Rendező: Hiroshi Inagaki

Főszereplők: Mifune Toshiro; Katsu Shintaro; Ishihara Yujiro; Nakamura Kinnosuke

(1970, színes, 118 perc)

Yojimbo egy olyan megbízatást vállal el, amelynek az elején azt sem tudja, hogy hová kell mennie és mi lesz a feladata! Egy Isten háta mögötti hágó fogadójában iszogat és vár, hogy végre történjen valami. Van néhány lézengő alak, köztük egy menekülő bűnöző, egy rendőr, egy yakuza, no meg a már eleve ott lakók. Yojimbo gyanítja, valaki nem az, akinek mutatja magát. Jó lesz rájönnie, ki az, mert néhány valóban veszélyes alak is feltűnik a színen. Kinek szól a csapda és ki állította? És miért? Mindenképp ki kell deríteni, mert a tanúk ugye fölöslegesek...

Ez volt az utolsó film a Yojimbo karakterrel. A Toho az akkori japán filmgyártás 4 jelentős színészét nyerte meg a forgatásra. Mifune Toshiro, mint mindig, biztosan hozza a figurát. Yojimbója harsány, tiszteletlen, szakébarát, éleseszű és halálos. Katsu Shintaro, a kirúgott orvos szerepében méltó társa. Ahol megjelenik felforrósodik a hangulat, kiszámíthatatlanná válik a légkör. Nakamura Kinnosuke a megszállott és elvakult rendőrként az európai ízlésnek kissé túljátszotta a szerepét. Bár valószínűleg a bürokratikus szamuráj társadalomban léteztek ilyen "ki az úr, ha én nem" típusú hivatalnokok. Méltó ellenpontja Ishihara Yujiro, aki bemutatja, egyetlen botlás miatt hogyan mehetett tönkre egy ember élete, ha túl mereven értelmezték a törvényeket.

A történet első fele lassú felvezetésű, bár gyakran történnek benne olyan apróságok, amelyeknek a későbbiek során szerepük lesz a történet formálásában. Mai szemmel nézve kissé elnyújtották a felvezetést, amikorra minden összeáll a hegyi fogadóban. Onnantól fogva viszont igazi thriller-szerű, feszült légkör uralkodik. Gyakran fordul a kocka, nem tudni ki-kivel van és mi a célja, vagy az egész helyzet miről is szól. Csak annyi bizonyos, kevés túlélő lesz. A leszámolás jelenetben Katsu mester hatalmas vívóparádét mutat be. Nem csoda, végre nyitott szemmel harcolhat, nem úgy mint a Zatoichi filmekben. Van néhány igazi specialitás is a filmben. Yojimbo itt először habozik, tétovázik, sőt visszaretten, ha a személyes érzelmek kerülnek szóba. Mindenképpen új vonásai ezek a karakternek. A másik igazi ritkaság a Kawanakajima Jindaiko dobzenekar sajnálatosan rövid, ám úgy is pazar bemutatója. Igazi kultúrcsemege. A film Mifune saját produkciójában készült el. A mester nem volt igazán szerencsés a saját vállalkozásával, sosem kapta meg azt az elismerést producerként, amely színészként kijutott neki. A Yojimbo karaktert a nyugati közönség mindig többre tartotta, mint a japánok. Talán túl harsány volt az ottani ízlésnek. Az, hogy a tekintélyt semmibe veszi, valószínűleg szintén kevéssé volt megnyerő a szigetországban.

Ez a film volt Hiroshi Inagaki hattyúdala. Méltó egy életmű lezárásához. Többé nem kapott rendezési lehetőséget, pedig a film korántsem azt mutatja, hogy kiégett volna. Érződik rajta a nyugatias történetvezetés,  a kor hasonló hollywoodi produkcióira emlékeztet, de ezúttal jó értelemben használva a jelzőt. Ugyanis profi az egész felépítés és a kivitel. Pont a fentiek tették/ teszik lehetővé, hogy Japánon kívül nagyobb a sikere, mint odahaza. Az Internet kommentárokban ilyenkor írják, hogy "recommended." Szerintem is az.