The Love of Siam (Rak haeng Siam) (2007)
| Ismertetők - Thaiföld |
A 2006-os 13 Beloved című thai film író-rendezője általában a morbid fekete humort és a horrort kedveli. Tavaly azonban tőle szokatlan vizekre evezett, amikor egy több szálon futó tinédzserdrámával rukkolt elő. Rögtön a premierrel a nézettségi listák első helyére ugrott a Love of Siam, a kritikusok lelkendeztek, az összes thai filmes díjátadón és fesztiválon tarolt, a mozibajárók pozitív véleményét pedig jól tükrözi az imdb (most épp 8.4). Ezzel egy időben azonban többen felhívták a figyelmet arra, hogy a négy fiatal tini sztorija nagy vonalakban hasonlít a tajvani Eternal Summer történetéhez, és így aki az egyiket megnézni elsőként, annak a másik már nem fog tetszeni, és fordítva.
Minden bíztatóan indul. Az alapszituáció rendben, légies képek, profi fényképezés, szimpatikus szereplők, befutott és ígéretes színészek, valamint tökéletes, hangulatformáló aláfestő zenék. Tong és Mew (ejtsd: mijaú) együtt töltik gyerekkorukat. Mew-t a szülei, mint valami csomagot, ráhagyják a nagymamára és elmennek külföldre szerencsét próbálni. A magányos fiúnak egyedüli társa a nagymama és a szomszéd Tong, akit viszont a helyben dolgozó szülei kénytelenek hanyagolni. Egy kiránduláson azonban a dzsungelben eltűnik kamaszkorú nővére. A család hónapokig kétségbeesetten vár és remél, majd amikor látszólag feldolgozzák a veszteséget, úgy döntenek, elköltöznek az emlékekkel teli házból. A két fiú útja itt válik el, és nem is találkoznak majdnem tíz évig.
És ekkortól kezd el a film menthetetlenül leülni. Mew 16 éves létére az August Band nevű 110 tagú együttes énekese, nekünk pedig el kellene hinnünk, hogy az iskola mellett zenélgető tucatnyi tinit emberszámba veszi akármelyik zenei kiadó és egyenrangú partnerként tárgyalnak velük. Nem elég, hogy az August Band-ben sokan vannak, de legalább 3-4 szerzeményüket elő is adják, a majdnem három órás(!) játékidőt csak feleslegesen nyújtva tovább. Nem a zenével van a baj - a soundtracket a mai napig szeretem, de egész egyszerűen erőltetett és felesleges, de legalábbis erősen összecsapott az induló együttest bemutató szál.
Pedig minden együtt lenne az erős drámához. A lánya elvesztésébe félig beleőrült és alkoholba menekülő apa, a helyette is dolgozó, egyetlen megmaradt gyermekéért aggódó anya (a vérprofi Sinjai Plengpanich alakítja - Suriyothai legendája)
Egy plátói érzelmeket tápláló szomszéd lány, és az eltűnt testvérre megszólításig hasonlító idegen. Nem tudhatjuk, hogy csak egy hasonmás-e, vagy valóban ő lenne az igazi nővér? (a karakterét megformáló Laila Boonyasak játszott a Last Life in the Universe-ben)
A mostanra már döcögős történetvezetés azonban itt csap át átverésbe, és ez lett a film veszte. Ez vezetett oda, hogy a kezdeti lelkesedés után a harmadik hétre menthetetlenül csúszott lefelé a produkció a nézettségi listán. A poszteren négy fiatal, a közönség kellemes kis romantikus ifjúsági filmre készül, és akkor jön az, amit nem igazán harangoztak be és amit ma már lassan két együtt felnövő fiú esetében csak kevés forgatókönyvíró mer elkerülni. A minél nagyobb tömegeket mozitermekbe terelni szándékozó készítők szemérmesen elhallgatták, hogy ők a szerelmi szálat bizony a két fiú közé szőtték.
Erőteljes felzúdulás követte a vetítéseket (még akkor is, ha egyáltalán nem erre fókuszál a film), a nem erre számító közönség zokon vette, hogy olyasmit nézettek meg velük, amire egyébként nem ültek volna be. Később a rendező is elismerte, hogy szándékosan készítettek megtévesztő posztereket a filmhez két fiúval és két lánnyal (az egyik lánynak szinte nincs is szerepe), csak azért, hogy a jegyeladásokat növeljék. Később inkognitóban beült a vetítésekre is, figyelte a reakciókat, és elmondása szerint túl optimistán ítélte meg a thai közönség toleranciaszintjét.
Pedig nem a közönséggel van a baj, hanem bizony a filmmel. Egyrészt túl sokat akart fogni, sokat próbált meg belezsúfolni a játékidőbe, és nem tudta a szálakat rendesen kibontani, minden igyekezete ellenére az egész filmből egyszerűen hiányzik az erő, az élet. Hülyén hangzik, de tényleg így van. Azért pedig tényleg kár mást okolni, ha azért nincs jegybevétel, mert átverik az embert. Én is felháborodnék, ha egy vígjátéknak beharangozott vetítés átcsapna mondjuk gyomorforgató trancsírozásba. Tudni akarom, mire ülök be a pénzemért, és kész.
A két főszereplő valóban tehetséges, arról nem ők tehetnek, ha néhol elnagyolt a forgatókönyv. A Mew-t alakító Witwisit Hiranyawongkul-nak nem csak szép neve, de jó hangja is van, a filmzene dalainak felét ő énekli. Társát, Mario Maurer-t pedig a thai filmgyártás feltörekvő fenegyerekének tartja a helyi sajtó, ami lehet ugyan jóindulatú túlzás, de tény, hogy minden adottsága megvan ahhoz, hogy még sokra vigye.
Kevés olyan film akadt eddig, ahol ekkora szakadék tátongott volna a saját véleményem és mondjuk az imdb értékítélete között. Közepesnek tartott filmet éreztem már közepesnél azért sokkal jobbnak, de amikor az ottani 8.4 helyett én maximum 4.8-at adnék, akkor el kell gondolkozni azon, hogy vajon nem csak a bevezetőben leírt figyelmeztetést nem vettem-e elég komolyan? Lehet, hogy elfogult vagyok és megállná a helyét önmagában. Az Eternal Summer után azonban ez tényleg csak egy halvány utánzat.
A szerző további írásai
- Dabangg (2010) (2011 február 22)
- Love in Disguise (Lian ai tong gao) (2010) (2011 február 14)
- Koreai Filmhét - május 10-14. (2010 május 10)
- Titanic Filmfesztivál 2010 (2010 március 30)
- Little Big Soldier (Da Bing Xiao Jiang) (2010) (2010 március 26)
- Castaway on the Moon (Kimssi pyoryugi) (2009) (2009 december 23)
- Katasztrófafilm készül Bollywoodban (2009 július 28)
- Crossing (Keurosing) (2008) (2009 június 06)
- A Frozen Flower (Ssanghwajeom) (2008) (2009 május 10)
- Portrait of a Beauty (Miin-do) (2008) (2009 március 02)
- Dostana (2008) (2009 február 25)
- Oscar-nevezések Ázsiában 2009 (2008 december 03)
- My Mighty Princess (2008) (2008 október 29)
- Aaja Nachle (2007) (2008 október 02)
- Love Story 2050 (2008) (2008 augusztus 31)
- Bollywood és a kung-fu (2008 július 20)
- Going by the Book (Bareuge Salja) (2007) (2008 július 02)
- Once Upon a Time (Wonseu-eopon-eo-taim) (2008) (2008 június 28)
- Mission Possible: Kidnapping Granny K (2007) (2008 június 21)
- Attack on the Pin-Up Boys (Kkonminam Yeonswae Tereo Sageon) (2007) (2008 június 11)
- Saawariya (2007) (2008 május 02)
- No Regret (Huhwihaji anha) (2006) (2008 április 15)
- Sci-fi Bollywoodból (2008 április 09)
- Om Shanti Om (2007) (2008 március 21)
- Jab We Met (2007) (2008 február 01)
- Summer's Tail (Xiantian de weiba) (2007) (2008 január 27)
- Bollywoodi blockbusterek az Örökmozgóban! (2008 január 17)
- Keeping Watch (Chen shui de qing chun) (2007) (2008 január 09)
- Perhaps Love (Ru Guo) (2005) (2007 szeptember 05)
- Dororo (2007) (2007 augusztus 15)
- Bluffmaster (2005) (2007 augusztus 13)
- Salaam Namaste (2005) (2007 július 26)
- Jön: Krrish 2, Jodha Akbar, Dhoom 3 (2007 június 21)
- Dhoom 2 (2006) (2007 június 16)
- Dhoom (2004) (2007 június 07)
- Don - The Chase Begins Again (2006) (2007 május 28)
- 200 Pounds Beauty (Minyeo-neun goerowo) (2006) (2007 május 13)
- 36 China Town (2006) (2007 április 22)
- Metrosexual (Gang chanee kap ee-aep) (2006) (2007 március 05)
Hozzászólások a Facebookon
Kapcsolódó írások
- A Frozen Flower (Ssanghwajeom) (2008)
- ...ing (2003)
- 2046 (2004)
- A szerelem kísértete - Windstruck (2004)
- Addicted aka The Poisoning (Jungdok) (2002)
- All About Love (Tsoi suet yuk chi ngo oi nei) (2005)
- Anna Magdalena (Ngon na ma dak lin na) (1998)
- Az íj - The Bow (Hwal) (2005)
- Bishonen (Mei siu nin ji luen) (1998)
- Castaway on the Moon (Kimssi pyoryugi) (2009)









Hozzászólások
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.