Ázsiafilm

Mindazonáltal megjegyezném, hogy számomra a mai napig hatásos tud lenni, ha egy gyanúsan szótlan női alaknak hosszú fekete haj takarja el az arcát. Ez tulajdonképpen egy fantasztikus ötlet volt. Hosszú haja bármelyik lánynak lehet, ráadásul Ázsiában többnyire fekete színű, és az ember számára a kapcsolattartás, valamint az egymás irányába közvetített érzelmek elsődleges eszköze, és forrása, az arcunk, melynek eltakarása esetén a másik ember teljes bizonytalanságba kerül. Nem tudja mik a szándékaink, mire gondolhatunk. Éppen ettől lesz mindez olyan félelmetes. Az egészben az a zseniális, hogyha egy lány depresszív hangulatában lehajtja a fejét, máris kész a tökéletes álarc. Márpedig a horrorfilmek többségében a szellemek nem túl vidámak. Tehát, még ha mára kissé elcsépeltté is vált ez a megoldás, jó színészekkel, és rendezővel megáldott filmek esetében nem bánom, ha alkalmazzák.

Ebben a filmben is megteszik, de korántsem úgy, ahogy azt a legtöbben várnák. Inkább megérzések formájában találkozhatunk a lányokkal, a múlt eseményeire utalnak, ám teljesen passzív módon teszik ezt. Végig személytelenek maradnak, és nem ártanak senkinek. Tulajdonképpen mellékszereplők, akik a megfelelő arányban foglalnak helyet maguknak a játékidőből. A történet a Younghwa előkészítő iskolában játszódik, ahol szigorú szabályzattal, és feszített tempóval igyekeznek a diákokat felkészíteni az életre, és az elkövetkezendő egyetemi évekre. A film elején látható meggyőző reklámfilm ellenére az intézmény inkább egy börtönkomplexumra hasonlít, mintsem egy főiskolára. A négyszemélyes szobák ajtaján, és a kapukon lakatok, az ablakon rács. Személyes tárgyakat nem tarthatnak a diákok, egymással csak ritkán érintkezhetnek, az iskola területét egyetlen percre sem hagyhatják el.

Négy lakótárs életét kísérhetjük figyelemmel, az egy éves „tanfolyam” alatt, aminek nehézségeit meglehetősen hatásosan mutatja be a film. A színészek megérdemlik az elismerést. Annak ellenére, hogy gyakorlatilag ismeretlen nevekkel van dolgunk, remekül játszottak. Nem is kell kiemelnem senkit a tömegből, hiszen nem éreztem problémásnak egyiküket sem. A fényképezés remek, a látvány végig rendben van. A hangulatos zene is sokat javít az összképen.

Kicsit aggódtam, hogy a film elindul más irányba, miután fény derül a „szörnyű titokra”, miszerint a három évvel ezelőtti tűzeset nem egy egyszerű baleset volt. Szerencsére az írónak határozott célja volt mindennel, és nem kavarta meg a filmet úgy, mint ahogy azt pl a „Dark forest” -ben láthattuk.

Én tényleg csak ajánlani tudom ezt a filmet. Nem fognak csalódni azok sem, akik drámai történetre vágynak, mert a film tényleg jó arányokkal dolgozik. Műfaját tekintve horror, ám drámának sem utolsó. Hányszor halljuk, hogy csak a tanulás számít, és hogy ez majd segít abban, hogy megálljuk a helyünket az életben. Természetesen van igazság ebben a kijelentésben, de vajon érdemes-e ennek érdekében feláldozni minden egyebet? És vajon milyen hatással lehet egy fiatal lányra, ha saját értékrendjét felborítva teljesítőképességének határait feszegeti? Il-han Yoo-nak határozott véleménye van erről. A mesélés módjáért és a tartalomért is nagy dicséretet érdemel.