1973-ban, amikor a fölöttébb sikeres Lone Wolf and Cub mozi-sorozat lezárult, a Wakayama-Katsu alkotópáros úgy döntött, még nem szüneteltetik a gyümölcsöző együttműködést.

Maguk mellé véve a rendezőként és forgatókönyv íróként egyaránt biztoskezű Gosha Hideo-t, új munkába kezdtek. Ezúttal a TV sorozatok nézőközönsége került célkeresztbe. Ahogyan nyugaton a szamuráj történeteket kedvelték a szokatlan hangulatuk miatt, úgy Japánban a western mozik számítottak különlegességnek. Teljességgel logikusnak látszott egy olyan világ megteremtése, amely ötvözi a két népszerű témakört. Gosha lett a „főbába”, mert a Samurai Wolf két történetében ő már kísérletezett ezzel a házasítással. A forgatókönyv részleteit azonban már másokra bízták. Hogy még tovább növeljék a szokatlan mozzanatokat, nyugati szálat is csempésztek a kalandokba, a spanyol kardmester bevitelével és egyáltalán, az, hogy a nyitásra készülő Tokugawa kor végére helyezték a cselekményt, biztosította a nem-szokványos légkört. Az pedig, hogy a kor legjobb rendezőit kérték fel az epizódok leforgatására, végképp tett róla, hogy a sorozat ne fulladjon az önismétlődésbe. Katsu, Wakayama és Gosha egyaránt részt vállaltak a rendezésekből. Katsu vizuális megközelítése kifejezetten egyedi, rögtön az első kalandban meggyőződhet róla a néző. Rajtuk kívül ott volt még Misumi Kenji, Sato Buiichi, Yasuda Kimiyoshi, Mori Isshei, Kobayashi Masao, hogy csak az ismertebb neveket soroljam. Így aztán a keretjátékon belül változatos rendezői megközelítésben tálalódnak az egyes kalandok. A fő erények egyike természetesen Wakayama Tomisaburo szerepeltetése. Elképesztő vívótudása és markáns személyisége vállán viszi a sorozatot. Kaszkadőr nélkül, „élesben” dolgozott, és 2 epizódnál jegyezték fel, hogy kis híján végzetes sérülést szenvedett a biztosító berendezések hibája miatt. Tomita Isao találó zenéje a nyugati nézőközönség számára ad könnyítést, hogy szinte a Vadnyugat hőskorába illő kalandokba röppenjen vissza az ismerős, de mégis más dallamokkal. A sorozat plasztikus rámenőssége a maga korában erősen feszegette a szigorú japán cenzúra TV-re vonatkozó szabályait. Mára ez persze már nem feltűnő, de jó tudni róla. Az egyes epizódok külön-külön egyaránt élvezhetőek, csak laza keretjáték az összefüggés köztük, vagy még az sem. A kisképernyő szabályai szerint pörögnek az események, gyors, frappáns lezárásokat kapunk. Ez a sorozat máig unikumnak tekinthető, nem csoda, hogy előkerültek a porosodó kópiák. Nem fogja megbánni, aki bekapcsolódik a megtekintésébe.

Megjegyzés: Az 1-4. epizódok csak ráégetett felirattal érhetőek el, a többiből már létezik felújított változat. De az első négyhez is készítettem fordítást. Évadpakk itt nálunk elérhető.

imdb