Ázsiafilm

Mr. Tadano's Secret Mission: From Japan with Love (Tokumei kakarichou Tadano Hitoshi: Saigo no gekijouban) (2008)

2010. február 11. csütörtök, 20:35 |

Írta: YEZy |

( 1 szavazat )

Ismertetők - Japán

Ebben a mai japán filmgyártás szinte valamennyi problémáját felvonultató alkotásban az eredeti japán cím vége a kulcsszó ahhoz, hogy mire is lehet számítani. Gekijouban. Mindez azt jelenti, hogy egy más médiában már sikert aratott, befutott és bejáratott történet egész estés verzióját forgatják le. Esetünkben egy igen sikeres tévésorozat adta az alapokat, sajnos túlságosan is, hiszen az egész film olyan, mintha egy mezei tanpatsu-t (tévéfilmet) néznénk végig. Ha viszont a kivitelezés hiányosságaitól eltekintünk, egy nagyon is japán sztorit tekinthetünk meg, ami semmivel sem lesz kevésbé japán attól, hogy igen sok helyről igen sok mindent vettek át hozzá.
Kezdjük ezekkel a lenyúlásokkal, mert tulajdonképpen ezek a legérdekesebbek az egészben. Ugyan az angol cím köszönőviszonyban sincs az eredetivel, de jól látszik belőle a James Bond utánérzés, bár abban az oroszok hízelegtek. Ha felületesen szemléljük, főhősünk egy echte japán karakter, egy titkosügynök, akinek kissé túlzásba vitten béna álcája van. Ha azonban egy kicsit jobban megnézzük Tadano urat, akkor már olyan érzésünk lesz, mintha nemes egyszerűséggel egymásba gyúrták volna James Bond, Superman, a Mission Impossible, Mr. Bean, Bruce Lee és Thomas Anders jellegzetességeit, nem is beszélve Kamisori Hanzo-ról. Főhősünknek olyan kütyüi vannak, amiket a 007-es és Peter Graves-ék is megirigyelhettek volna, a szemüveges álca Clark Kent öröksége, a hozzávaló lúzer jellem pedig Rowan Atkinson-t idézi. Van néhány megkoreografált(!) bunyójelenet, amik egyike egy jókorára nőtt koreai segítségével a Bruce Lee vs Kareem Abdul-Jabbar ütközetre hajaz, míg a repülőn folytatott hasonló viadal Roger Moore és Kabir Bedi nevéhez fűződött eredetileg. Amikor nem bújik álcája mögé, akkor főhősünk (akit egyébként a popsztár Takahashi Katsunori játszik) menő szerelése és túlzásba vitt sminkje a Modern Talking egykori üdvöskéjét juttatja az ember eszébe, a nőkkel való bánásmódja ellenben Katsu Shintarou pink világba tett kirándulásából merít ötleteket, igaz, jóval kevésbé szabadosan.
Mindezek ellenére ez egy ízig-vérig japán történet. Egy nagyvállalat a legfrissebb projektjéhez leszerződteti a tündibündi idolt, hogy rajta keresztül szerezzenek ismertséget és támogatást (valamint ő nyissa meg majd a rendezvényt), ám hamarosan baljós események történnek, ráadásul az idol is felszívódik. Tadano ügynök tehát igazán testhezálló feladatot kap.
Mivel alapvetően egy vígjátékról van szó, így a helyenkénti komolyabb pillanatok ellenére sem veti szét a feszültség a két órát. A sztori alapjában véve nem rossz és a jópár, csak Japánra jellemző elem miatt még érdekesnek is lehetne nevezni, azonban a gekijouban jelző jócskán lehúzza a színvonalat. A helyi tévésorozatokhoz hasonlóan a színészi játék meglehetősen gyenge és hiteltelen, szinte mindenki túljátsza a szerepét (leszámítva talán az osakai igazgatót). Az operatőri munka is megmarad a tévés szinten, pedig lenne lehetőség bőven képi bravúrokra.
Mindezek helyett (ahogy valószínűleg a sorozatban is) elsősorban a humorra fókuszáltak a forgatókönyvírók, ami három szinten működik. Az első és legjobb ezek közül a szójátékok sokasága, azonban rossz hír, hogy a japánul nem tudók számára ezek a poénok teljesen elvesznek, a felirat semmit sem ad vissza belőlük. A második a fentebb már említett megidézések (vagy lopások, ha úgy tetszik), amik némelyike valóban csal némi mosolyt az arcokra, a többségük azonban elég gyenge. A harmadik az ecchi, azaz a pajzán humor, ami sajnos igencsak erőltetettre sikeredett, javarészt megmarad a kétértelmű szituációknál, hiányzik belőle az a fajta frissesség, ami annak idején Suzuki Norifumi-ékat jellemezte. Újkeletű szóval leginkább „modorosnak” lehetne nevezni és még az sem segít rajta, hogy egy jelenet erejéig a pornóipar popkultúrába betörésének ékes bizonyítékaként Ozawa Maria és Harusaki Azumi is megjelenik.
Összességében Tadano úr kalandja jó lenne, ha egyrészt jó 30 perccel kevesebb ideig tartana és a sok lassú részt pergőbb tempójú jelenetekkel helyettesítenék, másrészt ha nem tévésorozatos technikával forgatják le. Az abszolút japános sztori jópofa (érdekes betekintést nyújt a helyi sztárkultuszba), a megkoreografált bunyók üdítő látványosságot hoznak, de a túlságosan könnyed hangulat és a sokszor színvonaltalan viccelődés sajnos nem emeli ki a produkciót a tucatfilmek közül.

Eredeti cím: 特命係長只野仁　最後の劇場版
iMDB