belépés∆

Blood Rain (Hyeol-ui nu) (2005)

Blood Rain (Hyeol-ui nu) (2005)

Aki ismeri és kedveli Umberto Eco, A Rózsa neve című könyvét, illetve a belőle készült filmet, annak mindenképp meg fogja nyerni a tetszését ez a 2005-ben készült koreai mozi.

Egy kicsiny szigeten, melynek lakossága papírgyártásból él, szerencsétlen tűzeset történik - leég az indulásra kész, s adónak szánt papírral teli hajó. Természetesen a király egyből kiküldi egyik emberét az ügy kivizsgálására, ám annak sokkal több dolga akad, mivel érkezésével egyidőben titokzatos, és megrázó gyilkosság-sorozat veszi kezdetét.

Blood Rain (Hyeol-ui nu) (2005)Blood Rain (Hyeol-ui nu) (2005)

Több okból hasonítottam az említett könyvhöz a bevezetőben e filmet. Egyrészt olyan nyomozásról van szó, melyben egymásnak ellenszegül a józan ész és a misztikum. Vajon egy szellem gyilkol, vagy egy élő ember van az esetek hátterében? Míg a falubeliek az egyik, addig a nyomozást vezető nagyúr a másik oldalon állnak. Másrészről egy zárt kis közösségben, egy szigeten játszódik a történet, ahol az embereknek megvannak a saját íratlan normáik, törvényeik. Ebbe a helyzetbe kerül egy a kor színvonalához képest mindenképp felvilágosult gondolkodású nagyúr.

Blood Rain (Hyeol-ui nu) (2005)Blood Rain (Hyeol-ui nu) (2005)

A hasonlóságok ezzel ki is merültek, de a párhuzam áll a két mű között. Sőt még inkább igaz ez, ha figyelembe vesszük azt is, hogy hasonlóan jól sikerült alkotásról van szó. A nem túl egyszerű történet szépen építkezik, egyre több és több dolog kerül napvilágra, melyek nem kevés meglepetést okoznak. Az emberben együtt nő a feszültség a szigetlakókkal, akik egyre nehezebben viselik a napról-napra egyre jobban rájuk nehezedő nyomást, félelmet. Ebben a szuggesztív jellegben nagy szerepe van a kiváló színészi játéknak, a rendezésnek és a nagyszerű zene összhangjának. Bár talán nem annyira sötét, mint a Rózsa neve, hiszen már képi világban is mást nyújtanak a színes koreai hagyományos viseletek, mint a sötét kolostorokban élő szerzetesek szürke csuhái, mégis kellően félelmetes és borzongató érzés keríti hatalmába az embert. Hál’ Istennek a film egyébként kerüli a koreai filmekre annyira jellemző kliséket, tehát nem szándékszik sem túlzottan megnevettetni, sem megríkatni a nézőt.

Blood Rain (Hyeol-ui nu) (2005)

Annyi mondanivalóval nem rendelkezik ugyan, mint nyugati társa, de igen szórakoztató, a manapság egyre több koreai történelmi film között pedig mindenképp kiemelkedő alkotás.

imdb

Hozzászólások   

#1 Lutter Edina 2008-04-18 03:19
8) Huh, hát én most estem túl a filmen.
Nem semmi! Nagyon nem semmi! 8)
Szerintem nem utóljára néztem meg, nagyon jó, nagyon szép, nagyon félelmetes, nagyon izgalmas.
Gyönyörűen épült fel a történet, nem volt benne semmi fölösleges sallang, mindenkinek szerepe volt, senki sem volt a sztoriból kilógó vagy fölösleges karakter.
Én meg voltam róla győződve, hogy más a gyilkos - a tragikus hős szépfiú, aki bosszút áll :roll: - tehát a vége elég nagyot ütött is nekem.
A helyszínek, diszletek, kosztümök gyönyörűek voltak. A színészek alakítása hiteles, egyszóval őszintén, csak ajánlani tudom mindenkinek!

Az ismertetőhöz gratulálok.

Callidus

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

Heat Team (Chung on chi ma gun) (2004)

Heat Team (Chung on chi ma gun) (2004)

Heat Team (Chung on chi ma gun) (2004)iMDBA Heat Team egy igencsak átverős film. Már a címe is az. A gyanútlan néző arra számít a cím és a műfaji besorolás (hongkongi akció) alapján, hogy akár...

Tidal Wave (Haeundae) (2009)

Tidal Wave (Haeundae) (2009)

A romantikus vígjátékokhoz és a sportfilmekhez hasonlóan a katasztrófafilmek is egy speciális ágát képezik a filmművészetnek, ugyanis a történet végét már mindenki sejti a legelején, így az elkerülhetetlen vég felé vezető út minél kacskaringósabbá, bonyolultabbá...

Monday (2000)

Monday (2000)

  Képzeld el, hogy elébredsz egy hétfő reggelen, elnyűtten és másnaposan, úgy, hogy semmire sem emlékszel a tegnapból. Képzeld el, hogy elkezded átkutatni a zsebeidet, és a különféle tárgyakról, amik a kezedbe akadnak, újabb és...

Hellcats aka I Like It Hot (Ddeu-geo-woon Geot-i Jongh-a) (2007)

Hellcats aka I Like It Hot (Ddeu-geo-woon Geot-i Jongh-a) (2007)

  A romantikus drámák, illetve vígjátékok jó ideje hozzátartoznak az ázsiai kommersz filmgyártáshoz. Nincs ez másként Koreában sem, sőt, talán ezen ország termeli a legtöbb alkotást ebben a műfajban. A probléma csak az, hogy gyakran nem...