belépés∆

Yakuza's Law - Lynching (Yakuza keibatsu-shi: Rinchi - shikei!) (1969)

yakuzalaw

Ishii Teruo, a japán Zs kategória egyik királya, az 1960-as években sokat tett a meglehetősen szigorú filmes cenzúra határainak kitágításáért, elmenvén a kifejezetten extrém vonalig.

yakuzalaw2Yakuza's Law - Lynching (Yakuza keibatsu-shi: Rinchi - shikei!) (1969)

Ez filmje hamar népszerű lett, nem utolsó sorban a nehezen hozzáférhető vágatlan kópia körüli mítosznak köszönhetően. A "mester" ezúttal nem a meztelenkedést, hanem az erőszak világát helyezte a központba. Erre a japán jakuzák alvilága ugyancsak alkalmas terepnek bizonyult. Már a bevezető főcím képsorai alatt a nyakába önti a gyanútlan nézőnek a tetovált bűnözők "kedvelt" ellenség és áruló ritkító módszereit, mintegy tesztelve a mozi közönségének tűrőképességét. Nem árul zsákbamacskát, az már biztos. Három perc se kell hozzá, hogy a néző eldöntse, lecövekel-e itt, vagy sürgősen lemezt cserél. Valami azt súgja, lesznek olyanok, akiknek ennyi bőven elég lesz a műből. Maga film 3 történetből áll, ami különböző korszakokban mutatja meg a bűnöző "családok" viselt dolgait. Az első, - mi más lehetne – a szamuráj korszak, a hősies kardforgatás aranykora. No, nem a jakuzáknál. Egy "hivatalos" ütközet után a legjobb harcos megkapja egy játékbarlang vezetését, ami egyszerre megtisztelő bizalmi állás és kényes feladat. Elvégre a bevételt biztosítani kell. Azt a pénzt, amit néhány tolvaj rögvest kinéz magának. Közben van némi belső konfliktus, a fafejű, orráig nem látó főnök és a fullajtárjai között. Gyűlnek hát a problémák, és természetesen komoly hirigeléssel történik a megoldás. A történet nem túl bonyolult, alaposan megírtnak viszont nem mondható, így helyenként keresgéli az ember, ki-kivel van és miért. Tulajdonképp minden arra megy ki benne, hogy mielőbb el lehessen jutni valami véres jelenetig, lesz is belőlük bőven a végére, ezért a szereplők viselkedése az emberi gyarlóságokon kívül némi infantilizmust szintén felmutat. Pedig a történet a klasszikus "ninkyo" alapjairól indul, tehát az alapanyag részletes kimunkálással jó lehetett volna. Számomra igazán meglepő volt a korszak sztárjának, Otomo Ryutarónak a szerepeltetése. Rá nem volt jellemző, hogy ilyen stílusú filmben részt vállalt volna. A feltörekvő új nemzedék képviselőjeként a máskor oly karakteres Sugawara Buntát láthatjuk, ám ezúttal tőle szokatlanul jellegtelen szerepben. Kár.

yakuzalaw3yakuzalaw4

A második, egyben legrövidebb történet az, amiből talán a legtöbbet lehetett volna kihozni. Valahol a két világháború között járunk. A klánja érdekében börtönt vállaló jakuza a visszatérése után a szerelmét az egykori ellenfele kedveseként találja meg. Az eltelt évek alatt nagy változás állt a be a dolgokban, és az önkéntes már nem megbecsült tag, hanem kellemetlen emlékeztető lesz a felelős számára. Szép alap-konfliktus, remek jellemrajzokkal. Sajnos Ishii Teruót ez a téma nem igazán érdekelte, mondhatni csak perceket szánt erre a mozira. Számomra mégis ez a rész az, amiben valami rendezői tehetséget csillant fel. Helyenként egész kellemes, sőt, stílusos jelenetek vannak benne. A rendezői érdektelenség vélhető oka az, hogy alig van benne erőszak a másik kettővel összevetve.

A harmadik eset az akkori "jelenbe" repít minket. Az 1960-as évek jakuzái már bárokba járnak, gránátot és lőfegyvereket használnak a rövid kardok helyett, és a maradék tisztesség is eltűnt belőlük. Az egyik banda meglopja a másikat, amelyben történetesen egy ifjú és mohó farkas pályázik a vén falkavezér helyére. Az arany és a hatalom utáni hajsza igazi lőporoshordó, a robbanás nem marad el, a szereplők száma viharos gyorsasággal redukálódik. Nálam ez a legzavarosabb történet, és itt derül ki, mitől nem lépett soha feljebb egy rendezői fokkal Ishii a trash kategóriánál. Az öncélú kegyetlenkedésekből itt aztán jut bőven, de a rendezés lapos, a színészi játék helyenként bárgyú.(Kedvenceim a grimaszoló, nyelvnyújtogatással és hunyorítgatással "alakító" színészek, akik a társaik kegyetlen elpusztításán élvezkednek. No, meg az akkori gyerekjátékkal, a jojóval járkáló jakuza alvezér-szerűség, ami a kreténség csúcsa.) Ezek egy valamirevaló rendező esetén nem lennének képen. Az hogy ki kivel van, nem fontos, hiszen úgyis pillanatok alatt elárul valakit, lebukik, s valami ronda módon "átsegítik" a túlvilágra. Ez a történet fölöttébb mozgalmas, csikorognak a fékek, ropognak a fegyverek, szépek a lányok, de nem megbízhatóak. Ja, egyébként senki nem az. "Oh, tempora, oh, mori…" idézhetnénk a klasszikus szerzőt, de ebben a moziban olyan szereplő nem bukkan fel, aki értené miről kesereg a jó öreg.

yakuzalaw5

Szóval, ez a mozi ma már pusztán a hírnevéből él. Azt azért illik elismerni, üresjárat nem jellemző a filmre. A történethalmaz a mai néző számára is kellően jó tempójú. Az egykor tabudöntögető "erőszak effektek" mára már megkoptak, a forgatókönyv gyengeségei viszont nem. A "gore fanok" számára az "eposz" a hibákkal együtt is igazi "a must-see" darab, másoknak viszont csak akkor ajánlom, ha nem finnyásak semmilyen téren.

Rendező: Ishii Teruo

Főszereplők: Otomo Ryutaro; Sugawara Bunta; Oki Minoru

(1969, vágatlanul kb. 90 perc)

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

The Crazy Family (Gyakufunsha kazoku) (1984)

The Crazy Family (Gyakufunsha kazoku) (1984)

iMDB  Sogo Ishii Japán igazi punk rendezője, ezt több filmje is igazolja. A Burst City sötét jövőképének randalírozó, nihilista fiataljai vagy az Electric Dragon 80000 V magasfeszültséggel táplálkozó, magát gitártépéssel kúráló Sárkányszem Morrisonja teljesen egyértelművé teszi...

Graveyard Of Honor (2002)

Graveyard Of Honor (2002)

  Miike 2002-ben egy 1975-ös jakuzafilm remake-jét készítette el ugyanazon a címen (most meg a Yokai Daisenso-t - csak rá ne álljon a remake-ekre...). Nagyon kedvelem Miike jakuzafilmjeit, és mivel sok ismétlődő motívum van bennük, mindig...

The Show Must Go On (2007)

The Show Must Go On (2007)

IMDb  A főnökéhez végtelenül lojális, ám az események szerencsétlen alakulása miatt vele, és saját bandájával mégis szembeforduló gengszter figuráját már jól ismerjük mindannyian. Kevés olyan recept van a filmiparban, mely az esetek döntő többségében...

Chocolate (2008)

Chocolate (2008)

    Néhány évvel ezelőtt Tony Jaa-nak sikerült új színt vinnie az amúgy elég vegyes képet mutató ázsiai akciófilmek világába. Míg Jackie Chan kissé bohóckodós, Jet Li pedig kifinomultabb kung-fut használ előszeretettel, addig thaiföldi barátunk főleg a...