belépés∆

Satan's Sword (Daibosatsu Toge) (1960)

 

 

 

Főszereplők: Ichikawa Raizo; Hongo Kojiro; Nakamura Tamao

Rendezte: Kenji Misumi

(1960, színes, 106 perc)

A híres "The Great Buddha Pass" című regény sorozat alapján készült trilógia első része, mely jobban közelít a mű eredeti világához, mint a közismert "Sword of Doom". A hidegvérű gyilkos, Tsuke Ryunosuke kalandjai számos alkotót megihlettek. Mivel a történet alapvetően megegyezik a Sword of Doom-mal, nem kívánom részletezni, akiket érdekel keressék fel azt az ismertetőt. Sajnos az összehasonlítás miatt képtelen leszek elkerülni némi spoiler elemeket!

Kenji Misumi más felfogásban közelít a műhöz, mint azt Okamoto Kihachi tette. Míg az utóbbi úgy csoportosította a regényfolyam elemeit, hogy a társadalomkritikai rész domináljon, és jelképszerűen működjön, ez a változat inkább a karakterekre koncentrál, fontos eleme a történet továbbépíthetősége. Ennek ellenére mintegy 90%-ban azonos a történet az első részben, sőt nagyon úgy tűnt a forgatási helyszínek is sokszor megegyeztek. Viszont nagyobb szerepet kap Hama, a történet tragikus női alakja, a malomban élő árva szolga is felértékelődik, sőt Ryonosuke apjának szerepe is egyértelműbb. Ebben a változatban a főhős egyértelműen gonosz lélek, aki kedvtelésből öldösi a hágón átutazókat. Új elem, hogy belép a történetbe Hana hasonmása, aki a második részben nagy szerephet jut. Megtudjuk, hogy a főhős kisfiát megmentik. A Shinsengummi parancsnokok belső viszálya és benne Ryunosuke szerepe is másként jelenik meg. A hagyományos bosszú motiváció sokkal erősebb hangsúlyt kap. Ennyiből talán már kitűnik, hogy a nagymértékű egyezés ellenére sem unalmas a film annak sem, aki ismeri a másik változatot.

Ichikawa teljesen más főhős mint Tatsuya Nakadai. Nem annyira robosztus, elemi erejű, inkább kígyó simaságú, de ugyanolyan hideg jellem és halálosan veszélyes. Elképesztő, csak a teste játszik és a szeme, az arca olyan, mintha műanyagmaszkot hordana, végig rezzenéstelen. Egyiptomi stílusra festett, oldalra húzott szeme is a kígyóhatást erősíti. Misumi elképesztően bánik a színekkel. Ryunosuke jeleneteinél pazar bevilágítás mellett a hideg színek uralkodnak, ahogy eltűnik a színről a kép megtelik meleg, érző színvilággal, szinte kivirul a környezet. Egyébként is, mint szinte minden filmjében Misumi nagyon erőteljes, rövid képeket vág be a természetből, mintegy ellensúlyozva az emberek rideg társadalmát. A harci jeleneteknél a rendező - és ezáltal a néző is - elegáns távolságot tart. A kamera szenvtelenül mutatja a halált, de nem megy elég közel ahhoz, hogy a nézőt elkaphassa a harci láz. Az Okamoto változat pont attól olyan erőteljes, hogy úgy érzi az ember, ott van a harcoló felek között. (A nagy leszámolásjelenet a végéről itt ki is marad.) A lezárás viszont hasonlóan homályos, nyilvánvalóan a folytatásra utal.

Érdekes, hogy a két rendezői felfogás miatt mennyire más a történet hangulata. A regény viszont nem véletlenül lett ennyire népszerű, igen jól van megírva. Érdemes beszerezni ezt a változatot is.

 

Kattints a nagyobb mérethez!Kattints a nagyobb mérethez!
Kattints a nagyobb mérethez!Kattints a nagyobb mérethez!

A hozzászólás nem engedélyezett, regisztráció és bejelentkezés szükséges.

Cikkek találomra

Taste of Tea (Cha no aji) (2004)

Taste of Tea (Cha no aji) (2004)

Nem mindennapi japán film egy nem mindennapi családról. Habár a filmnek története gyakorlatilag nincs, és cselekménye is alig, mégis élvezhető (amit eddig csak Aki Kaurismäki-tól és Jim Jarmusch-tól láttam). (A cselekményes és unalmas filmekben az...

Anthony Wong Chau-Sang

Anthony Wong Chau-Sang

„Anthony Wong… nagy valószínűséggel a legdühösebb ember Hong-Kongban.” (Simon Yam)Wong Chau-Sang 1961 szeptember 2-án született, egy kínai anya és egy brit tengerész apa fiaként, aki elhagyta a családot még Wong gyerekkorában. Az iskolában sohasem volt...

Love My Life (2006)

Love My Life (2006)

iMDBKawano Kouji filmje egy Ázsiában (is) gyakran tabuként kezelt témáról, a másságról szól. A magam részéről sosem kedveltem az ilyen témájú filmeket, elsősorban amiatt, mert sokszor beleesnek a filmesek abba a hibába, hogy nem emberként,...