belépés∆

Chingmy Yau Shuk-Ching

Chingmy Yau Shuk-Ching (邱淑貞)

Chingmy Yau Shuk-Ching

Yau Shuk-Ching 1968 május 16-án született Hongkongban. A média figyelme először akkor terelődött rá, amikor különféle szépségversenyeken tűnt fel, amiket követően a filmesek is lecsaptak rá, szerepet kapott a Police Cadet III című tévésorozatban, valamint olyan tipikus B filmekben is, mint a How to pick girls up, a Mr. Possessed és a The crazy companies 1-2. Az igazi kiugrást azonban az 1989-es Miss Hong Kong választásnak köszönhette, amit ugyan nem nyert meg, de egyrészt már a verseny ideje alatt tele voltak vele a bulvárlapok (a mendemondák szerint különféle plasztikai műtéteken esett át a verseny előtt), másrészt végül a Miss Photogenic címet csak sikerült elhoznia a versenyről. Igaz, a későbbiekben valószínűleg diszkvalifikálták, vagy visszalépett, mert ITT már nem ő van megjelölve a díj nyerteseként, a karrierjét tekintve azonban ez már nem számított.


Korai filmjeiben még a visszahúzódó jókislány imázsát próbálta saját magára erőltetni, ez azonban mindössze addig tartott, amíg a hongkongi film fenegyereke, Wong Jing a szárnyai alá nem vette. A dolog pikantériája, hogy azok a szárnyak Wong ágyában voltak, ráadásul Wong ekkor még házas volt, így Chingmy ismételten a bulvárlapok állandó szereplője lett és rengeteg bírálatot kapott.
Első közös filmje Wong-gal a Ghost Busting volt, egy fantasy horror, aminek a forgatókönyvét Wong írta. Ettől kezdve szinte csak Wong Jing filmjeiben játszott egészen a szakításukig, 1997-ig. A kezdeti jókislány imázst is lecserélte (nagy valószínűséggel Wong tanácsára), ő lett az egyik legismertebb színésznője a Wong Jing által indított category III hullámnak, mindazzal együtt, hogy ezekben az erotikus filmekben sosem volt meztelenül látható. Ez a pletykák szerint annak volt köszönhető, hogy Wong igen erőteljes kontroll alatt tartotta ezeket a filmeket (elvégre majdnem mindnek ő volt a forgatókönyvírója és/vagy rendezője), így azt is elérte, hogy rajta kívül más szinte hozzá se érjen Chingmy-hez. A legismertebb filmjei ebből a műfajból a Naked Killer és a Raped by an angel (Naked Killer 2-ként is ismert).

Chingmy Yau Shuk-Ching

Persze nem csak ebben a műfajban játszott, hanem rengeteg más filmben is látható volt, az akciófilmektől kezdve (Boys are easy, Street Fighter, Return to a better tomorrow) Wong Jing gambling movie-jain keresztül (Casino Tycoon 1-2, Return to the god of gamblers) egészen a wuxia filmekig (The kung fu cult master, Legend of the liquid sword, The new legend of Shaolin), vagy éppen a horrorokig (New Human Skin Lantern). Komikusi vénájából is bemutatott egy keveset a Jackie Chan főszereplésével készült City Hunter-ben (ráadásul olyasmi öltözékben volt látható szinte az egész filmben, mint a nagysikerű számítógépes játék, a Tomb Raider főhősnője), valamint az 1995-ös High Risk-ben egy rendkívül idegesítő bulvárriporternő megformálásával sajátosan „vágott vissza” a hongkongi bulvársajtónak is.

Chingmy Yau Shuk-Ching

Persze a bulvársajtó továbbra sem kímélte. Színészi képességeit szinte minden filmjénél kritizálták, előtérbe helyezve azt, hogy egy színésznőtől kevés az, hogy ”csak” a szexuális kisugárzását használja. Az egy más kérdés, hogy ez keveseknek sikerül igazán, vagy az önbizalomhiány, vagy a túlzásba vitt pózolások miatt, míg Chingmy esetében ez teljesen természetesnek látszott. A filmkritikusok körében sem aratott a teljesítménye osztatlan sikert, ugyan összesen 4 díjra is jelölték a HKFA-n, egyiket sem kapta meg. Először még a legjobb női mellékszereplőnek jelölték az 1991-es Lee Rock-beli produkciójáért, majd két évvel később Tsui Hark Warriors from the Magic Mountain-jének a főszerepéért a legjobb színésznő díjra, újabb két évvel később pedig az I’m your birthday cake-beli alakításáért is csak jelölték. Amikor 1997-ben hivatalosan is bejelentette, hogy szakított Wong Jing-gel, egyből szárnyra kaptak azok a találgatások, hogy rövid időn belül el is fog tűnni a filmvilágból. Ez végül nem így lett, de való igaz, hogy a fénykorához képest, amikor is 1992-ben 10,  egy évvel később pedig 8 filmben is játszott, többnyire főszerepeket, 1997-ben már csak két szerepet kapott, az egyik a Hold you tight címet viselő dráma volt (ezért a szerepért ugyan harmadszor is jelölték a HKFA legjobb színésznője díjra, de szokás szerint nem kapta meg), valamint egy Stephen Chow blődli, a Lawyer Lawyer.

Chingmy Yau Shuk-Ching

Végül sok más fiatal hongkongi színésznőhöz hasonlóan a 30. életéve környékén ő is otthagyta a filmipart, 1999-ben feleségül ment Shen Jiawei divattervezőhöz (előtte még egy cameo szerep erejéig feltűnt a Raped by an angel sorozat 4. részében), akitől azóta két gyermeke is született. Összesen 56 film és tévésorozat fűződik a nevéhez, továbbá ő a valaha élt legtöbbet támadott hongkongi színésznő, akit színészi képességek terén talán nem, de népszerűségben mindenképpen együtt emlegették a hongkongi film aranykorának legnagyobb sztárjaival, Maggie Cheung-gal, Brigitte Lin-nel és Man Cheung-gal.

Chingmy Yau Shuk-Ching

Hozzászólások   

#2 YEZy 2007-05-03 18:23
A Return to a better tomorrow-ban jól játszott, meg állítólag a Return to the god of gamblers-ben is lélegzetelállít ó, mind színészi játék, mind kinézet terén. 8)
#1 fea 2007-05-03 17:40
Lehet, hogy nem a legjobb színésznő, de még így is mérföldekkel többet nyújt a vásznon (természetesen itt csak a színészi képességeire gondolok 8) ), mint amit azok a Cat III filmek megkívánnának, melyekbe Wong benyomta.

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

Dhoom 2 (2006)

Dhoom 2 (2006)

IMDb Mire asszociálsz, ha ezt hallod: Hrithik Rosan? Bevallom, ha nem tudom, hogy egy színészről van szó, először valami cseh rózsaolajra gondolnék, már csak hangzása miatt is. De nem, ő egy színész, aki a Dhoom 2-ben...

Sympathy for Lady Vengeance - A bosszú asszonya (2005)

Sympathy for Lady Vengeance - A bosszú asszonya (2005)

  Chan-Wook Park bosszú tematikájú trilógiájának utolsó darabja. A főszereplő ezúttal egy nő, akit tizennyolc évesen a gyenge bizonyítékok ellenére beismerő vallomása miatt elítéltek egy ötéves gyerek meggyilkolásának vádjával. A nő a börtönben nagyon előzékenyen és...

Ballistic Kiss (1998)

Ballistic Kiss (1998)

Ballistic Kiss (1998)iMDBCategory III besorolást kapott fantasy akciófilm Donnie Yen rendezésében? A mezei néző valószínűleg semmi ilyesmire nem számítana az elsősorban akciósztárként ismert színésztől. A koncepciót pedig a film megtekintése után sem tudom igazán hová...

Karaoke Terror (Shouwa kayou Daizenshuu) (2003)

Karaoke Terror (Shouwa kayou Daizenshuu) (2003)

Ugyan a cím és a poszter önmagáért beszél, ez a meglehetősen abszurd sztori talán mégis elsősorban a forrásául szolgáló regény miatt érdemes figyelemre. Elsőre talán kevesek figyelmét kelti fel, de a Karaoke Terror ugyanabból a...