése az alapötletét tekintve nagyon is jó, de egyrészt nem felel meg az elvárásoknak (se nem igazi kaiju film, se nem vígjáték), másrészt, ahogyan a dokumentarista módon készített filmek általában (lásd még jó régről Imamura Shohei Egy ember eltűnik című filmjét, bár témájában elég távol áll a két film egymástól),elég nehezen nézhető. Aki képes mindezt tolerálni, érdekli a szuperhősök magánélete és családjának története (nem semmi ám a Daisatou dinasztia!) és még az abszurd humor sem áll távol tőle, akár még jól is szórakozhat rajta, de akárcsak Kitano Kantoku Banzai-ja, ez sem közönségfilm. Azon alkotások közé tartozik, amiket nehéz és talán unalmas végigülni, viszont utólag visszagondolva rájuk, kellemes emlékként maradnak meg.
 

Hozzászólások   

#3 Anita Toth 2009-04-10 14:22
Folytatás:

(A kettővel mellettem ülő pár lány tagja már az első 5 percben látványosan utálta, "ez vicces?! most ebben mi a vicces?!", majd hogy unalmát elűzze, a mobiljával kezdett játszani, közben hatalmasakat ásított. Úgyhogy ismét beigazolódni látszik az "ízlések és pofonok" kitétel).
#2 Anita Toth 2009-04-10 14:21
Nagyon meglepődtem ezen a kritikán és a hozzászóláson.
A legjobb, legmeglepőbb, mondhatnám legmegdöbbentőb b és egyben legviccesebb film volt amit idén moziban volt szerencsém látni. Sokszor szó szerint tátott szájjal bámultam az eseményeket, s egyszer annyira nevettem, hogy már nem kaptam levegőt.
A barátomnak is nagyon tetszett, s amennyire láttam-hallotta m, a többi nézőnek is. Bizony hatalmasakat nevettünk rajta.
Egyszerűen IMÁDTAM!
#1 user1 2008-12-07 15:54
Piszkosul unalmas film volt.. :D A harcok között elterülő rettentő hosszú üresjáratokat egyszerűen nem érdemes végülni. Teljesen felesleges kérdések halmaza hangzik el, amire teljesen érdektelen válaszok érkeznek a szereplőktől. 10 percbe is beletelik pl amíg az esernyőről, és az esőről beszél nekünk a főhős.
Humor alig van a filmben, szinte észre sem venni hogy itt most valami vígjáték lenne terítéken. Az is lehet persze hogy mire kapnánk valami poént, addigra rég beleuntunk az egészbe.
Röviden fogalmazva, ez tényleg egy riportfilm. Egy hosszú, vágatlan még feldolgozás előtti nyersanyag, amit alaposan megnyirbálnék ha én készítettem volna. A befejezéssel sem vagyok igazán kibékülve. Kaiju film rajongóknak sem tudom ajánlani. Ennél még a 2004 -es ultraman epizód is jobb volt.

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

Castaway on the Moon (Kimssi pyoryugi) (2009)

Castaway on the Moon (Kimssi pyoryugi) (2009)

"A Castaway on the Moon a My Sassy Girl után a legjobb koreai romantikus vígjáték". Nem egy helyen olvasható ez az összehasonlítás, még akkor is, ha a műfaji besorolás nem egészen stimmel. Az viszont bizonyos,...

Millennium Mambo (Qianxi manbo) (2001)

Millennium Mambo (Qianxi manbo) (2001)

 IMDbHsiao-hsien Hou (Flowers of Shanghai, Café Lumiere, Three Times), ezredfordulóra készített filmje, mint ahogy arra a francia és amerikai fordítók a címben rámutattak. Hounak ez a második filmje, amit látok, s mindkettőt valaminek az alkalmából...

In Memoriam Imamura Shohei: Fekete Eső (Black Rain) (Kuroi Ame) (…

In Memoriam Imamura Shohei: Fekete Eső (Black Rain) (Kuroi Ame) (1989)

  iMDB   Imamura Shohei e kései darabja regényadaptáció, mégpedig egy bizonyos Masuji Ibuse nevű író könyvéből készült. A film címe, Fekete eső, az atombomba azon utóhatását takarja, mikor is hamutól fekete radioaktív felhőszakadás teríti be a...

Blind Shaft (Mang jing) (2003)

Blind Shaft (Mang jing) (2003)

  Kína az utóbbi években hihetetlen fejlődésen ment keresztül. Nagy cégek fektetnek be náluk, gyárépületeket, sőt, akár komplett iparnegyedeket felhúzva. Az alkalmazott munkaerő gyakran éhbérért dolgozik, nem ritkán tizenórákat egyhuzamban, heteket, hónapokat távol töltve valódi lakhelyétől...