A történet főszereplői egy testvérpár, akik közül az idősebb fiú játékprogramokat és számítógépes animációkat készít, valamint az öccs, aki még(?) nem képes beilleszkedni a felnőttek munkával teli életébe, emiatt elveszíti futár állását. Apjuk egy jóravaló, ám kissé régimódi tánctanár, aki sorra veszíti el tanítványait egy Angliából érkezett fiatal konkurencia miatt. A programozó srác a munkahelyén szembekerül a többiekkel, mert a legújabb játék főhősnőjét (egyfajta Tomb Raider-t) túlzottan tökéletesnek és emiatt unalmasnak tartja, ezért úgy dönt, hogy saját maga készít egy játékot egy hitelesebb főhősnővel. A modellt hamarosan meg is találja egy diszkó bárpultosa személyében, de a lány eleinte nem nagyon akar kötélnek állni, ráadásul elsőre nem is tűnik igazi „hercegnőnek”. A játék fejlesztése mindettől függetlenül megkezdődik.


A Princess-D tulajdonképpen egy romantikus filmként is felfogható, de az efféle filmektől szokatlanul komplex karaktereknek köszönhetően jóval több azoknál. Még a mellékszereplők is saját karakterrel bírnak, nagyon emberiek. A legjobb karakter közöttük az apa, akinek egyetlen rossz szava sincs senkihez, de a kamaszkor vége felé tartó, magával mit kezdeni nem igazán tudó öccs karakterét is nagyszerűen eltalálták. A prímet azonban egyértelműen a játék modelljének felkért Ling karaktere viszi, aki a nem éppen irigylésre méltó családi hátterének terheit cipeli a vállán (apja börtönben, öccse rengeteg pénzzel adósa egy piti gengszternek, anyja kezd becsavarodni), így a megélhetéshez kissé meredek dolgokat is elvállal (drogot árul a diszkóban, de a többi idejét is igyekszik pénzkeresési alkalomként felhasználni). A programozó srácot leszámítva eleinte senki sem tudja róla elképzelni, hogy lehet belőle „hercegnőt” faragni.


A jól eltalált karaktereket remek és híres szereplőgárda személyesítette meg. A játékbeli „énje” hatásait saját magán érző Ling-et Angelica Lee Sum-Kit alakította, aki valósággal szárnyal a szerepében. A két testvért Daniel Wu és Edison Chen játszotta, Daniel adta a romantikus szálat a sztorihoz, Edison pedig az öccs szerepében a komikumot és a felnőtté válás nehézségeinek bemutatását. A tánctanár apát Anthony Wong formálta meg, szokása szerint zseniálisan, alakításáért két filmfesztivál Legjobb Mellékszereplő díját is elnyerte, valamint a HKFA-n is jelölték ugyanerre az elismerésre. Rajtuk kívül még a lány anyját játszó Pat Ha nevét érdemes megemlíteni, aki fiatal korában jópár filmben játszott és 13 év után e film erejéig tért vissza a filmvászonra.


Érdekes a film technikai kivitelezése is, Sylvia Chang sajátosan használta fel a számítógépes grafikákat céljai eléréséhez. A CG látványosan valószerűtlen, például a lecsapott légy „szelleme” kiszakad a testből és tovaszáll, valamint a chatelés közben egy rajzolt figura „bújik elő” a monitorból, stb. Ugyancsak erőteljesen igénybevették a CG segítségét Ling akciójeleneténél is, amiben a nem kifejezetten harcművészeti tudásáról ismert Angelica Lee gyakorlatilag úgy intézi el az öccsére támadókat, mint egy anime főhősnője. Ez is hozzáad az akkor éppen bedrogozott állapotban levő programozó elképzeléséhez, hogy őt tegye meg a játék főszereplőjének. Apropó, drog. A drogos állapot bemutatását is a CG segítségével oldották meg, egész látványosan.


A Princess-D tehát egy abszolút nem átlagos dráma, némi romantikus felhanggal higítva. A remekül eltalált, árnyalt karaktereknek és a lány sötét hátterének köszönhetően messze kiemelkedik a romantikusnak titulált történetek közül, amihez további adalék a programozó öccse által bemutatott dolgok a felnőtté válással kapcsolatban (amikor a lánnyal, akivel karaokezni szokott, elmegy egy „love hotelbe”, az szenzációs rész). Jó kis film, aki szereti a komolyabbra vett, ám így is elsősorban szórakoztató hongkongi filmeket, az nem fog csalódni benne.