Úgy látszik, az utóbbi időben divatba jöttek Hongkongban a sportfilmek. Tavaly a baseball válogatott története új, érdekes színt vitt a felhozatalba, idén a foci volt soron. Az új, érdekes szín azonban elmaradt, aminek elsőszámú felelőse a rendező, Adrian Kwan. Az úriember már viszonylag régóta kísérletezik felemás sikerrel a megható, pozitív üzenetet sugárzó, lélekemelő történetekkel. Az iMDB szerint eddig hét filmet rendezett, ebből négy címében szerepel a Miracle szó. Hogy hihetetlen naivitás, vagy valóban jobbító szándék vezérli-e? Nem tudom, de ha a többi filmje is ennyire erőltetett, akkor inkább az előbbi tűnik valószínűnek. A Team of Miracle ugyanis leginkább egy karitatív vállalkozás adománygyűjtő propagandafilmjeként funkcionál. A cél nemes, a téma szintén, csak a megvalósítás ugye. Szóval jóképű szociális munkásunk, Don fejébe veszi, hogy összehoz a környék hajléktalanjaiból egy focicsapatot, amit el szeretne indítani a hajléktalanok világbajnokságán Németországban. Azonban már a csapat toborzása és az első lépések óriási problémákba torkollnak, a társadalom söpredéke szerepből sem egyszerű kirángatnia ezeket az embereket. Egyszerű elve azonban („Soha ne add fel!”) természetesen győzedelmeskedik, amiben segítségére lesz a cuki pszichológus lány éppúgy, mint az egyetlen figura a hajléktalanok között, aki tud focizni, nem is akárhogy.
A sztori alapjaiban tehát a sportfilmek tipikus kliséit követi, mindenki tudja már az első 5 perc után, hogy mi lesz a vége, a legfőbb probléma azonban, hogy a már unalomig ismert klisék mellett túlságosan nagy energiát fektettek bele a pozitív mondanivaló sulykolásába. Ennek következtében a karakterek abszolút hiteltelenek lettek (gyakorlatilag heroizált birkákat láthatunk), a rendező pedig folyamatosan arra játszik, hogy könnyeket csaljon a néző szemébe. Biztos vagyok benne, hogy Kwan mester nagy rajongója a japán tévésorozatoknak, azok szoktak hasonló módon felépülni, de ami egy csöpögős tévés drámában magától értetődő, az egy mozifilmben több, mint zavaró.
A szereplők között gyakran látható arcok (Lau Tats, Lam Ka Wah, Hui Shiu Hung, stb.) is megtalálhatóak, a húzónevek viszont érdekes módon igencsak leszálló ágban levő figurák (őket tudták csak megfizetni). Az egykoron szebb napokat megélt Yuen Wah ezúttal is csak bohóckodik, a fiatalon a 90-es években rengeteg főszerepet kapó Gigi Lai hosszú idő után tért vissza a tévésorozatok világából, a Don-t alakító Eric Suen pedig sohasem volt igazi nagy név.
A produkció egyértelműen a City Without Baseball sikerét kihasználva jött létre, ám egyetlen pillanatban sem ér fel Scud-ék munkájához. A valós történeteken alapuló ötlet (annyira) nem rossz, de a könnyfakasztónak szánt, erőltetett és hiteltelen karakterekkel operáló történet ebben a formájában gyakorlatilag nézhetetlen. Kíváncsi lennék rá, vetítették-e a helyi hajléktalanoknak és ha igen, milyen volt a fogadtatása. Már az nagy eredmény lenne, ha a valódi Don csapatához csatlakoznának néhányan...

iMDB