1957-ben jelent meg Japánban Fukunaga Takehiko (Nakamura Shinichirou és Hotta Yoshie ötletein alapuló) sci-fi fantasy regénye, a Sugárzó tündérek és Mothra. Természetesen a kaiju filmek fénykorában nem várhatott sokáig a megfilmesítés sem, amit 1961-ben valósított meg végül a műfaj királyának számító Toho filmstúdió, mégpedig a tokusatsu legendák, Honda Ishirou és Tsuburaya Eiji közreműködésével. A sztori sokkal komplexebb és ötletesebb, mint a tipikus kaiju filmeké, amik leginkább csak arra építettek, hogy a nagy szörnyek lerombolják az épületeket és kitapossák egymás belét. Akárcsak a legelső Godzilla filmben, úgy igyekeztek a lehetőségekhez képest némi mondanivalót is belecsempészni a tokusatsu látványorgiába. Ennek talán legfényesebb bizonyítéka, hogy maga Mothra csak valamikor a történet vége felé jelenik meg.
Lássuk akkor a sztorit dióhéjban. Egy hajó elsüllyed a nukleáris kísérleti robbantások színhelyéül szolgáló Infant Island (magyarul olyan furán hangzik, hogy Csecsemősziget) közelében, a legénység néhány tagja pedig a partra menekül. Miután hazaviszik őket, az orvosok legnagyobb meglepetésére sugárfertőzésnek még a nyomát sem találják rajtuk. Mindezek mellett furcsa történeteket adnak elő a lakatlannak hitt sziget őslakóiról, így hamarosan közös Rolisica (ez az USA-t helyettesítő fiktív ország)-japán kutatócsoport indul oda felfedezőútra. A csoport vezetője a rejtélyes Nelson, míg potyautasként egy rámenős újságíró is csatlakozik a csapathoz. Nelson megtalálja a szigeten a csodát, a két apró tündérkét, akiket „befog” és magával visz, hogy showműsorként mutogassa őket, természetesen jó pénzért. A tündérkék jelzik hőseinknek, hogy baj lesz ebből, ám Nelson nem hallgat a szép szóra...
A kivitelezés a korabeli színvonalnak megfelelő, az egymásra vetített jelenetek még nem az igaziak, ráadásul Mothra fő fegyvere, a szárnyaival szélvihar keltés is kicsit kezdetlegesen lett megoldva, a makettek jól érezhetően papírkönnyűek. Persze 50 éves tokusatsu-t mai szemmel nem szabad kritizálni... A mozi kellékei egyébként tökéletesen megfelelnek a korabeli elvárásoknak, hiszen akárcsak Ishii Teruo noir remekeiben, úgy itt is megtalálhatóak a szexi lányokkal előadott varieté jelenetek (ezúttal az őslakók rituáléjaként), az elmaradhatatlan csinos női főszereplő (Kagawa Kyouko), a mindig utánozhatatlan hangulatot teremtő autók, valamint a fülbemászó aláfestő zenék. Szerencsére ekkoriban még nem vált rögeszmévé a makettezés, így amit lehetett, azt nem modellezték le, hanem kimentek az amerikai katonai repülőtérre pár felszállást rögzíteni, illetőleg jópár légifelvétel színesíti a látottakat. Természetesen a terepasztalok szerelmesei sem csalódnak, hiszen az utolsó 40-50 perc java része műanyag tankok, katyusák, kisrepülők megszámlálhatatlan tömegének felvonultatásával zajlik. A kis tündérkék befogásakor használt bábuk pedig biztosan mindenki tetszését el fogják nyerni.
Néhány szót Mothráról, a Nagy Molylepkéről. Ez a karakter volt az első kaiju, ami nem gonosz, sőt, a tündérkék szerint nem tudja megkülönböztetni a jó és rossz cselekedeteket, csak az ösztönei vezérlik. Szintén Mothra az első kaiju, ami nem hal meg a történet végén, továbbá az első kaiju, amiről megtudjuk, hogy természetes halált halhat [igaz, az a folytatásban derül csak ki]. Az első filmes megjelenésekor egyébként még messze nem aknázták ki a karakterben levő lehetőségeket, csak később vált a Föld és a természet védelmezőjévé, itt még csak a tündérkék sorsa izgatta.
Mothra első kalandja tehát egy érdekes, aránylag jól eltalált kaiju mozi, aminek egyúttal a legkevésbé meggyőző része a kaiju rombolás. A cuki Peanuts lányok által alakított tündérkék sanyarú sorsa, a riporterek hozzállásának változása, a külföldiek röhejes akcentussal előadott japán szövegei és a lakatlannak hitt sziget csodái sokkalta érdekesebbek. Mindezekkel együtt is elsősorban a kaiju filmek rajongói számára nyújthat szórakozást, aki a korabeli produkciók hangulatára kíváncsi, az jobban jár, ha Ishii noir-jai közül válogat.

Eredeti cím: モスラ
imdb