Az elmúlt bő évtizedben a koreai filmes társadalom nekilátott kialakítani a rájuk jellemző egyedi arculatot. A "Musa"-tól kezdve az "Oldboy"-on és a "Lopakodó lelkek"-en át a "71 - Into The Fire"-ig sorolhatnám a figyelemre érdemes mozikat, de akkor végtelen hosszú lenne ez a cikk, pedig így sem rövid.

Viszont az utóbbi időkben egyre több fanyalgás tűnt fel az Interneten, miszerint mintha kifulladni látszana a koreai új hullám lendülete. Nem kertelek, a War of Arrows megtekintése után hajlok erre az álláspontra.

A fiatal Nam-Ji és a húga, Ja-In, alig tudnak elmenekülni az otthonukból, amikor a családjuk áldozatul esik az országot sújtó politikai rivalizálásnak. Az apjuk egyik barátjánál lelnek menedékre, ahol tizenhárom éven át rejtőzködve kénytelenek élni. A fiú eközben szorgalmasan képzi magát, mestere lesz az íjhasználatnak. Amikor bekövetkezik a mongol invázió, a már felcseperedett páros kemény próbatétel elé kerül, csakúgy, mint a befogadó családjuk, és az egész ország.

A történelmi drámákban mindig komoly potenciál rejlik. A mandzsuk második inváziója Korea ellen körülbelül azt jelenti a félszigeten, amit nálunk a tatárjárás: a nemzet emlékezetébe beivódott tragédiát. Nem csoda hát, hogy a mozi jelentős pénzügyi támogatást kapott és hatalmas érdeklődés övezte a bemutatását. Pörgött a pénztárgép, megszülettek a lelkendező hivatalos és a nem hivatalos nézői kritikák. Aztán, szép csöndben, feltűntek az elfogultságmentes cikkek is, amik viszont már korántsem voltak nagy véleménnyel a létrejött műről. De mi az oka? Megpróbálom sorba szedni őket. A legfontosabbat már az ismertető elején leírtam. Ahhoz képest, hogy egy olyan valós esemény adja a történet alapját, ami Koreát annak idején a pusztulás szélére sorolta, a történelmi szál a lényegtelen mellékvonal szintjére süllyedt. Aki utánanéz a dolgoknak, tudhatja, hogy a koreai nemesség az ország érdekei helyett a kínai vonalhoz igazodott a saját hasznát lesve, és ez okozta a katasztrófát. Ebből a néző mondhatni semmit nem tud meg. Pár mondat erejéig jelzik, hogy a testvérek apja szerint nagyon nem jó politika folyik a királyi udvarnál, de hogy mi a gond, arról semmi, majd máris rajtuk ütnek. Innentől kezdve a magánélet nyomakodik előre, az invázió érzékeltetése lesüllyed képregény szintre. Pár falu, udvarház pusztulása, utána pedig gyér számú főhőseink és egy mongol csapat harcosai vadásznak egymásra. Tudom, a valódi nagyszabású kivitelhez csillagászati összegek kellenek, de egy társadalmi fontosságú eseményt ilyen megközelítéssel plasztikusan képre vinni egyszerűen nem lehet. Most emlékeztessem az olvasót a mi Honfoglalás mozinkra? Az is hasonlóképpen siklott vakvágányra. Pedig volt azért pénz, mert a kosztümökre tellett, a CG-re úgy szintén. Ez utóbbinál rögtön meg is állok. Mostanság a speciális effekteket elvárják a nézők, de azért nem árt velük csínján bánni. Ebbe a moziba annyit belezsúfoltak, hogy az már zavaró. Hogy az eleve mutatós erdőkbe minek kellett számítógép generálta fákat benyomni, az igazi rejtély. Pláne úgy, hogy ordítóan hamisak. Csakúgy, mint a borzalmasra sikeredett tigristámadás. Igen béna az a ragadozó. Vagyis a pénz nagy része semmire ment el. Ez sajnos az amerikai blockbusterek fölösleges fogásainak átvétele. A nagyvízen túli hatásokból jutott még több is. Leginkább az, hogy akció kell minden áron, és az a felfogás, hogy a forgatókönyv részleteinek nem muszáj szoros egységet alkotniuk. Magyarán, hanyagoljuk a logikát. Pedig ez nyírja ki végképp a mozit. Mintha nem számoltak volna azzal, hogy a nézőknek vannak történelmi ismereteik. A mongol harcosok, - akik közismerten szinte "ránőttek" a lovukra, - ebben a filmben folyamatosan gyalogosan loholnak az erdőben, ahelyett hogy lóhátról vadásznák le az ellenfeleiket. Ráadásul teljes harci, lóra tervezett felszerelésben! Lehet, hogy ezzel akarták szimbolizálni, milyen fafejű népség voltak, de nem valószínű. Inkább csak elk... (De ezt le sem írom, mert lehet, hogy egy magyar politikus levédette, mint a személyéhez köthető szót.) Az, hogy íjászatban milyen gyatrán teljesítenek, már egyenesen a röhejes kategória. Hasonlóképpen mókás, hogy a gyalogos koreai harcosok mindig tartják a lépést a lovasokkal, vagy éppenséggel megelőzik őket. Mindennek a tetejébe, a mongolok bemutatása nyugodtan nevezhető primitívnek. Gyilkos, rabló, kéjvágyó gazemberek, tisztesség nincs bennük egy szikra sem. A méltó ellenfél fogalma, - a Musától eltérően,- itt kihúzódott az eszköztárból. A történetben többször is volna mód kilépni ebből a bántóan rossz kliséből, de mindannyiszor a legrosszabb fordulattal él a forgatókönyv. Az amerikai hatáson túl megtalálhatók a kínai újhullámos wuxia eszköz is, elsősorban a lassítások. Rosszul alkalmazva. A kínai mozikban akkor szokás bevetni, amikor azt akarják érzékeltetni, hogy a hősök túllépnek az emberi kereteken, amikor már nem csupán a fizikai összecsapás zajlik, hanem a szellemi felkészültség lesz a fontos. Ebben a moziban viszont - természetesen alulról fényképezve, néha kimerevítve, - a legnagyobb hajsza közepén kezdenek lassított felvételben repülni a katonák, majd utána láthatóan gyorsított mozgással tovább futnak. Minimális dramaturgiai funkciója nincs az egésznek. Bizonyára egyéni érzékenység, de nekem az ilyen pillanatok az idegeimre mentek.

A filmstílust sem sikerült egységesre faragni. Van érzelmi húrpengetés, majd egy kis hányással összekötött gusztusztalankodás, némi vércsap nyitás, majd a "kötelező" hazafiasság patetikus tálalása. Működnének ezek külön-külön, de így egyben visszás érzetet keltenek. A főszereplőből holmi helyi "supermant" szándékoztak faragni. Hea-il Park dicséretesen ellátja dolgát, de nehéz neki szurkolni, ha nem érzi az ember, hogy tényleg nagy bajban van. A kanyarlövéses technikája számomra a francia "Viva Maria!" című kalandfilm paródiát idézte, ami ugyan szórakoztató, de jelen esetben aligha jó pont. Valahogy mindig érezni, csak idő kérdése, hogy megoldódjanak körülötte a gondok. A lánytestvére és a szerelmese jó kiegészítő karakterek lehetnének, de náluk szintén a kimaradt lehetőségek vannak többségben. A főhősnek mindig kell egy méltó ellenfél, de a mongol íjászvezért játszó Seung-yong Ryoo-nak szűken jutottak a lehetőségekből. Ő az a harcos, aki bár tudja, veszélyben a vezére, az ellenkező irányba indul, nem a táborába. Jól elbántak szegénnyel. A neki megírt figurától emlékezetesebb ellenfelet nem túl nehéz találni, pláne kosztümös mozikban.

A díszletek, ruhák, szóval a körítés méltó a nemzeti témához. Viszont a fényképezés néhol idegesítően rángatózó, a trükkök terén pedig eddig lényegesen jobb kivitelt láttam a koreai filmesektől. A zenét megfelelőnek mondanám, ám számomra nem volt emlékezetes.

A negatív benyomások után a korrektség jegyében illik felsorolni azokat, amik a mozi mellett szólnak. A helyszíneket és a kiállítást már említettem, a zene és a szereplők játéka azért szintén rendben vannak. Az operatőri munka egyenetlen, de néhány valóban szép részlet akad. (A tradicionális esküvő rövid részletét szívesen láttam volna hosszabb változatban, az tényleg üdítő volt.) A film igazi erénye a tempója. Napjainkban sokan vannak, akik a szövegközpontúság helyett a pörgésre szavaznak. Ők aligha fognak panaszkodni. A film nyolcvan százaléka Forma I-be illő gyorsasággal telik, pedig nem rövid a mozi. Akció-akció hátán, ami belefér. Követni sem ördöngösség a fordulatokat, tehát leharcolt agyi állapottal sem alkalmatlan a megnézésre. Különösebb durváskodás nem jellemző, de pár keményebb jelenet látható. A filmkészítők sokszor szeretnek harcosi filozófiát belecsempészni az emberirtás közé, mintegy önigazolásul. Ez itt sem hiányzik, viszont túl komolyan venni azért nem javaslom. A rendező Ham-min Kin egyben a forgatókönyvért is felelős. Nálam ez annyiban nyilvánul meg, hogy a személyére nem vesztegetek szót, ezt a mozit szerintem sok elemében elbaltázta.

Összegezve: mint akció-kalandfilm-dráma egyveleg, a történet megállja a helyét. Viszont ha azt nézzük, hogy mire szánták, Korea történelmének milyen fontos időszakát érinti, akkor bizony a beleölt pénz és erőfeszítés jelentős része a füstbe szállt, aminek a forgatókönyv az oka. A mozi leggyengébb része. Egyszeri fogyasztást elbírt, de részemről nem fog bekerülni a személyes archívumba.

imdb