Peony Pavilion (Youyuan jingmeng) (2001)
A történet középpontjában egy bizarr kapcsolat áll, mégpedig egy gazdag, de igencsak hanyatlóban levő család ötödik ágyasa és egy tanárnő (ha minden igaz, akkor a ház urának egyik rokona) között. Az ágyas relatíve nagy luxusban él, havi apanázst kap a ház urától, de hihetetlenül magányos, egyfajta légüres térben él a kislányával együtt, amin ópiumfüggőségével próbál enyhíteni. A tanárnőt még akkor „ejtette rabul”, amikor a Moon-lit Chamber nevezetű szórakozóhelyen énekelt. Kettejük különös érzelmi kapcsolata, ami a barátságnál több, de a szerelemnél (talán) kevesebb, egész addig törés nélkül tart, amíg az iskolában meg nem jelenik egy fiatal (férfi) tanfelügyelő (Daniel Wu alakítja), aki óriási hatással lesz a tanárnőre. De vajon erősebbek-e a „bűnös” érzelmek?
Ez jellegzetesen olyan film, amit nem a története miatt érdemes megnézni, az ugyanis egyrészt nem túl izgalmas, másrészt (talán nem túl nagy spoiler) nem derül ki belőle semmi. Yonfan sokkal nagyobb hangsúlyt helyezett a történet helyett a hangulatok ábrázolására, a tökéletes kinematográfiára és a címben is megemlített opera 1-2 dalának megfilmesítésére. A hosszú és lassú jelenetekkel a két főszereplő magányosságát és egymásra utaltságát igyekezett bemutatni, ami a (helyzetükből adódóan) mindkettejük által helytelennek érzett kapcsolatba torkollott, ráadásul tovább fokozza mindezt a tudat, hogy az ágyas eltartója már nem sokáig fogja tudni folyósítani az apanázst. A rendező egyértelműsíti azt is, hogy eredendően egyikük sem a nőket szereti (az ágyas a házhoz érkező fiatal színésszel játszik egy érdekes kártyapartit, míg a tanárnő „kalandjáról” már írtam fentebb), de képtelenek kitörni a helyzetükből.
Yonfan munkája mellett (aki egyébként egy röpke cameo szerepben saját magát is szerepelteti a filmben) további erőssége a filmnek a nagyszerű színészi játék, valamint a hongkongi film egyik legnagyobb legendája, Brigitte Lin általi narráció. Az ágyas szerepét a japán Miyazawa Rie-re osztották, aki tökéletes eleganciával és meglepő hitelességgel játsza a kínai hölgyet, egyben bemutatva ragyogó színészi képességeit. Alakításáért a Moszkvai Filmfesztivál Legjobb Színésznő díját is kiérdemelte. A tanárnő szerepében a hongkongi Joey Wong látható, aki talán élete legjobb alakítását nyújtotta ebben a filmben, remekül hozza a kissé férfias, paradoxonként egyben nagyon nőies szerepet, a magánytól és bűntudattól szenvedő, kifelé azonban vidámnak látszó alakot, akárcsak az operarészeket.
Összességében tehát a Peony Pavilion abszolút nem közönségfilm, elsősorban azok számára lehet érdekes, akik értékelni tudják a filmtechnikai bravúrokat, a nagyszerű színészi játékot, valamint szeretik az olyan filmeket, amik nem egy történetet, hanem egy hangulatot igyekeznek bemutatni. Ezt egyébként hűen tükrözik a HKFA jelölések is, amiket a film kapott, hiszen nem a „legismertebb” kategóriákban jelölték, hanem olyanokban, mint a Legjobb Művészeti Rendezés, a Legjobb Kinematográfia és a Legjobb Betétdal (a Legjobb Kosztümök és Sminkek díját oda is ítélték Yonfan-nak).
Hozzászólások
NAGYON KÖSZÖNÖM A GYORS SEGÍTSÉGET, ÉVEK ÓTA VÁROK RÁ!
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.