Ázsiafilm

Hideo Gosha neves japán rendező, aki ugyan több témakörben kipróbálta a tudását a stúdiók világában, elsősorban mégis a szamuráj filmek között alkotta a legnevesebb műveit. Pályája kezdetén rögtön az első filmrendezése hatalmas sikert aratott. A mára klasszikussá lett Three Outlaw Samurai minden kalandfilm rajongó polcán előkelő helyet foglal el. Ezt követte a Sword of the Beast, és más sikeres filmek sora. Megalapozott tekintélyének köszönhetően komoly pénzösszeget és alkotói szabad kezet kapott az amúgy meglehetősen bürokratikus felépítésű filmvilágban.

Az 1978-ban megszületett Szamurájok és banditák (Kumokiri Nizaemon) igazolta a döntés helyességét. A film elnyerte a kritikusok tetszését, a közönség a kegyeibe fogadta az alkotást. Az összetett, több szálon futó történet mesterien ötvözi a társadalomkritikai összetevőket a kalandfilmes elemekkel, pazar színészi alakítások sora mellett igazi harcművészeti parádét visz a vászonra. A rendezőnek kifejezett célja volt, hogy addig még soha nem látott, rendkívül „életszagú” vívójelentekkel élénkítse fel a Shógunátus rég letűnt társadalmának belső ellentéteiről szóló mozit. A kivitel lenyűgöző lett, és nagymértékben hozzájárult a teljes mértékben megérdemelt hazai és nemzetközi sikerhez. A 1970-es évek közepén a film meghódította Amerikát és Európát, benne Magyarországot is. A mozi legenda újra megjelenése sajnálatosan sokáig váratott magára.

Sajnos a magyar kiadás több elemében sem nőtt fel a mozi hírnevéhez. Nézzük a részleteket:

BORÍTÓ: Rögtön egy durva helyesírási hibával indít, a magyar nyelvben nem lett volna szabad a banditákat nagy betűvel írni. Ez az angol címírás szolgai másolása. Mifune Toshiro arcképe virít rajta, amit a Samurai Rebellion című filmből vettek át, ő maga viszont benne sem volt ebben a moziban. Mellészerkesztve Kurosawa Akira Hét szamuráj című filmjének poszteréből néhány mellékszereplő.  Vajon mit keresnek itt? A hátsó borítón már feltűnik Nakadai Tatsuya, a valódi főszereplő, de a betett kép egy másik filmjéből való, a Goyokinból. Valaki „keményen megdolgozott” érte, hogy téves adatokkal reklámozza ezt az eposzt.  A borító szerint vágatlan, rendezői változatot vesz meg a vásárló. Tévedés. Szó nincs újravágásról, kimaradt jelenetek beillesztéséről. Percre pontosan ugyanazt láthatjuk, amit annak idején a 70-es évek közönsége. Továbbá a borítón a beígért bemutatók nincsenek rajta a lemezen.

HANG: Az 5.1-es keverés jól sikerült. Kiegyensúlyozott hangelosztás, minden hangszóró „él.” Jól érvényesülnek a kardsuhintások, a természeti zajok, a háttérbeszélgetések. A lemez egyik erénye.

MAGYAR SZINKRON: Vegyes az összhatás. A szereplők karakteréhez kevéssé igazodik a szinkronszínészek hang alapján történt kiválogatása. A női szereplőknél még működik a dolog, de a férfiaknál már csak úgy ahogy. Különösen a főszereplő  esetében erőtlen a hangi megjelenítés. A szinkronszínész mentségére legyen szólva, nem kapott egyszerű feladatot. Azt az elképesztő hangi játékot, amit Nakadai bemutatott, csak a legkiválóbb orgánummal rendelkezők képesek átvinni egy idegen nyelvre. Tovább nehezíti a helyzetet a szószátyár, feleslegesen bonyolult magyar szöveg. Gyakran jól láthatóan befejezi a beszédet a japán színész, amikor a magyar kollégája még kétségbeesetten darálja  a túltengő szöveget, ami feszültséggel teli helyzeteknél kifejezetten rosszul hat. Ám a legzavaróbb a korhoz nem illő laza, „mindenki mindenkit tegez” szövegelés. Miközben a vásznon apró gesztusokkal, meghajlásokkal, sőt néha megalázkodással fejezik ki a másik külső megjelenésben is megnyilvánuló magasabb társadalmi helyzetét, addig a magyar fordítás ennek visszaadását teljes mértékben hanyagolja. Kár érte, mert nagyon rontja a film hangulatát. Pedig egyébként nem lenne rossz a tartalmi megközelítés. Néhány durva tartalmi tévedés akad ugyan, de tényleg nem sok.( Pl. a végén Kumokiri önmaga nevét kiabálja, miközben a társát, Kumagorót keresi De azt is megmondhatta volna valaki a fordítónak, hogy Japánban „lordok” sosem voltak.)  Ezekkel a melléfogásokkal együtt jobban jár, aki a magyar szinkron választja, mert akkor legalább azt a tartalmat kapja vissza, amiről a film szól.

FILM
KÉP
HANG
EXTRÁK
ÁR/ÉRTÉK

FELIRATOZÁS: Kritikán aluli, rossz reklám a kiadónak. Az angol „Indirect Speech” túl nagy falatnak bizonyult a fordítónak, miképp az is, hogy a megfelelő alanyokat használja az egyes jeleneteknél. A jelen és a múlt idő fordítása kifejezetten ötletszerű, sokszor nem illeszkedik a valós időviszonyhoz. A „te/ ti/ mi” hasraütéses használata miatt a film komoly károsodást szenved. Továbbá számos alkalommal ellenkező tartalmú mondatok vannak a feliratozásban, mint ami valójában elhangzik, ami már az érthetőség rovására megy. A fordító nyilvánvalóan nem nézte a filmet, különben hogyan eshetett volna meg, hogy végig „kocsi”-t  ír be a szövegbe, miközben  hordszéket lehet képen látni. A „mester” és az „úr” állandó összekeverése szintén nem tűnt fel nekik.( A szinkron változatban ezek a hibák eltűnnek, ami nyilvánvalóvá teszi, nem ugyanaz a személy volt fordító.) A feliratozás időkódja sem mindig jó. Néha másodperceket csúszik egy-egy mondatrész az eredeti helyéhez képest. Mintha a hongkongi „full screen” változatot láttam volna, azon voltak ilyen hibák. Nem érdemes a feliratozást választani, annyi a hiba, hogy tönkreteszi a valós filmeseményeket!

KÉP: Egy mai, átlagos, vagy annál kissé jobb televízión, és hasonló DVD lejátszóval alapjában véve jó képet láthatunk a film nagy részében. A vége felé azonban már észrevehetően romlik a minőség. LCD televíziónál, másolt filmnél, vagy laptop esetén nagy valószínűséggel jobban kijön a pixelesedés, de aki eredeti filmet néz, kielégítő eredményt kap. A legnagyobb erénye maga a szélesvásznú változat, ami a film sava-borsát adó harci jeleneteknél létfontosságú.

Összességében elmondható, hogy fontos, hiánypótló művet kapunk kézhez. Minden tiszteletünk a kiadóé, de ilyen híres és közismert filmnél bizony anti-reklám, ha ennyi hibát lehet felfedezni a kiadványnál. Nyilvánvaló, hogy a gyakorlati munkamegosztásuk átszervezésre szorul, kezdve mindjárt azzal, hogy nagy szüksége lenne egy hozzáértő a filmkiadás folyamatát és ellenőrzését egy kézben tartó, elkötelezett, alapos szerkesztőre. Minőségileg emelhetné a kiadványaik értékét, amelyekre egyébként szüksége van a magyar filmpiacnak.