belépés∆

Silk (Guisi) (2006)

 

Silk (Guisi) (2006)
 
 
 
Mikor Ramiz barátom elsütötte azt a poént egy másik filmmel kapcsolatban, hogy a kislány szellemek ideje lejárt, és végre jöhetnek a szellemfiúk, jót nevettem, de reménykedtem, hogy nem lesz igaza. Hát tévedtem. A Silkkel, a szintén idén megjelent thaiföldi Dorm-hoz hasonlóan, most a tajvani filmesek próbáltak végre kitörni az ázsiai filmgyártásban évek óta gyűrűző szellemfilmek skatulyájából, vagy legalábbis szerették volna megújítani azt.

Ez már az alaptörténeten is látszik. Az nyilván már ennyiből kiderült, hogy nem szellemlány, hanem szellemfiú szerepel a filmben, ám nem ez az egyetlen érdekesség. Hogy ne lehessen rámondani, hogy ez egy szokásos ázsiai horror, az egészet sci-fi környezetbe helyezték. A felállás a következő tehát: Van egy nagyon titkos és nagyon speciális kutató csapat, akiknek feladata, hogy megtalálják az anti-gravitáció megvalósításának módját. Ők szorgalmasan neki is látnak ennek, és közben felfedeznek egyfajta energiát, amit sikerül is csapdába ejteniük. Ekkor azonban rájönnek, hogy ebből az energiából állnak össze a szellemek, így a kezdeti cél egy kicsit módosul, s elkezdenek a paranormális jelenségekkel foglalkozni. Sikerül is találniuk, majd fogságba ejteniük egy gyermek szellemét, már csak azt kell kitalálniuk, hogy az, jó szellemhez méltón, miért nem dezintegrálódott a halálát követő egy két percen belül. Ehhez felbérlenek egy hihetetlen éles érzékekkel rendelkező mesterlövészt (Chen Chang), mivel ugyan látni látják a szellemet, de hallani nem hallják, ezért kell valaki, aki tud szájról olvasni.

 

Silk (Guisi) (2006)

 

A történet tehát némileg erőltetett, legalábbis számomra. A két stílus keveréke nem túl jól sikerült, nekem minden atmoszférát nélkülözött a film. Emellett nem csak izzadságszagúnak éreztem ezt a próbálkozást, hanem az egész valahogy zilált volt, a végére pedig kifejezetten zavaros lett. Előkerült az anya is, mert persze csak kellett bele egy nőnemű szellem is, hosszú hajjal és fehér ruhában, annak rendje-módja szerint, azt pedig nem igazán értettem, hogy a projektet vezető, számomra némileg ellenszenves emo-boy valójában mit is akart, és sikerül-e elérnie. Az is kérdéses volt, hogy hogyan öli meg a szellemfiú az embereket, ehhez ugyanis az kellett, hogy belenézzenek a szemébe, azzal viszont nehéz ezt megtenni, akit nem látsz. Aztán erre a bakira rájöhettek az alkotók, mert egy idő után félre is tették ezt az általuk felállított alapszabályt. Az az igazság, hogy még sorolhatnám ezeket a bakikat, de nem akarok több poént lelőni.

Számomra az egyetlen értékelhető dolog a filmben Chan Cheng alakítása volt, akit eddig nagyrészt art-house filmekben láthattunk, s talán legismertebb szerepe a Tigris és Sárkányban volt, mint Zhang Ziyi szeretője. Ő volt az, aki azért próbált valamit produkálni.

Mindenesetre tőlem eltérően a kritikák éltetik, főleg az említett „újszerűsége” miatt. Az is igaz, hogy a társaságnak, akivel néztem, szintén tetszett, legalábbis jókat ijedeztek az erre kihegyezett jeleneteken. Én azonban inkább egy hirtelen próbálkozást látok benne, ami ahelyett, hogy újítana, inkább tovább élteti e stílust, és nem is a legmegfelelőbb módon.


Hozzászólások   

#6 Shagrath 2010-07-31 15:00
Az ázsiai filmek alapja az átok és a kör a többi film mind erre a két filmre épül csak a story más kicsit ....
És mindegyikben ott a haj :D
#5 Guest 2007-03-10 21:26
nem értem miért huzza le a kritika a filmet....NAONN AON joooooooooo :-) ;-) bár helyenként kissé zavaros és a gyenge fizikásoknak (lásd én) bele kell rázodniuk a szituba... de akkor is!!! SILK LOVELOVE!! :-)
#4 Guest 2007-03-08 18:00
Nem mondom, hogy alapmű, de nekem tetszett a film. :P
#3 Guest 2007-01-18 23:12
Feldinnél a pont. :D
#2 Guest 2007-01-17 23:58
az már volt :-)
Kedvencek temetője japán remake? :D

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

Dragon Tiger Gate (Lung fu moon) (2006)

Dragon Tiger Gate (Lung fu moon) (2006)

Dragon Tiger Gate (Lung fu moon) (2006) iMDB  

4 Horror Tales - Forbidden Floor (2006)

4 Horror Tales - Forbidden Floor (2006)

IMDb Gyermekét nehéz körülmények között egyedül nevelő anya, egy titokzatos lépcsőház, egy szörnyű titok a múltban, és egy szellem. Izgalmas téma, és ügyes kezekben szórakoztató is lehet. Il-soo Kwon nem fogja megváltani a világot, és...

Forgive and Forget (Chan oi dik) (2008)

Forgive and Forget (Chan oi dik) (2008)

A hongkongi filmipar egyik legígéretesebb fiatal rendezője, Patrick Kong 2007-es L For Love, L For Lies című melodrámája kapcsán írtam le az ajánlóban, hogy Kong remélhetően a következő rendezésében kicsit komolyabb vizekre evez. Valószínűleg nem...