belépés∆

Goddess of Mercy (Yu Guanyin) (2003)

Goddess of Mercy (Yu Guanyin) (2003)

iMDB

Ki tudja miért, de a filmrendezés (is) valahogy a férfiak privilégiuma lett, nagyon kevés filmrendező nő dolgozik és közülük még kevesebben válnak híressé. Akinek azonban sikerül befutnia, arra mindig nagy figyelem vetül. Ázsia talán legismertebb női filmrendezője, Ann Hui valószínűleg emiatt is lett egy kicsit talán túlságosan is előretolva. A 80-as évektől nagyjából a 90-es évek elejéig elsősorban akció és wuxia filmeket rendezett, legismertebb filmje ebből az időszakból a valóban jól sikerült Swordsman, majd a 90-es évek második felétől kezdve inkább a hétköznapi emberek drámai történeteinek megfilmesítésével kísérletezett. Filmjeit számtalan filmfesztiválon vetítették és díjazták, a rendező maga is számtalan elismerésben részesült, többek között a Berlini és a Velencei filmfesztivál zsűrijének is tagja lehetett. Filmjeinek színvonala véleményem szerint igencsak változó, van közöttük nagyon rossz is (pl. a The Postmodern Life of My Aunt), de akad közöttük nagyszerűen eltalált is. A most tárgyalt Goddess of Mercy ez utóbbiak közé tartozik.

Goddess of Mercy (Yu Guanyin) (2003)Goddess of Mercy (Yu Guanyin) (2003)
 
Mint oly sok más jó film esetében, úgy ezúttal is egy (Kínában) népszerű regény szolgáltatta a forrást. Hai Yan könyvében a kábítószercsempészekkel ádáz harcot vívó rendőrök mindennapjaiba vezette be az olvasót. A sztoriból az egyik legjobb hongkongi forgatókönyvíró, Ivy Ho varázsolt scriptet, a producerek pedig két ismert és tehetséges sztárt szerződtettek a főszerepekre. A többi már csak Ann Hui-n múlt, aki nem is vallott szégyent.

Goddess of Mercy (Yu Guanyin) (2003) Goddess of Mercy (Yu Guanyin) (2003)
 
A történet úgy kezdődik, hogy egy fiatal férfi, Yang Rui megpróbál megismerkedni a tae kwon do edzőteremben takarítóként dolgozó csinos, ám nagyon is visszahúzódó hölggyel. Végül siker koronázza erőfeszítését, ám mikor egy rövid időre börtönbe kerül, a nő eltűnik. Szép lassan pedig kiderül az is, hogy miért volt olyan távolságtartó, valamint az is, hogy a múltban, még rendőrként elkövette a legnagyobb hibát, amit csak egy nő elkövethet. Szerelmes lett...

Goddess of Mercy (Yu Guanyin) (2003) Goddess of Mercy (Yu Guanyin) (2003)
 
A sztori nagyon szépen és okosan van felépítve, ráadásul a kivitelezésre se lehet panasz. Jól sikerült eltalálni a romantikus részek és a dráma arányát, tulajdonképpen az elejétől a végéig egész életszagú a történet. Az is nagyon tetszett benne, hogy végre úgy ábrázolnak egy szuperzsarut, ahogyan az életben is kinézhetnek, azaz nyoma sincs a már-már földöntúli „menőségnek”, a főhősünk bizony a munkájában ugyan profi, de az életben „csak” egy átlagos, kissé talán túlzottan is karrierista nő, aki ugyanúgy elkövethet hibát, mint bárki más. Érdekes volt a rendőrök és a csempészek közötti háború bemutatása is, de nem ezen van a történetben a hangsúly. A legerőteljesebb elem egyértelműen az, ahogyan bemutatják, hogy a nő egyetlen átgondolatlan döntése hogyan rengeti meg alapjaiban az egész további életét.
 
Goddess of Mercy (Yu Guanyin) (2003) Goddess of Mercy (Yu Guanyin) (2003)
 
Egy ilyen szerep megformálásához jó színész is kell. Hui jó érzékkel Vicki Zhao-t választotta, aki ekkorra már túl volt egy komolyabb alakításon a Green Tea-ban és ezúttal is remekül helytállt. A néhány röpke, de egész látványos akciójelenete mellett a karakterének reménytelenségét is sikerült érzékeltetnie. Nicholas Tse szintén jó választás volt Mao Jie szerepére (ő volt a lány szerelme), a vidéki kisvárosba nem igazán beleillő, jóképű fiatal srác alakítása nem esett nehezére, kedvére hozhatta a popsztár imázsát. A kisebb szerepeket javarészt „névtelen” kínai színészek játszották (Liu Yunlong, Chen Jianbin), de annak ellenére, hogy egyikük sem ismert, mindegyikük remekül felnőtt a feladathoz.
 
Goddess of Mercy (Yu Guanyin) (2003) Goddess of Mercy (Yu Guanyin) (2003)
 
Szóval a Goddess of Mercy nem tartozik Ann Hui legismertebb és legtöbbet díjazott alkotásai közé (csak a Verona Love Screens-en és a Moszkvai Filmfesztiválon nevezték díjakra), ám hajlok arra a véleményre, hogy jobb film, mint több másik agyondicsért drámája. Így másodszorra visszanézve ugyan már nem hatott olyan erőteljesen, mint elsőre (amikor anno belekezdtem, nem ilyen történetre számítottam), de a nem hétköznapi sztori és a remek színészi alakítások miatt mindenképpen érdemes rászánni az időt.

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

Wicked Priest (Gokuaku Bozu) (1968)

Wicked Priest (Gokuaku Bozu) (1968)

   Eredeti cím: Gokuaku BozuRendezte: Saeki KiyoshiFőszereplők:Wakayama Tomisaburo; Sugawara BuntaimdbAz 1910-es években járunk, a modernizálódó Japánban, ahol azért még elevenen élnek a hagyományok. Shinkai szerzetes ugyancsak rendhagyó tagja a buddhisták közösségének. Kockázik, nagy barátja az alkoholnak...

The Mighty Peking Man (Xing xing wang) (1977)

The Mighty Peking Man (Xing xing wang) (1977)

ANOTHER SHAW PRODUCTION     Ha olvastátok néhány korábbi ismertetőmet, tudhatjátok, hogy a Shaw Brothers nem kizárólag a harcművészeti filmjei révén érdemes a figyelemre; rengeteg más műfajban is kipróbálták magukat. Látva a japán kaiju-filmek...

Ballad of Narayama (1983)

Ballad of Narayama (1983)

iMDB A Ballad of Narayama (félreértések elkerülése végett: a Nara-hegy Balladája) Shohei Imamura egyik legismertebb filmje nyugaton, ami nem véletlen. Ugyan 1983-ban megnyerte a cannes-i Arany Pálmát, ám nem szabad csak ezzel magyarázni...

Shinohara Tetsuo

Shinohara Tetsuo

Shinohara Tetsuo (篠原哲雄)Shinohara Tetsuo 1962 február 9-én született Tokyo-ban. Felsőfokú tanulmányait a Meiji Egyetemen végezte jogtudomány szakon. Egyetemi évei alatt aktívan kendózott, érdekes módon azonban az egyetemi filmes szakkörrel nem állt kapcsolatban. A 80-as évek...