Ennek a filmnek a forrását a japán szépirodalom egyik legismertebb műve, a Nansou Satomi Hakkenden adta, amit Bakin Kyokutei írt meg 106 részben mintegy 30 év alatt és 1842-ben ért a végére. Nem meglepő módon a történetet már a japán film hőskorában is igyekeztek filmvászonra vinni, már az 1910-es évek folyamán több adaptációt is készítettek az egyes részekből, majd természetesen az „aranykorban”, azaz az 1950-es években is készültek filmek a történetből. Majd 30 évvel később, 1983-ban jött el az idő, hogy egy igazi blockbusterként álmodják újra a történetet és nem akármilyen stábot állítottak össze annak érdekében, hogy egy minél látványosabb produkciót hozzanak ki belőle.

A történet dióhéjban annyi, hogy a természetfeletti „támogatással” is rendelkező Hikita klán a vele ellenséges Satomi klán teljes megsemmisítésére készül, azonban a próbálkozásukat nem koronázza teljes siker, mert a fiatal hercegnő, Shizu sikeresen el tud menekülni. A lány hamarosan találkozik két fura alakkal, akik fénylő kristályokkal és egy régi tekerccsel bizonyítják be neki, hogy az a küldetésük, hogy megmentsék a lányt, egyben pedig beteljesítsék a tekercsen látható „jóslatot”, azaz a Hikiták megsemmisítését. Apró gond, hogy a tekercs szerint 8 „kristályos” ember fogja ezt végrehajtani, de vajon kik ők és hol lehetnek?

A filmet az akkoriban sikert sikerre halmozó Kadokawa filmstúdió készítette és nem sajnálták a pénzt és az energiát arra, hogy egy igazi szuperprodukciót hozzanak ki a történetből. Ennek megfelelően a filmet a legendás Fukasaku Kinji rendezte, az akciójelenetek kidolgozását Sonny Chiba és iskolájának legjobbjai vállalták, a női főszerepet pedig a kor legnépszerűbb fiatal sztárjára, a Kadokawa legnagyobb kincsére, Yakushimaru Hiroko-ra bízták.

Mindezek fényében nem meglepő, hogy a végeredmény egy monumentális alkotás lett, ami jóval több mint 2 órán át tartó szórakozásra ad lehetőséget, mai szemmel azonban sok megmosolyogtató részlet ront egy keveset az élvezhetőségén. A díszletek kidolgozása engem a 60-as évek amerikai kasszasikereinek díszleteire emlékeztetett, jóval öregebbnek mutatja a filmet, mint amilyen valójában. A speciális effektek között is vannak bénák (leginkább a film vége felé látható barlangösszeomlásos résznél), a kristályok ábrázolása viszont remekül sikerült. A legenda nélkülözhetetlen fantázialényeinek kidolgozása kicsit „Chinese Ghost Story-s” lett, azaz a hatalmas százlábú, vagy éppen a kígyók inkább mulatságosak, mint félelmetesek. Persze ez nem baj, hiszen valószínűleg a készítők célja egy igazi családi film elkészítése volt, amiben mindenki megtalálhatja a számára érdekes momentumokat.

Persze ez a film sem mentes a blockbusterek állandó problémáitól. Ezek közül a legfontosabb az, hogy semmiféle izgalmat nem nyújt a sztori, valahogy minden előre kiszámítható, vagy legalábbis sejthető. Sok karakter nagyon sablonos, így a színészek számára igencsak korlátozott lehetőségek álltak rendelkezésre a képességeik bemutatására. A gonoszok az akkoriban „elvárt” módon kisarkítottak, akárcsak a korabeli hongkongi filmekben (lásd Ko urat a Rendőrsztoriban, vagy a Police Assassins főgonoszát) idétlenül röhögcsélnek, mindemellett pedig szánnivalóan bénák. A nyolc „szamuráj” igazi képregényfigura, akik jellemének bemutatására szinte semmi idő nincs és úgyis csak egy valaki lesz közülük igazán fontos személyiség.

A színészek közül a fentebb már említett Yakushimaru Hiroko mellett, aki ezúttal is hozza azt az aranyos karaktert, amit a többi akkori filmjében (W’s Tragedy, Sailor Suit & Machine Gun) is hozott, a férfi főszerep a Sonny Chiba iskolájából kikerült talán legnagyobb sztárra, Sanada Hiroyuki-ra jutott. Rajtuk kívül természetesen a nagy Sonny Chiba is jelen van a 8 „szamuráj” egyikeként, valamint az iskolájának még jópár másik tagja (pl. Shihomi Etsuko) is kisebb-nagyobb szerephez jutott.

Összességében a film tehát egyáltalán nem rossz, de mai szemmel nézve már nem olyan lenyűgöző, mint amilyennek 25 évvel ezelőtt szánták. A legjobb részei egyértelműen a harcok, amik valóban látványosak, de a több mint 2 órás játékidőt elég nehéz végigülni, főleg úgy, hogy maga a sztori nélkülözi az izgalmakat. Azoknak ajánlanám elsősorban, akik szeretik a retro feelinget.

iMDB