A nagyvilágban az a hírük a thai moziknak, hogy ha küzdősportosak, akkor vadul ütős- vágós- rúgósak, ha történelmiek, akkor véres kardozósak, horrorként szellemlányosak. Ha az utóbbi a téma, akkor jó kis hentelés következik, egy jó okkal begurult, bosszúálló túlvilági lénytől. Vagy mégsem?

Persze, hogy nem. A közhelyek időről-időre megcáfolódnak.

A vietnami-thai háború idején Mak, az ifjú férj kénytelen hátrahagyni a várandós feleségét, és bevonulni a hadseregbe. A fronton súlyos sebesülést szenved, hónapokig gyógyulgat. Megviselten, időnként lázálmoktól gyötörve, de boldogan tér vissza a kis családjához. Ám az örömét hamarosan elrontja egy furcsa pletyka. A falusiak azt híresztelik, hogy a felesége már rég meghalt...

Akkor vágjak bele a közepébe. Ezúttal egy olyan kísérteties történetről van szó, amelynek van valóságalapja. Nak legendája nagyon népszerű Thaiföldön, számos feldolgozás készült belőle, filmek, TV játékok, sőt, még sorozat is. Annyira nincs mit csodálkozni rajta. Az örök szerelemet szívhez szólóan tálaló mese könnyen képes megfogni az emberek lelkét. Miután a legenda magja a thai uralkodó családhoz kapcsolódik, nyugodtan biztosra lehet venni, nem légből kapott sztorival operálnak. A film karizmatikus apátja, Somdet Toh (1788-1872), neves buddhista szerzetes volt, akit már életében szentnek tartottak. (A buddhizmus engedi. Idősebb korában már a Buddhacarya néven tisztelték, és bűvös erőt tulajdonítottak neki. Az általa felszentelt amulettek nagy becsben álltak és állnak, már ami még megmaradt közülük.) Fiatalon, lévén II. Ráma király törvénytelen fia, magas szintű képzésben részesülhetett. Idővel királyi tanácsadó lett belőle. Ám igazából az a fontos a munkásságában, hogy a buddhizmus szépségeire rámutató versei által sokban hozzájárult a thai költészet fejlődéséhez. Az általa egykor vezetett Sorapong szentély máig aktív, egyike a legnagyobbaknak az országban találhatók közül. A tudós apát volt az, aki végül megoldotta a „szellemgondot.” De erről csak ennyit, ne rontsam el a néző élvezetét a mozi meséjéről.

Nang Nak története igazából egyszerű. A mindhalálig, sőt, azon túl is hűséges feleség nem hajlandó távozni ezen világból, mert a férjéhez fűződő szerelme és hatalmas kötelességtudata nem engedi. Miután valójában már túlvilági lény, a földöntúli erejével egy ideig képes álcázni a valóságot, álomvilágot teremteni a szeretett férfi körül. Csakhogy a szellemlét nem egyeztethető össze a földi valósággal, mások látják azt, amit a férje nem. A konfliktus létrejötte csak idő kérdése, mert az emberek félnek tőle. Időnként okkal.

A sokszor megénekelt történetet 1999-ben Nonzee Nimibutr vitte képre, meglehetősen szerény anyagiakból. Rendező, író, vágó és producer egy személyben. Sőt, egy esetben még filmszínészként is megmérette magát. A Nang Nak akkor még csak a második rendezése volt. Bejött neki, a bemutatás évében a távol-keleti fesztiválokon volt ő a legjobb rendező, a mozi pedig nagydíjat kapott. Úgy vélem, teljesen megérdemelten. Az első jó döntése az volt, hogy felismerte, Nak kisasszony legendájának elmesélését fölösleges volna az erőszakosság felé tolni. (A „nang” thai nyelven kb. ugyanaz, mint a közismert „Miss.” A Nak-ot nem a leírás szerint ejtik, csak szólok.) Így hiába indul háborúba a férj az elején, abból csak áttételesen kapjuk meg a front szörnyűségeit, harci jelenetekkel nem borzolja az idegeinket. A helyszínt Thaiföld vidéki környezet adja, annak minden szemet gyönyörködtető csodájával, de nem elfelejtve megmutatni a dzsungel peremén élés összes nehézségét. A földművelés embert próbáló feladat, miként a gyorsan pusztuló otthonok faanyagának pótlása is, és a napi betevő előteremtése szintén kemény munkát igényel. Orvosok nincsenek, a járvány katasztrófával ér fel. Ám a természet békéje és az igaz szerelem sok mindenért kárpótol. Így a film házaspárja békésen tűri a nyűgöket, amíg… De ezt már tudjuk. A film erőssége a békés hétköznapok, továbbá Nak és Mak, a főhősök, tényleg csodás érzelmi kapcsolatának képre vitele. A folyóparti kunyhójuk békés pillanatainak visszaadása fölöttébb jól sikerült. Az érzelmek világa örök és nincs helyhez kötve. Ez a mozi nemzetközi sikerének záloga. Nattawut Khittikun fényképezte őket, megérdemli a neve említését.

Inthira Charoenpura játssza a sanyarú sorsú asszony, Nak, szerepét. Egyszerű eszközökkel él, ahogy egy vidéki földműves feleségének megformálásához illik. El lehet hinni neki, hogy fülig szerelmes a férjébe. Annyira, hogy még a halállal is dacol a kedvéért. Színészként ezzel a mozival debütált és a film alaposan meglódította a karrierjét. (Nem csoda, hiszen a bemutatás évében a Nang Nak képes volt az Thaiföldön ugyanakkor bemutatott Titanic-ot felülmúlni a kasszánál.) Furcsa ezt leírni, de Nak, a szellem, a leginkább emberi karakter mindvégig a mozi során. Erényei és hibái egyaránt evilágiak, így könnyű azonosulni a karakterével.

Winai Kributrra lett bízva Mak, a férj, megformálása. Az övé kevésbé hálás szerep, hiszen a film nagy részében az orránál fogva vezeti az asszonykája, miután túlélt egy súlyos háborús sérülést. Igazából mindvégig passzív szereplő, hiába van sokat a képen. Őrá minden bizonnyal inkább a Bang Rajan mozi által fogunk emlékezni, már az eddig filmográfiáját nézve.

A többi szereplő lehetőségeit szűkösre vették. Mondhatni mind készen kapott jellem, változás nincs náluk a történet előrehaladtában. Miként kiemelkedő alakítás sincs, de legalább ordító amatőrködés sem tapasztalható.

A zene sokkal inkább az érzelmi vonalat kívánta szolgálni, mint sem a frászt hozni a nagyérdeműre. Kellemes, amíg halljuk, de tartósan nem igazán mászik be az ember fülébe.

Egyetlen dolgot tudok komolyabban kifogásolni a mozinál. A szövegkönyvet. Sajnos, az meglehetősen gyéren sikerült. Amilyen stílusosan megoldották a képi világát, annyira gyenge szavakban a szerelmi rész. Amikor a szerelmespár körülbelül harmincadjára rebegi el egymásnak azt hogy: "Nak... Mak..." egy idő után óhatatlanul hangulatrontó lesz az egész. Kétlem, hogy a thaiföldieknél ilyen gyér volna a kedveskedés szókincse.

Azt hiszem, nem árt felhívnom a néző figyelmét arra, hogy bár a listákon a „horror” kategóriában fut a mozi, a valóságban sokkal inkább romantikus tragédia. Ugyan nem tévedés a besorolása, hiszen természetfölötti események bőven szerepelnek benne, ám a „gore effekt” gyakorlatilag teljesen hiányzik. Az erőszak csak jelzésértékű, igazi ijesztő jelenet sincs, maximum egy kis borzongás futhat át a gerincünkön. A trükkök egyszerűek. Bizony-bizony, a speciális effektek nem olcsóak, és mint az fentebb írtam, gyér anyagiakból volt muszáj gazdálkodniuk a filmeseknek.

Érdekességként megemlítem, hogy a japánoknál létezik egy hasonló szerelemi történet feldolgozása. Bár a Nang Nak ügyes munka, Kenji Mizoguchi Ugetsu monogatari mozijával nem vetélkedhet, amely tőrőlmetszett klasszikus, egyike a világ legjobban sikerült mozgóképeinek. Maximálisan javaslom az együtt nézésüket, érdekes párost alkotnak.

imdb