belépés∆

Karen Mok Man-Wai

Karen Mok Man-Wai (莫文蔚)

Karen Mok Man-Wai

Karen Mok 1970. június 2-án született Hongkongban. Eredeti neve Karen Joy Morris, ebből is látszik, hogy nem teljesen kínai származású, felmenői között anyai ágon perzsa, apai ágon német és walesi ősökkel is büszkélkedhet. Általános és középiskolai tanulmányait a Diocesan lányiskolában végezte Hongkongban. Mindössze hét éves volt, amikor Leslie Cheung megnyert egy tehetségkutató énekversenyt. Karen édesanyja volt azon a versenyen a zsűri egyik tagja, Karen pedig ott téblábolt a színpadon. Akkor még senki sem sejtette, hogy majd’ 20 évvel később Leslie-vel fog egy filmben szerepelni, és együtt fognak énekelni. 17 éves korában Triesztbe került, ahol olasz irodalmat tanult, amit a későbbiek folyamán a London University-n is folytatott.

Karen Mok Man-Wai

A szórakoztatóiparba 1993-ban került be, amikor is jelentkezett meghallgatásra Londonban a Miss Saigon című musical szereplőválogatásán. A szerepet meg is kapta, azonban inkább áttelepült Hongkongba, ahol lemezszerződést ajánlottak neki. Legelső, 1993-as albuma nem hozott túl nagy sikert, de némileg ismerté tette a nevét. Egy kis időre visszatért Londonba, hogy befejezze tanulmányait, majd a sikeres vizsgák után belevetette magát a hongkongi filmek világába. Első nagyobb szerepe a The legend of Canton című vígjátékban volt, azonban a kiugrást mindenképpen Stephen Chow két részes Chinese odyssey-ének köszönheti. A forgatás három hónapig tartott és a film elkészülte után a bulvársajtó össze is boronálta Chow-val. Hogy mindebből mi igaz és mi nem, esetünkben lényegtelen, viszont az tény, hogy a későbbiekben még jópár filmben játszottak együtt. A majomkirály legendájának jellegzetesen „Chow-mesteres” feldolgozása után Hongkong egyik leghíresebb rendezőjével forgatott együtt. Wong Kar-Wai ugyanis Karent szerződtette a Fallen Angels egyik szerepére. A film elkészítése több, mint fél évig tartott, sokszor állt a project, azonban megérte a várakozást, hiszen Karen 1996-ban megkapta a filmért a legjobb mellékszereplő díját a HK Film Awards-on. Ezután több akciófilmben kapott szerepeket (pl. Those were the days, Young & Dangerous III, Sexy & Dangerous , Black Mask), valamint a cikk elején már említett Leslie Cheung-gal közös filmben, a Viva Erotica-ban is látható volt.

Karen Mok Man-Wai

Egy évvel később újabb Stephen Chow film következett, amiben az addigi szerepeitől eltérően egy meglehetősen „ronda” karaktert kellett alakítania, a címszereplő God of cookery segédjét. Ahogy később a filmmel kapcsolatban elmondta, valószínűleg sok színésznő nem vállalta volna el a szerepet, mert úgy érzik, hogy mindig tökéletes külsővel kell rendelkezniük. Karen azonban úgy állt hozzá, hogy „bánja a fene, ez csak egy film”. A forgatás két hónapig tartott, mert a jeleneteket valaki mindig elröhögte. Még a kész film is egy csomó eredetileg „nem jó” besorolást kapott snittet tartalmazott, mert túl viccesek voltak ahhoz, hogy kimaradjanak a filmből.
Annak ellenére, hogy Karen öt nyelven is perfekt, nem nagyon kapott szerepeket külföldi filmekben, pedig minden vágya magát máshol is kipróbálni. A filmesek szemében ugyanis külleme nem elég kínai, a perfekt nyelvtudás is inkább hátrány, hiszen nincs az ilyen szereplőktől kötelezően elvárt akcentusa. Így tehát maradt Hongkongban, sorban adta ki az albumait és mellette évente jópár filmben is feltűnt. 1997-ben a Young & Dangerous IV-ben és egy újabb Stephen Chow blődliben, a Lawyer Lawyer-ben volt látható. Két évvel később ismét csak Stephen Chow és a King of comedy következett, valamint Sylvia Chang Tempting Heart című romantikus filmje. Majd szép sorban további könnyed filmek, mint a Goodbye Mr. Cool, a Shaolin Soccer egy cameo szerep erejéig, a La Brassiere, a mókás The irresistible piggies (ebben egy szőrös ősembert alakított), majd a nagysikerű Virtuális hajnal, egy kis szerep a Twins Effect-ben, valamint a szintén Jackie Chan nevével fémjelzett Enter the phoenix-ben. A jó kapcsolat Jackie Chan-nel ezután is megmaradt és végre a külföldi filmszerep is megérkezett. Igaz, ez csak „félig” volt külföldi, hiszen Jackie Chan Verne feldolgozásában, a 80 nap alatt a Föld körülben debütálhatott „amerikai” filmben. Az iMDB szerint jelenleg pedig egy francia-hongkongi koprodukcióban készülő thrillert forgat, a címe Trois Jours Ailleurs.
 
Karen Mok Man-Wai

Néhány szó a zenéjéről. Dalaiban olyan „szokásos” témákat boncolgat, mint a szerelem, kapcsolatok, a női függetlenség. Két korai slágerét, az I Say és a Love Yourself című feminista himnuszokat angolul és kantoniul is rögzítette, ezek a számok nagyban segítették kissé öntörvényű imázsa kialakításában. Hangja ugyan messze nem annyira letisztult és szép, mint Faye Wong-é, de a kreatív dalok így is népszerűvé tették. Eddig 11 albumot adott ki, talán a leghíresebb közöttük a 2001-es Golden Flower, amit a taiwani Wu Bai nevű zeneszerzővel közösen készített. Dalai vegyes stílusúak, a legtöbbjük pop, de megtalálható közöttük az r&b, népzene, dance és rock stílus is. Mint fentebb is olvasható, nem híve a jókislányos imázsnak, sokféle extrém dologgal próbálkozott, meztelenül pózolt az egyik albuma borítóján, egyszer kopaszra borotválta a fejét, stb.

Karen Mok Man-Wai

Én csak két albumát hallottam, a 2003-as X-et és a 2006-os Without You-t, mind a kettőre igaz az, ami a kínai albumok többségére, hogy úgy 2 gyors szám van rajtuk, amik jók, a maradék 8 pedig ballada, ami nem nagyon köti le az embert. Ha fordított lenne az arány, európai füllel is sokkal hallgathatóbb lenne a zenéje.

Források :

Giantrobot
WikiPedia
IMDb
HongKong Movie World

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

The Knot (Yun shui yao) (2006)

The Knot (Yun shui yao) (2006)

The Knot (Yun shui yao) (2006)iMDBA XX. század 40-es éveinek második felében egy jómódú fogorvos családja felfogad egy diákot angolt tanítani a fiuk mellé. Az anya szerint az újdonsült tanítónak, Chen Qiushui-nek nehéz dolga lesz,...

Egy csipetnyi Shaw... 1. rész

Egy csipetnyi Shaw... 1. rész

  Úgy gondoltam, a Shaw Brothers-filmek hazai megjelenésének alkalmából ideje lenne szemügyre venni a kínai filmgyártás azon legendákkal tarkított korszakát, amelyet – egyelőre - itthon csak kevesek ismernek behatóan. Érdemes lesz mindjárt az elejétől elkezdeni a...

Sword of the Stranger (2007)

Sword of the Stranger (2007)

  Előre is elnézést kérek a továbbiakban következő, pár bevezető, személyes bosszankodást tükröző mondatért. Az anime műfaj minden változatának kedvelője nyugodtan maradjon meg a kedvence mellett. Nem tartozom a rajzolt filmek rajongói közé, nagyon ritkán nézek ilyet....

Nemuri Kyoshiro 5 - Sword of Fire (Enjoken) (1965)

Nemuri Kyoshiro 5 - Sword of Fire (Enjoken) (1965)

   IMDb Az elzárkózó Japánban a csempészés és a kalózkodás mindig jó üzlet volt, mert nagy volt a kereslete a külföldi holmiknak. A gyors gazdagodás reménye sokakra hatott csábítóan, de a Shógunátus kalózt és szamurájt egyformán büntetett...