A tündérmeseként is felfogható The Longest Night in Shanghai után Zhang Yibai visszatért a számára hírnevet adó realista dráma műfajához és leforgatta a szülővárosához fűződő trilógiájának második részeként a Lost Indulgence-t, amiben a 2006-os Curiosity Kills the Cat-hoz hasonlóan mind a város, Chongqing, mind pedig a Yangtze folyó nagy szerepet kapott.

A sztori eleje élénk csodálkozásra ad okot, hiszen annyit látunk csak, hogy egy taxi nagy tempóval robog bele a folyóba. A sofőr eltűnik, csak utasa, egy csinos nő kerül kórházba, ahol a sofőr családja veszi pártfogásába. A lábtöréséből lassan felépülő, maradandó sérülést szenvedett nő, valamint a csonka család furcsa kapcsolata pedig egyre több kérdést vet fel.


Számomra a történet legerősebb eleme egyértelműen az volt, ahogyan a család próbálja egyrészt feldolgozni a feldolgozhatatlant, azaz a családfő eltűnését, amiben az a legrosszabb, hogy nem lehet tudni, hogy él-e, avagy sem. Mindezek tetejében ott van a nyakukon a nő, aki sokkal többet tud a balesetről, mint bárki más, ám igazából nem árul el semmit sem. Mit lehet egy ilyen helyzetben kezdeni? Hogyan kezdenek el változni a hirtelen tragédia hatására a szereplők? A rendező remek érzékkel, lassan, ám egyáltalán nem unalmasan mutatja be mindezt.


Az egymással szemben kényszeredetten udvarias, ám számtalan titkot magában tartó emberek kapcsolatához tökéletes hátteret nyújt Chongqing városa, ami így a filmet elnézve nem tartozik az igazán turistacsalogató helyek közé. A hatalmas, ronda pályaudvar, a félkész, óriási híd, a szennyezett levegő, a tömeg, valamint a koszos Yangtze folyó, amiben időnként emberek tűnnek el, furcsa atmoszférát teremtenek. Yibai nagyon ismeri a várost és ügyesen játszik a helyszíneivel.


A történetvezetést érdekesen alakította ki. Az egyes fejezeteket a fiú által készített figurákkal szemlélteti, egyúttal azt is tisztázza, hogy nem időrendben halad, hanem inkább az adott figurához kötődő hangulatot próbálja megfogni. A zenei aláfestést jól eltalálták, a hipnotikus klasszikus zenei betét nagyszerű, a fontos szerepet betöltő néhány évvel ezelőtti sláger pedig mindamellett, hogy a fiú számára támpontot nyújt a baleset okának nyomozásában, még arra is bizonyítékot szolgáltat, hogy elképesztő droidmozgással áldották meg a srácot.


A rendező hű maradt korábbi elvéhez, azaz a főbb szerepekre újfent igyekezett nagy nevet szerződtetni. Ezúttal Karen Mok-ra hárult a feladat, aki elég jól hozza a rokkantságában is vonzó, a srácból egyszerre utálatot és érdeklődést kiváltó, kihívó nőt. Az anyát a rutinos Jiang Wenli alakította, a fiatal fiút pedig Tan Jian-ci, szintén jól, míg a mellékszereplők között olyan ismert arcok találhatóak meg, mint Eric Tsang (a papa, azaz a taxisofőr, akinek falón lógó fotója szemlélteti az aktuális jelenetek hangulatát), valamint Eason Chan (a mama rendelője mellett a mamára is bukó piti üzletember).


Yibai korrekt munkát végzett tehát, ám filmje, elsősorban a végén látható, a baleset egyik lehetséges előzményét boncolgató rész miatt nem tökéletes. Talán jobb lett volna, ha ebbe a boncolgatásba bele sem megy és nyitva hagyja ezt a szálat. Ettől függetlenül a Lost Indulgence egy jól eltalált realista dráma, amiből egyedül az a mágikus atmoszféra hiányzik, ami a The Longest Night in Shanghai-ban megvolt. Igaz, talán nem is illene ide.

iMDB