belépés∆

Goyokin (1969)

 


Vannak, amikor összejönnek a dolgok az ember számára. Hideo Gosha életében ez a pillanat egyszer már bekövetkezett a Three Outlaw Samurai sikerével, de utána valahogy vegyesen alakultak a további rendezései. Ám 1979-ben ismét rámosolygott a múzsa. Két nagyszerű mozival állt elő abban az évben. A Hitokiri (Tenchu) és a Goyokin egyaránt időtálló remeknek bizonyultak.

Már a film megszületésének a körülményei sem voltak éppen hétköznapiak. Eredetileg ugyanis a Yojimbo sorozat negyedik darabját akarták leforgatni, természetesen Mifune Toshiro" title=""> főszereplésével. Ám a "Császár" elképzelése a tartalomról és a kifejezésmódról erősen különbözött attól, amit Gosha képre vinni szándékozott. Az akkor már nagy sztárnak számító Mifunének a legészakibb japán szigeten, télvíz idején, spártai körülmények között tartó forgatás sem volt az ínyére. A viták egyre nyersebbé lettek, majd a leendő főhős nemes egyszerűséggel faképnél hagyta a makacs rendezőt, mondván, csináljon amit akar, ám őnélküle. A direktor úr nem esett kétségbe. A forgatókönyvet és a meglévő felvételeket sutba vágta, a történetet végképp a saját szája íze szerint alakította át, és gyorsan megszerezte az akkorra már szintén nem akárkinek számító Tatsuya Nakadai-t a zsémbes Toshiro uraság helyére. Szerencsére, a stúdióvezetésnél sikerült kiharcolnia a folytatás lehetőségét, így a farkasordító hidegben ment tovább a munka. Bizony, kár lett volna, ha meghiúsul a terve, mert egy új klasszikust vesztettünk volna, az mára már nyilvánvaló.

Goyokin (1969)Goyokin (1969)

Magobej, az önmagával meghasonlott ronin már a harcosok kasztjából való kilépését fontolgatja, amikor az egykori klánja bérgyilkosokat küld rá. Elkeseredve döbben rá, hogy újra megismétlődni készül az a vérfürdő, ami miatt megundorodva hagyta ott az övéit. Úgy határoz, visszamegy a birtokra, hogy megakadályozza a szörnyűséget és visszanyerje a hitét önmagában. Tisztában van vele, hogy egyedül van, semmit nem nyerhet, ám annál többet veszíthet.
Nem csupán a forgatási helyszín és az ott történtek számítanak rendhagyónak ennél a mozinál. Gosha az 1960-as évtizedben a léleknemesítő, gyönyörű kivitelezésű, ám a közönség érdeklődést már nem bíró szamuráj mozik 1950-es évekbeli "aranykora" után egyike volt azoknak, akik új típusú történetek segítségével tartották életben a gyermekként általuk megkedvelt műfajt. Sötét hangulatú, kiábrándult, ám veszélyes és kiszámíthatatlan hőseire vevő volt a belső harcait vívó szigetországi közönség. Az akkoriban született Three Outlaw Samurai, vagy a Sword of The Beast" title=""> máig sikeres, el nem feledett moziknak számítanak. Életének egyik legmegbecsültebb darabja mégis a leghagyományosabb Bushido eszméknek állít gyönyörű emléket. Mert mi lehetne "szamurájosabb" egy moziban egy olyan főhősnél, aki úgy veti kockára az életét, hogy akiket menteni akar, semmit nem tudnak az egészről? Arról, hogy képes feláldozni a szerelmét, a barátját, szembefordulni a saját klánjával, sőt, ellenük kardot húzni, mindezt "pár koszos halászért." A teljes előző életét odadobja értük, és még egy jó szóra sem számíthat cserében.

Goyokin (1969)Goyokin (1969)

A film kápráztatóan gazdag színvilággal készült. Hokkaido szigete önmagában sem utolsó látvány, amihez hozzátársulnak a gazdagok pompás kimonói, szembe állítva a létükért küszködő szegények és jakuzák sivár világának szürkeségével. A fenséges tájat, a félelmetes démonmaszkokat, a hómező fölött köröző baljós hollókat nehéz feledni. A zuhogó hóesésben, a morajló tengerrel a háttérben, hatalmasan lángoló máglya közelében vívott véres összecsapás pedig egyszerre elragadó és hátborzongató, a film egyik legsúlyosabb része. Ezek a látványelemek önmagukban is eladnák a történetet, pláne, ha olyan technikai szinten, amivel a fényképezés történt. Egyszerűen mesés a tálalás, éles kontrasztban azzal a vad és kegyetlen világgal, amiben a korabeliek élnek. Tegyük hozzá a számtalan jó színészt, hiszen még a kisebb szerepre is válogatott szereplőgárda jutott. Tatsuya Nakadai nagyot alakít a megszállott Magobejként, de az egykori barát, majd ellenséggé lett Tanba Tetsuro ugyancsak emlékezeteset produkál. Ruriko Asaoka és Yoko Tsukasa, a két női főkarakter, a szépségükön túl színészileg szintén állják a versenyt a jónevű férfiakkal. A zene fülbemászó, szomorkás fődallama akár sláger is lehetne, de a lüktető dobok szokatlan ritmusai sem hiányoznak.
Mégis, mindezen nagyszerű dolgok sem tudnák igazán egyedivé emelni a Goyokint, ha Gosha egy zseniális húzással nem lépett volna túl az 1950-es évek erkölcsnemesítő meséin. Ő egyáltalán nem lelki fröccsöt szánt a nézőinek. A mesterien összerakott forgatókönyv visszapillantásokkal és a cserépdarabkák fokozatos egymásba illesztésével juttatja el a nagyérdeműt a klimaxig. Az érzelmei kifejezésére szinte képtelen, neurotikus főhős thriller hangulatú világban mozog, ahol sok és gyors a kiszámíthatatlan halál, egyik percről a másikra borulnak fel a dolgok, az életveszély mindig karnyújtásnyira van. Ez a hideglelős miliő alapjában tér el a régi felfogástól, ez teszi hús-vér emberekké a karaktereket, nem pedig piedesztálra emelt bálványokká. Mint az életművében annyiszor, most ugyancsak színész-harcművészek sorát alkalmazta. Így az összecsapások félelmetes hangulatúak, valószerűek, visszaadják a szamurájok harcának kegyetlen precizitását, de nem lépnek át a hihetetlen küzdelmek sorába, és elkerülik az erőszak túlzottan grafikus megjelenítését. A rendező nem kéjeleg a vérben. A tényleges harcon túl gondolkodásmódok is szembeszállnak egymással. Főhősünk ellenfele nem közönséges gazember, csak egy elkeseredett klán vezető, aki elszánta magát arra, hogy vérrel szennyezi be a kezét azért, hogy menthesse a beosztottait. Feláldozza a kisebbséget, hogy a többség élhessen. Ugyanúgy meg van győződve az igazáról, mint az ellenfele, aki vissza akar érni ahhoz az egyszerű erkölcsiséghez, ami egykor a harcosokat feljogosította a halálosztásra. (Védd meg a kiszolgáltatottakat és maradj ember.) A "főgonosz", a Sógunátus, egy sötét árny valahol a háttérben, csupán szavak szintjén tudhatunk róla, ám egy percig sem kétséges, nagyon is valóságos a fenyegetése. Mindent tönkretesz maga körül. Gosha csupán egyetlen kis gesztust tesz a nézők felé, hogy kielégítse az igazságtalanságok láttán felgyülemlett rossz érzés levezetését. Azt is a záró képekre hagyja. A győzelme után éppoly kilátástalan helyzetben maradt jótevő félig megfagyva gyalogol a semmibe a hómezőn, nyomában egy olyan feleséggel, aki a testvére gyilkosát kénytelen követni, maguk mögött hagyva a legjobb harcosait vesztett, megsemmisülésre váró klánt. Szánalmas vonulásukat a túlélő halászok démonűző dobolása kíséri. A démonok pedig a szamurájok, kiknek a pusztulása közeleg, amint azt Magobej maga mondja ki. A szegények a túlélők, az igazság győzött. Az igazságosztó viszont "elnyerte méltó büntetését". Keserű, talán cinikus kép, de valahogy mégis képes fölemelő érzést adni. Ezt hívják mesterségbeli tudásnak.

Goyokin (1969)Goyokin (1969)

A végére egy kis érdekesség. Mint annyiszor, a szamurájfilm műfaj és a western történetei gyakran merítettek egymástól. A Goyokin amerikanizált, pisztolyhősre és indiánok védelmére írt változata 1975-ben készült el, a "The Master Gunfighter" című moziban. Méltán merült a feledés homályába, igazából csak Gosha műve kapcsán tartják számon filmesek. Meg persze a westernek és a szamuráj drámák megszállottjai, akik nem lehetnek hűtlenek a kedvelt zsánerükhöz.

imdb

 

Hozzászólások   

#1 balajti istvánné 2015-05-19 17:42
A Goyokin c filmről röviden.A film érdekes volt, a Japán minimummal készült filmek közé tartozik nálam, így nevezem az ilyen stílusú filmeket. Néha volt egy kis Jancsó fíling pl. süvítő szél hangja vagy az amerikai vadnyugati filmek filingje pl. néhány zenei betétdalnál valamint a végén a napfelkeltében elballagó hős.Itt is kiemelném a kardvívó jeleneteket a utolsó tus bevitele zseniális volt. Hasonló élményben volt részem A kétségbeesés kardja c.filmben is. Külön kiemelném a végén a dob jelenetet fantasztikus volt!Köszönöm a munkádat és a segítségedet és megkeresem a Souls In The Moonligh c. trilógiádat is
Ui: Köszönöm az e- mailes válaszaidat is!

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

Lady Cop and Papa Crook (Daai sau cha ji neui) (2008)

Lady Cop and Papa Crook (Daai sau cha ji neui) (2008)

 Az elmúlt néhány évben mindig érkezett Hongkongból 1-1, általában a Milkyway berkeiből kikerült színvonalasabb romantikus vígjáték. 2008-ban mindez úgy látszik kimaradt, hiszen Johnnie To-ék mindössze egy gyenge kísértetes sztorit tudtak felmutatni és a poszter...

Dragon Fight (Lung joi tin aai) (1989)

Dragon Fight (Lung joi tin aai) (1989)

Dragon Fight (Lung joi tin aai) (1989)iMDBEgy tradícionális kínai harcművészetet bemutató csoport érkezik San Franciscoba, hogy egy látványos műsor keretében mutasson be egy kicsit a tudásából, valamint a kínai kultúrából. A műsor fénypontját két gyerekkori...

School in the Crosshairs (Nerawareta gakuen) (1981)

School in the Crosshairs (Nerawareta gakuen) (1981)

School in the Crosshairs (ねらわれた学園) (1981)iMDBVolt régen egy olyan filmes műfaj, amit magyarul ifjúsági filmnek neveztek és nemcsak idehaza, hanem szerte a világban népszerű volt, többek között Japánban is. Mára ezek a történetek kimentek a...

Bullet and Brain (Shen qiang shou yu zhi duo xing) (2007)

Bullet and Brain (Shen qiang shou yu zhi duo xing) (2007)

Wong Jing legújabb, kicsit idétlen címmel megáldott akciófilmje szokás szerint megosztotta a nézőket, egyben köszönhetően a remek szereposztásnak, az év egyik leginkább várt filmjévé avanzsált. Néhány dologban szerencsére kiemelkedik a hongkongi film fenegyerekének...