A filmmel kapcsolatos első benyomás az, hogy a rendező sokat akart markolni, de valahogy emiatt minden kicsúszott a kezei közül. A film egyszerre akar vígjáték, akció, krimi és thriller is lenni, ráadásul még egy kevéske erotikus jelenettel is megfűszerezték, azonban istenigazából egyik műfajba sem sorolható be. A vígjátéki részt elsősorban a tökkelütött nyomozók jelentik, akik vérprofinak tűnnek a film elején, aztán egymás után teljesen abszurd hibákat vétenek (pl. rikító sárga színű sportkocsival próbálják „feltűnés nélkül” követni a célszemélyt, valamint a csónakázós részbe beleszőtt „poénok” is ebbe a kategóriába tartoznak). Az akció részt leginkább az autós (és hajós) üldözések jelentik, mivel már a film legelején elmondja az erőszakkal kapcsolatos filozófiáját a tolvaj (röviden összefoglalva nem szereti). A krimi rész sem működik igazán a fenti abszurd hülyeségek miatt, a nyomozás helyett sokszor inkább a fejét fogja a néző. A thriller rész pedig a film vége felé jön elő, amikor a rendőrök (szó szerint) mindent bevetnek azért, hogy vallomást csaljanak ki a tolvajból, valamint a barátnőjéből. Elvileg ez utóbbi lenne a film sava borsa, de mivel sem a rendőrök, sem a bűnözők nem váltanak ki szimpátiát a nézőből, így leginkább az a gondolat merül fel ezzel kapcsolatban, hogy (a második képen láthatóakat leszámítva) vajon a húzónévnek szerződtetett Simon Yam miért is vállalta el ezt a szerepet?


Sajnos a színészi játék sem tartozik a kiemelkedően jó kategóriába. A rendőrök (mint fentebb már olvasható) ugyanolyan kretének, mint a The untold storyban és ezúttal a „főgonosz” (akit egyáltalán nem fest le a film istenigazából gonosznak, igaz, semmivel sem szerez magának több szimpátiát, mint a rendőrök) játéka sem olyan lebilincselő, mint Anthony Wong-é volt az „előző részben”. A tolvajt Simon Yam Tat-Wah alakította és tulajdonképpen nem is rosszul, a hongkongi filmekben már régóta megszokott „nagymenő” stílust próbálta megvalósítani ő is, azonban véleményem szerint helyenként némileg túljátszotta a szerepet (pl. az autós üldözésnél, amikor a sárga sportkocsi és a terepjáró kergeti egymást). Akire nem nagyon lehet panasz, az a Simon Yam karakterének barátnőjét alakító Suki Kwan, akinek „mindössze” annyi volt a feladata, hogy a Category III besorolásnak megfelelően kellő mennyiségű erotikus kisugárzással rendelkezzen. Látványosan meg is oldotta… Egy jelenetben Simon Yam is (majdnem) teljesen levetkőzik, érthető, bár kissé röhejes okok miatt.


Összességében azonban a film leginkább kérdések özönét veti fel a nézőben, leginkább azt, hogy vajon mit is akart Danny Lee ezzel a filmmel bemutatni? Egy filmmel akarta bemutatni a hongkongi rendőrség túlkapásait? Vagy azt, hogy ugyanolyan ember a bűnöző is, mint a rendőr, csak utóbbit védi a törvény? Vagy azt akarta a nézőnek bemutatni, hogy bűnözni nem érdemes, mert a rendőrség bármilyen eszközzel is véget vet ennek? Vagy nem akart állást foglalni, egyszerűen csak egy szórakoztató filmet készíteni? Ha ez utóbbi volt a terve, akkor nem igazán vált be. Ugyan felvonultat sokmindent a kommersz filmek eszköztárából (csinos lányok, különleges autók, bankrablás, stb.), ez azonban nem elég egy jó filmhez. A poénok nem ütnek, inkább fárasztóak, akció szinte nincs, Category III filmnek pedig kevés, amit láttatnak. A túlkapások többsége is némileg poénra van véve (egyedül a „fogászati” rész volt „megrázó” a számomra), így a Hasebe Yasuharu, valamint Wakamatsu Kouji hasonló (különféle kínzásos) témájú filmjein edződött néző csak ásítozik rajtuk. Semmilyen szinten sem ér fel a film a The untold story-hoz, így megtekintésétől nyugodt lélekkel el lehet tekinteni.