A történet dióhéjban annyi, hogy egy idősödő hölgy egyedül él Shanghaiban egy bérházban, élete egyhangúan telik és kínosan vigyáz arra, hogy ne terjenghessenek pletykák róla (kivéve olyanok, amiket ő maga terjeszt). Egy napon látogatóba érkezik hozzá Kuan-Kuan, az unokaöccse, aki egy tipikus modern kínai kisgyerek, mobiltelefonnal, mp3 lejátszóval és törött lába miatt mankókkal (ez utóbbi nem annyira tipikus). Kuan-Kuan nehezen bírkózik meg azzal, hogy az öreg hölgy megrekedt úgy 20 évvel ezelőtt és nem képes a modern kor technikáival dűlőre jutni, de kettejük különös kapcsolata és a szomszédasszony indőnkénti megjelenései jópár kellemes, humoros percet nyújtanak. Miután Kuan-Kuan elutazik, szinte egy másik film veszi kezdetét, ugyanis az öreg hölgy nem sokkal utána találkozik egy lepukkadt úriemberrel, aki anyagiakban nem, de szövegben és énektudásban annál inkább dúskál. A hölgy élete innentől kezdve kis túlzással bearanyozódik, egyben rengeteg problémával is szembesül, főként, mert a férfi időről időre eltűnik. Egy nagy csavar után egy újabb film „kezdődik”, belép a történetbe az idős hölgy lánya, valamint a szomorú valóság is.


Mint látható, a történet három fő részre tagolódik, az előzetes elvárásoknak viszont tulajdonképpen csak az első rész felel meg, továbbá a második rész egyes darabjai. Sajnos a film valójában nem az, mint aminek láttatja magát, valójában ez nem vígjáték, hanem egy dráma az elmúlásról és a leépülésről, de az az érdekes, hogy ez csak a film közepe felé kezd el szépen lassan kiderülni. Így aztán hiába a remek Chow Yun-Fat alakítás (sajnos a hangját átszinkronizálták, valószínűleg az ő mandarin kiejtése sem üti meg a mértéket), aki ezúttal azt is bemutatja, hogy nem csak nagymenő figurákat, hanem szánnivaló balekokat (vagy legalábbis annak látszóakat) is nagyszerűen tud eljátszani, hiába érzékletes a főszereplőt alakító Gaowa Siqin játéka, a nézőben csalódottság marad, mert nem azt kapja, amit vár. A film második fele a stílusváltás miatt gyakorlatilag egy kínszenvedés, ráadásul több furcsa dolog is belekerült (pl. honnan tudta meg a hölgy lánya, hogy anyja, akivel nem is tartotta a kapcsolatot, kórházba került), valamint idegesítő látni a főszereplő naivitását, ahogyan szinte mindenét elveszíti. Nehéz vele együttérezni, annyira átlátszóan verik át és akkora hülyeséget hitetnek el vele. Egyébként a logikai hibák már a történet elején is feltűnnek (pl. Kuan-Kuan vajon az unoka, vagy tényleg az unokaöccs?), de ide lehet sorolni a nagy és fényes Nap váratlan feltűnéseit is. Ugyanígy csalódást okoz az is, hogy a Goddess of Mercy főszerepét alakító Zhao Wei milyen kicsi és szürke szerepet kapott ezúttal, még annak ellenére is így éreztem, hogy a Golden Horse Filmfesztiválon jelölték a legjobb mellékszereplő díjra.


A filmet tehát alapvetően „megöli” az előzetes várakozás és az, hogy másnak láttatja magát, mint ami valójában. Ha a poszteren is az látszik, hogy ez egy dráma, akkor valószínűleg kevesebben nézik meg (hiszen a vigyorgó, bajszos Chow Yun-Fat nagy nézőcsalogató), de biztos, hogy jóval kevesebb csalódott néző is távozott volna a mozikból. Annyi bizonyos, hogy Wong Jing elhíresült mondása Ann Hui-val kapcsolatban („Ki a fenét érdekelnek egy dagadt nő önvallomásai?”) nagyon is túlzó, de ezúttal nem sikerült a Goddess of Mercy színvonalát elérnie.