Ázsiafilm

Ezen sorok írásakor a film épp 8.0-án áll az imdb értékítélete szerint, ami valljuk be, bollywoodi darabtól szép teljesítmény. (Ne értsen félre a kedves olvasó, nem mondom én, hogy a fentebb nevezett oldal tévedhetetlen lenne, ugyan. Ha majd fél év múlva is a nyolcas közelében lesz ez a mutató, akkor majd talán lehet ez viszonyítási alap.) Mert bizony van pár filmes címke, melyet hallva férfiember valahogy ritkán jön lázba, inkább zavarba: ilyen a "zenés", a "bollywoodi", a "romantikus vígjáték". Ha pedig ezt a hármat együtt, történetesen egyetlen film kapcsán használják, szaladunk is szerintem százfelé. Alábbiakban reményeim szerint kiderül talán, hogy a jóindulatúan akár road-movie-nak is nevezhető Jab We Met ebbe a kategóriába, a "szaladós" fajtába tartozik-e.

Szaladgálás az a filmben is lesz. Sztori szerint a nagyszájú Geet már megint úton van, ám most kivételesen nem otthonról szökik éppen el, hanem hazafelé tart egy éjszakai vonaton. Összehozza a sors Aditya-val, aki szívesen szabadulna a hebrencs, beszédkényszerben szenvedő hiperaktív teremtéstől, ám előbbi pozitív tulajdonságait tetévze a leányzó ráadásul levakarhatatlan. Ám elég egy apró hiba és az éjszaka kellős közepén hirtelen egyedül találják magukat egy ismeretlen nagyváros sötét sikátorában. A vonat már a következő kanyarban fütyül, csomagok persze a helyükön, Geet pedig egy helyes kis alvópólóban feszít. Innentől egymásra vannak utalva, a sztori pedig innentől akár ki is található.

Nem is a történeten van itt a hangsúly, hanem a kivitelezésen. Megmondom őszintén, nem egyértelmű számomra a film megítélése. Mert szigorúan a cselekményt tekintve ez ugye elég vérszegény, láttunk ilyet már százat. Ugyanakkor ha azt nézem, hogy ebből a sztoriból mégis tudtak kellemes és szórakoztató filmet kihozni, az mindenesetre dícséretes. Most persze akkor lennék meglepve, ha bárki is a film konkrét cselekménye, vagy épp mondanivalója miatt ülne le bollywoodi darabot nézni. Az összhatást a hangulat, a zene, az idealizált naiv történetek, a táncok és a díszletek képezik, a film pedig ezt maximálisan megadja, a maga kategóriájában egy kifejezetten korrekt alkotás. Talán a film fénypontja a Ye Ishq Hai című zenés betét, mely valahol a Himalája indiai oldalán játszódik egy kis faluban. Az egész kész multikulti, egy etnográfus a fejét fogná kétségbeesésében, de nekem azért nagyon bejött. Képzeljünk el a havas csúcsok között egy kis skanzenszerű falut, valahol India és Nepál határán, ahol a különböző népek mindegyike hagyományosch népiesch viseletben jár, és ahol minden nepáli erősen hangyanús. Videó itt valahol alant, nem tudom ezt megfogalmazni olyan epésen, ahogyan szeretném, de úgy, hogy közben inkább pozitív kicsengése legyen, ezért inkább 60 másodperc ízelítő:

Etnográfusunk pihenésképp üljön szekérre és utazzon tovább, a pandzsábi fiúkkal forgatott jelenet már vélhetőleg a hazai pálya miatt inkább realistább, mely zenei betét szintén jó, de talán ezért sem jött be már annyira :)
Hatalmas erőssége a filmnek a különböző zenei stílusok használata, már ezért megérte. Ugyanakkor nem fogom még egyszer elkövetni azt a hibát, hogy kiadás után azonnal meghallgattam a soundtracket. Bár ez a bevett rítus bollywoodi vizeken, ám mivel a film előtt hónapokkal beégtek ezek a zenék az agyamba, már nem ütöttek akkorát. Komolyan nem értem, hogy ezt miért így kell csinálniuk?! Illetve dehogynem értem. Mert hogyan is készül egy ilyen film? A készítők bevásárolnak a zenepiacon, összeszednek pár slágergyanús song-ot, kiadják gyorsan, majd a hatást figyelve eldöntik, hogy milyen kaliberű színészeket, forgatókönyvírókat és rendezőket érdemes az előre megsaccolt bevételt kiszámítva felfogadni. Vagy valami ilyesmi... Nálam ez amolyan "először a tetőt készítjük el"-fajta építkezés. Mindez magyarázat lehet arra, hogy mégis miből él meg néhány meglehetősen csapnivaló forgatókönyvíró arrafelé...

A két főszereplő Kareena Kapoor és Shahid Kapoor, akiket a rutinos nézők ismerhetnek a 36 China Town című tavalyi filmből. Az ismételt közös munka pikantériája, hogy a két felsőkategóriás hindi sztár a valóságban együtt Bollywood egyik álompárja (volt), ám épp a mozi promóciós turnéja alatt szakítottak három év után, a bulvárlapoknak hála így kellemes médiapluszt hozva a filmnek is. Nem kispályás a hindi médiagépezet, a film mindenképpen dobogós a 2007-es filmek agyonreklámozott, csapból-is-folyós produkciói között. És hogy lehet-e mindezt készpénzre váltani? Lehet bizony, a jegyeladások az egekben, a producerek elégedetten dörzsölhetik a tenyerüket.